x

Török fürdő, vagyis hamam

Török fürdő, vagyis hamam

Úgy tartják, minden rosszban van valami jó. Mindenesetre a százötven éves török hódoltságnak köszönhető, hogy Magyarországon a 17. században újraéledt a fürdőkultúra.

A muzulmán vallásban fontos szerepet kap a fürdés szertatása. Maga Mohamed próféta vallotta azt, hogy a tisztaság jó hatással van a nemzőképességre, és mivel azt akarta, hogy minél több híve legyen a mohamedánok szent napján, pénteken tisztasági fürdőt, vagyis hamamot rendelt el. A muzulmán törökök a hévízi forrásokban gazdag magyar földön is tucatszám kezdték el építeni a fürdőket, ami közül mára már csak néhány maradt fent, így Arnaut pasa fürdője Egerben, a Kücsük ilidzsa, a mai Rácfürdő, a zöld oszlopos ilidzsa, a Rudas és a nyitott tetejű ilidzsa, a Lukács fürdő alapja.

S, hogy milyen is egy igazi török fürdő hangulata? A tradicionális török fürdőkben - ilyen az ilidzsa, vagyis gyógyfürdő illetve a hamam, vagyis tisztasági fürdő – kezdettől fogva szigorúan elkülönítették a nőket és a férfiakat, ezért önálló fürdőrészeket építettek, illetve felváltva látogatták ezeket a hölgyek és az urak. Felmelegített vízzel vagy szerencsés esetben, ahogy nálunk is, forró termálvízzel fűtötték a falakat és a padlót, amit időnként fellocsoltak, ez adta az 50 fokos meleget és a 100 százalékos páratartalmat, ami a török fürdők alapja. Az előcsarnokból, ahol az öltözőrészek vannak, jutunk tovább a pihenőbe, amiből maga a kupolás medence nyílik. A pihenő mindig is a társasági élet központja volt, frissítő mentateát szolgáltak fel, zeneszóval, költők szavalásával színesítették a társalgást.

A török fürdőcsarnokban fürdőmesterek, szolgálónők segédkeztek a tisztulási folyamatban. Az izzadt bőrt olívaolajos szappannal kenték be, amit - ki hinné, hogy már ekkor is létezett a ma divatos bőrhámlasztás -, kefével vagy törölközővel dörzsöltek át, leradírozva minden szennyeződést. Ezután következett az alapos átmasszírozás, majd a fentebb említett pihenőben a kellemes ellazulás. Ez a rituálé több órát is igénybe vett, hiszen magába a meleg vizes medencébe többször is 10-20 percre beleereszkedtek.

Törökországban mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend a török fürdő, amely a társasági események színtere. A vendégek egymásnak is segédkeznek, sőt vadidegenekkel is beszélgetésbe elegyednek, mint ahogy azt turistaként ott járt barátnőm is tapasztalta.

A wellness térhódításával itthon is újra felfedezték a keleti fürdőrituáléban rejlő örömöket, és a régi török fürdők mellett egyre több helyen újakat is nyitnak. Ez a kíméletes gőz gyengédebb, mint a szauna, azoknak is jó, akiknek kis helyen bezártság érzésük van, no meg persze a magas fokú kényeztetés is szerepet játszik abban, hogy térhódítása egyre nagyobb. Egy igazi török fürdő, vagyis hamam nemcsak megtisztít, de a meleg levegő magas páratartalma ellazítja az izmokat, serkenti a vérkeringést és még a káros baktériumokat, kórokozókat is elpusztítja. Az őszi náthás, influenzás időszakban különösen érdemes lenne beiktatni egy-egy török fürdőt a hetirendünkbe.

De, ha nincs módunkban felkeresni egy valódi török fürdőt, jobb híján otthon is próbálkozhatunk a keleti varázslattal. Forró fürdőbe melegítsük fel testünket egészen izzadásig, majd masszírozzuk át fekete szappannal, ezt dörzsöljük le egy kissé durvább mosdókesztyűvel. Meleg, majd hideg zuhanyzás után alaposan kenjük be bőrünket testápolóval és pihenjünk le halk zeneszó mellett legalább egy fél órára. A forró fürdő előtt azért kérjük ki orvosunk tanácsát is!

Győri Anna

Kapcsolódó Tartalom