x

Masszázs a testi-lelki felüdüléshez

Masszázs a testi-lelki felüdüléshez

Mindig jól jön egy stresszűző, minden porcikát átmozgató masszázs, amely már ötezer éves múltra tekint vissza, ahogyan azt az ókori egyiptomi leletek is bizonyítják, és jó néhányat ma is a régi receptura szerint alkalmaznak. Ehhez persze számtalan újfajta módszer is társult, néhány éppen divatba jövőt most be is mutatunk.

Kínai masszázs

A több ezer éves múlttal rendelkező kínai orvoslás egyik alappillére a masszázs, mely a keleti gyógymódok fő elve alapján nem elsősorban az izmokat masszírozza, hanem a csi, vagyis az energiák megfelelő áramlását segíti azzal, hogy az akupunktúrás pontokra, vagyis a meridiánokra meghatározott nyomást gyakorol. A masszőr az egész test átnyomkodásával érzékeli, hogy mely területeken vannak energia többletek, hol lépett fel hiány, majd ügyes kézzel kisimítja az eltéréseket. Abban a percben, amikor az energiák felszabadulnak, és megfelelően keringenek, felfrissül a szervezet. Megszűnnek az izomfájdalmak és a mai egyéb velejárói, mint a számítógép előtt bemerevedett nyak- és hátízületi csomók. Bővebben...

Kineziológiai masszázs

Míg a kínai masszázs az életenergiák áramlásának helyreállításával a testi bajokat orvosolja, s ezáltal oldja a stresszt, a kineziológiai masszázs elsődleges célja a lelki gócok felszámolása, amely visszahat a fizikai bajokra. A múlt század közepén egy amerikai csontkovács indította útjára a napjainkra igen népszerűvé vált masszázst, melynek lényege, hogy a fizikai tünetek hátterében olyan lelki sérülések bújnak meg, amiket mélyen elsüllyesztettünk magunkban, s ezeket csak akkor tudjuk megszüntetni, ha felszínre hozzuk őket. A terápiás módszer mellett kiváló lehetőség az is, ha szakavatott masszőr a speciális technikával oldja a stresszt, helyreállítja a lelki harmóniát, és a masszírozás segítségével energiával tölti fel e testet. A kineziológiai masszázs filozófiája, hogy minden egyes meridiánhoz tartozik egy lelki terület, amelyeket, ha átmasszíroznak, visszaállítható a test, a lélek és a szellem hármasának megbomlott egyensúlya. Bővebben...

Abhyanga masszázs

A szanszkrit abhyanga szó jelentése a test olajos masszázsa, ami önmagában még nem sokat mond, hiszen a legtöbb masszázsfajtát így végzik. A különbség abban leledzik, hogy ezt az Indiából eredő ősi gyógymasszázst két masszőr végzi, összehangolt munkájuknak köszönhetően az idegek tökéletesen ellazulnak, megszűnik a stressz és az energiák optimális eloszlásának köszönhetően teljes ellazulást következik be. Remek nyugtató, lazító hatása mellett érdekessége még, hogy testre és lélekre egyaránt frissítően hat, fiatalít, és egy bő óra múlva energiával telve kelhetünk fel a masszázságyról. Bővebben...

Forró guriga masszázs

A hideg évszak beköszöntével másra sem vágyunk jobban, mint egy kis melegségre. A masszázs már önmagában is melegít, mert élénkíti a vérkeringést, de ez tovább fokozható, ha a testet forró törölközővel dörzsölik át. A forró guriga masszázs gurigája nem más, mint két, forró vízzel átitatott, tölcsér formára tekert törölköző. Ezekkel a forró gurigákkal átmasszírozzák a nyakat, a vállat, a felkart és a hátat egészen a keresztcsontig, úgy hogy közben egy pillanatra sem áll meg a masszőr keze. A két hengert míg végiggörgetik a testen, fenéktől felfele nyakig, majd végig a karokon, a test kellemesen felmelegszik. Habár a forró guriga masszázs oldja az izületi és izom fájdalmakat, mégsem gyógymasszázs, inkább kellemes kényeztetés. Bővebben...