x

Kúrák és rehabilitált ételek

Hosszú évekig szerepelt az egészséges étkezők tiltólistáján a tojás és a vaj, mindkettőről állították a szakemberek, hogy növeli a koleszterinszintet.

Ezért aztán az emberek a tojást egyszerűen elhagyták az étlapról, a vaj helyett pedig előszeretettel használták a margarint, ami óriási népszerűségre tett szert a világon mindenhol. Míg nem az amerikai kutatók felfedezték az emberi szervezet számára milyen hasznos elemeket tartalmaz a tojás, és ennek nagy hangot is adtak. Egyenesen a Time magazin címlapján rehabilitálták a tojást. Ennél kicsit visszafogottabb kampány során, de a vajat is visszaállították a legfontosabb étkeink közé. Ezek fogyasztása megindítja az epe-utakat, ami az egészséges emésztés alapfeltétele. Innen kezdve a margarin mélyrepülésbe kezdett. Vannak tehát elhamarkodott állítások, melyek idővel helyreigazításra szorulnak.

Így van ez a különböző kúrákkal is. Ha rájövünk mi az, ami leginkább gyarapítja súlyunkat, időnként kiiktatjuk étkezéseinkből, és ezzel formába hozzuk magunkat. Van, akit az édesség hizlal igazán, ha pár hónapra elhagyja, kíméletesen lefogy, sőt még a koleszterin szintje is csökken. Nem kell azonban lemondani végleg a csokoládéról és a süteményekről. Ha a szervezet beáll a természetes súlyára újból lehet nassolni, persze csak mértékkel. Minden ésszerű kúrának a lényege, hogy ne legyen túl hosszú, és ne iktasson ki semmilyen ételt véglegesen életünkből.

Vannak, akik a zöldség és gyümölcs kúrára esküsznek. Könnyebbé teszi az emésztést, felfrissíti az egész szervezetet, kitűnő vitaminbomba, de csak hetekre, legfeljebb hónapokra ajánlott. A vegetáriánus étkezést sem ajánlják tartós megoldásnak a szakemberek. Több olyan esetről is beszámoltak az orvosok, hogy a hús és a különféle húskészítmények végleges száműzése komoly vérszegénységet okozott, amit csak a hús óvatos visszacsempészésével tudtak orvosolni. Az igazán drasztikus léböjt kúrát csak szakember felügyeletével és rövid ideig szabad alkalmazni.