x

Wellness és SPA magazin

Címlap / Wellness

Időszerű bölcsességek a guruk gurujától

Napoleon Hill, aki előadásain azt tanította hallgatóinak, hogy „ A sikert nem kell magyarázni. A kudarcot nem lehet.”, most megjelent könyvében mégis mankót nyújt mindenkinek, amikor megosztja az olvasókkal titkos receptjeit, melyek a sikerhez vezetnek válság idején is.

Hillből – akit a motivációs műfaj atyjaként tartanak számon - sugárzik valami mindent átható őszinteség. Sugárzik a hit abban, amit tesz, amit mond, és a meggyőződés, hogy ez misszió. Neki elhisszük, hogy azért írja mindezt, mert segíteni akar embertársainak. Elsőként fejtette meg a titkot, hogy mitől lesz valakiből győztes akár nehéz körülmények között is.

Bármily meglepő, de mindaz, amit mond, a saját leleménye. Sok minden a mondandójából már közhellyé vált. Hill az életből merítette tudását, nála tetten érhető, miként születik meg a gondolat. Nem bosszantó, inkább jó és megnyugtató az ő szemszögéből is látni a dolgokat.

Napoleon Hill Titkos receptjei a sikerhez válság idején című könyve eredetileg nem könyvnek íródott, hanem Hill korábbi, nagy sikerű cikkeiből összeállított válogatás, ezért stílusa kicsit lazább, több a személyes szál, könnyen érthető, elfogadható és mindenki számára alkalmazható. Ezúttal nem csak a siker receptjét kapjuk meg, hanem egy új szemléletet. Arról a viselkedésről, gondolkodásról, hozzáállásról olvashatunk, amely az embert átsegíti a viharos időkön. Ahogy a könyv egyik fejezetében írja: A siker így csak önökön múlik!

Napoleon Hill könyveit számtalan nyelvre lefordították, és világszerte tanítják. Az 1900-es évek elején Napoleon Hill saját bevallása szerint fiatalon kapcsolatba került a világ akkori második leggazdagabb emberével Andrew Carnegie-vel, az Acélkirállyal, aki végül a támogatója lett. Carnegie akkoriban már visszavonult az aktív üzleti élettől, élete második felében hasznos célokra fordította hatalmas vagyonát. Az „öreg és ravasz skót”, ahogy nevezeték Carnegie-t, azt a kérdést tette fel Hillnek, hogy hajlandó-e 20 évet vagy annál többet is annak szentelni, hogy a világ számára hozzáférhetővé tegye a Titkot. Nos, az lett Napoleon Hill küldetése, hogy megvizsgálhatta az akkori világ több mint 500 önerejéből gazdaggá váló üzletemberének életét, tevékenységét. Napoleonnak nevezték, de karrierjét nem keresztezte Waterloo, és nem is küldték száműzetésbe. Napoleon Hill minden sikerguru guruja lett, akinek nevéhez fűződik minden idők legnagyobb példányszámban eladott motivációs könyve.

A szegény körülmények között született Napoleon Hill vad, zabolátlan gyerek volt, aki pályáját kisvárosi lapoknál kezdte. Ez a munka vezette el odáig, hogy olyan embereket interjúvoljon meg, akiknek a sikerrel kapcsolatos filozófiáját bölcsességgé lehetett összegyúrni.

Neve fogalommá vált. Könyveit több nyelvre lefordították, alapítványt hozott létre, filmet készített, és világszerte előadásokat tartott. Amerika első számú motivációs guruját folyamatosan idézik, legyen szó diétáról, öttusáról, kommunikációról, tinikről, online kereskedésről, vagy feng shuiról.

Napoleon Hill tanácsaival utat mutat, hogyan juthatunk el saját erőnkből a gazdagsághoz és a boldog, kiegyensúlyozott élethez.