A fémek közül az emberiség legelőször a rézzel ismerkedett meg, s ebből készítette mindennapi használati tárgyait, karpereceit, bokaláncait. Az idők során az ezüst és az arany vált az ékszerek fémévé, s mára már az edények sem rézből készülnek. Pedig nem lenne rossz, ha visszatérnénk őseink jól bevált réz tárgyaihoz. A réz ugyanis kiváló baktériumölő, így az ételmérgezést okozó baktériumokat is elpusztítja, tehát sokkal egészségesebben készíthetők el benne az étkek.
S, ha már az egészségről van szó, a réz nagyon fontos elem a szervezet számára is, hiszen testünk egy ezredrésze réz. Ez felelős a vérképzésért, a csontok megfelelő fejlődéséért és az idegrendszer megfelelő működésért. A származási helyéről ciprusi fémnek is nevezett réz a homeopátiás szerek között is kulcsfontosságú szerepet tölt be, görcsök oldására, epilepsziára, de szülés után a méh összehúzására is előszeretettel ajánlják. Mivel naponta mindössze másfél milligrammra van szükségünk belőle, legjobb, ha ezt az ételekből vesszük magunkhoz. Sok rezet tartalmaznak a belsőségek, a gabonafélék, az olajos magvak és a csokoládé.
Csont és izületi gyulladásoknál kiegészítő terápiaként hordhatunk réz láncokat, vagy akár alhatunk rézlepedőn. Természetgyógyászok azt mondják, hogy az izzadsággal feloldódó és szervezetbe jutó réz csillapítja a fájdalmat, csökkenti a gyulladást. Végül, de nem utolsó sorban, mint melaninképző szépíti a hajat és a bőrt.
-gyori-

