Minden úgy kezdődik, ahogy szokott: levetkőzve felfekszem a masszázs ágyra, letakarnak egy könnyű lepellel, viszont innentől kezdve már nyoma sincs a megszokott simító, gyúró mozdulatoknak. A masszőr a nyirokcsomó pontokra fejt ki nyomással olyan hatást, ami megindítja a drenázst, vagyis a folyadékáramlást. Ezért is hívják nyirokmasszázsnak vagy drenázsnak.
A módszert az 1930-as években dr. Emil Vodder, dán masszázsterapeuta és felesége fejlesztették ki. Ez a masszázs a gyengéd és ismétlődő mozdulatokra épül. Ha egy teljes kezelést veszünk igénybe, az másfél órát is eltart, ám ez az idő hamar elszalad a jól eső mozdulatok élvezete közben. Masszőröm felülről lefelé haladva a nyaki nyirokcsomók és az úgynevezett kulcscsonti árok „kiürítésével” kezdi, majd következik az arc, a fül, a tarkó és a nyak nyirokmasszírozása. A karoknál sem marad ki egyetlen porcika sem, a hónalj és a felkar után az alkar, a kéz és az ujjak következnek. Hatására kellemes zsibbadást és folyamatos lazulást érzek. Ezután a mellkas, a has, a derék és a csípő tájékán érzem ugyanezt. A drenázs mozdulatok precíz sorozata következik a lábaknál. Külön masszírozzák elől a lágyékot, a combot, a térdet, a lábszárakat, a bokát, a lábujjakat egyenként és a talpakat. Következnek a lábak hátulról, ugyanígy felülről lefelé haladva szinte centiméterenként megcélozva a nyirokrendszert. A combtő után a comb, a térdhajlat, a lábszár és a boka kap keringést segítő mozdulatokat. A legvégére marad a tompor és a hát. Aki egy másfél órás kezelést végigcsinál, úgy érzi, valósággal újjászületett.
Ilyenkor a bőr és a kötőszövet nyomkodó masszírozásával aktiváljuk a nyirokrendszert - magyarázza masszőröm.
A nyirokfolyadék elvezetésével lehetőséget adunk a testnek a felhalmozott mérgek és salakanyagok gyorsabb kiválasztására. Egy időben élénkül a vérkeringés és a nyirokrendszer működése. A test teljes nyirokmasszázsával aktiválják az immunrendszert, valamint a sejt-, és anyagcsere folyamatokat. A salakanyagok gyorsabban bekerülnek és távoznak a véráram fokozásával. Ez a vénákra is jótékonyan hat. Mindezeket a hatásokat természetesen nem rögtön és nem egyszerre érezzük. Közvetlenül a masszírozás után általában teljes testi-lelki ellazulást érzünk, az agy kikapcsol. A nyirokmasszázst a szakemberek a konkrét testi és lelki panaszok orvoslására is ajánlják. Bizonyított tény, hogy felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, képes a legyengült immunrendszer aktiválására, hatásos a fejfájás, migrén, nátha, megfázás, arc-, orrmelléküregek betegségeinél, sőt a lelki és fizikai trauma enyhítésében is, oldja az idegességet, segít megszüntetni az alvászavarokat, javítja a koncentrációs képességet. A hölgyeknek még a szépülésben is segít, mert mérsékli az arcon a ráncok, a testen pedig cellulitisz kialakulását. A hajhullást megelőzi, ezért a férfiak figyelmét külön felhívjuk a nyirokmasszázs fontosságára.
A gyógyvízéről híres Hévízen a masszázsok között megtaláljuk a nyirokmasszázst is. A
Danubius Health Spa Resort Hévíz szállodában a masszázs hatását a tó gyógyító iszapjával erősítik.
A wellness szállodák kozmetikai szalonjaiban találkozunk a nyirokmasszázs kicsit rövidebb változataival is, ami időben ugyan kevesebb, de a hatása így is érezhető, ismétlésével tartós eredményt érhetünk el.
A nyirokmasszázs történhet kézi vagy gépi kezeléssel, sőt van, ahol a kettőt tudatosan kombinálják,.
Habár mint köztudott, hogy az emberi kéz semmi mással nem pótolható, a nyirokmasszázst érdemes gépi masszázzsal is kombinálni.
Első lépésként az egész karra feltett nyirokmasszírozóval próbálkozom, majd befekszem az egész testesbe is. Az ujjaktól a vállamig felcsatolt berendezés leginkább egy hosszú vérnyomásmérőre emlékeztet és működése is hasonló. Fokozatosan pumpálja a levegőt, megszorítja a kart, majd hirtelen kiengedi a levegőt, és újra indul. Negyed óra alatt aktívan átmasszírozza a teljes nyirokrendszert, s nem csupán elvezeti a méreganyagot a szervezetből, de javítja a vérkeringést és főleg a nyirokkeringést. Nem állítom, hogy élveztem a pumpáló, szorító gépi nyirokmasszázst, de megszabadulva a berendezéstől nem pusztán felszabadultam, de fel is frissültem, fittebbnek éreztem magam.
Az alacsony vérnyomású nőknél és férfiaknál megtörténhet, hogy a nyirokdrenázs után enyhén szédülnek. Ilyenkor mozgassuk át a kart, végezzünk néhány nyújtó gyakorlatot, szorítsuk többször ökölbe a kezünket. Ha valakinek ez nem elegendő, nyitott ablaknál lélegezzen jó mélyeket és igyon egy pohár ásványvizet, felpolcolt lábakkal feküdjön le pár percre.
A kézi masszázs végezhető olajjal is.
A választékban olyan olajokat találunk, mint a szőlőmag, szezám, olíva olaj, ami táplálja, regenerálja is a bőrt. A kezelést olyan nyiroktisztítók, nyirokoldók is segítik, mint a virginiai boróka, atlasz cédrus, ciprus, citrom, levendula és teafa. A nyirokmasszázst nagyon jól kombinálhatjuk szaunával, aromapakolásokkal, fürdőkkel, víz alatti masszírozással, szénsavfürdővel és száraz testledörzsöléssel, így a hatása még tovább fokozható. A nyirokmasszázst kipróbálhatjuk többek között a debreceni
Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontban, a
büki,
hévízi,
sárvári Danubius, a
hajdúszoboszlói, szegedi és soproni Hunguest, a
NaturMed Hotel Carbona**** és a
Lotus Therme Hotel & Spa***** szállodában.