Különösen nőknél érhetők el sikerek e téren. A legfontosabb, hogy amilyen hamar csak lehet, valamit tegyünk. Hiszen azzal a pácienssel, akinek hajhullási problémája már tíz évre nyúlik vissza, természetesen már a szakemberek sem tudnak sokat kezdeni.
Ha semmi konkrét okot nem sikerül kideríteni, különböző lehetőségeket próbálhatunk ki, hogy a hajszálakat újra növekedésre bírjuk. Rengeteg külsőleg alkalmazható készítmény létezik. A legfontosabb, hogy megfelelő koncentrációban alkalmazzuk ezeket. A minoxidil nevű hatóanyag eredményesnek bizonyult. Ezt a gyógykészítményt naponta kétszer kell a fejbőrbe dörzsölni. Az esetek 80-90 százalékánál állította meg a hajhullást. A kúrát azonban egy életen át folytatni kell, mert abbahagyása után a hajkorona ismét eltűnhet. Ilyenkor a gyógyszer esetleges mellékhatásaival is számolni kell. Ezért, ha lehet, válasszunk először természetes hatóanyagokat.
A kovasavtartalmú készítmények vagy vitaminos zselatinkapszulák és -tabletták (elsősorban A- és B-vitaminokkal) is sokat segíthetnek.
Mások pedig esküsznek a görögszénamagvak hatására, mely nyugaton kapszula formájában is kapható, és serkenti a hajszálak növekedését.
ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK
A fitoterápiában néhány anyagnak a hajra gyakorolt kedvező hatást tulajdonítanak a:
nyírfa
csalán
zsurló
kamilla
mindenképpen hatásosnak bizonyultak. Esetükben azonban inkább a korpásodás megfékezése és egy általános hajerősítő hatás áll előtérben. Gyakran ajánlják a fejbőr vérellátását fokozó kezeléseket. A rendszeres és kíméletes fésülködés, valamint a masszázs a hajnak több tartást kölcsönöz és a fejbőrnek is jó érzést biztosít. A hajszalonokban speciális fejmasszázsokat és lézeres fejbőr-stimulációt is végeznek. Más célravezető módszerek is vannak, mint azt egy 44 éves tanárnő esete is igazolja, akit bénulási tünetek miatt kortizonnal kezeltek. A terápiát követően gyors ütemben hullani kezdett a haja. Alternatív gyógymódokkal, mint a masszázs és a színesfény-kezelések, melyekkel a nyirokáramlást és a kapillárisok működését serkentik, úrrá tudott lenni a problémán.
Ha a fáradozások nem gyümölcsözőek, vagy a haj ismételt növekedése többé már nem lehetséges, még mindig van lehetőség hajszálak beültetésére (a módszer nagyon jól alkalmazható néhány kopasz folt eltüntetésére) vagy átültetésére. Ez utóbbinál saját, hajas fejbőrdarabot ültetnek át a kopasz részre. A módszerek viszonylag jó eredményeket hoznak, arra azonban számítani kell, hogy az így kapott új hajkorona néhány év múlva ismét eltűnik.



