x

Barnaság napozás nélkül

Barnaság napozás nélkül

Amerikai kutatók olyan krémet állítottak elő, amely napozás nélkül is barnít. A krémben levő hatóanyag lényegében utánozza azt a folyamatot, amely a nap ultraibolya sugárzásának hatására a bőr sejteiben lejátszódik.

Egyelőre még csak fehérbőrű egereken próbálták ki, de a felfedezés magában hordozza annak lehetőségét, hogy védelmet nyújtson a világos bőrű embereknél a túlzott napsugárzás hatására kialakuló bőrráktól.

A világos bőrű emberek azért nem tudnak szépen lebarnulni, mert a pigmentet termelő melanociták felszínéről hiányzik az ún. MC1R receptor. Emiatt a cAMP nevű vegyületből, mely a melanocitákat pigmenttermelésre serkenti, csak kevés termelődik.. Ezért a világos bőrű emberek a napon nem lebarnulnak, hanem leégnek, a sejtek DNS-e-károsodhat, és ez bőrrákhoz vezethet.

A WHO becslései szerint szerte a világon évente 60 ezer ember hal meg a túlzott napozás következtében kialakult bőrrákban.

A kutatók génmódosítással állítottak elő világos bőrű és vörös szőrű egereket, amelyek a kismennyiségű UV-sugárzástól nem barnultak le, viszont a nagyobb dózistól leégtek.

Ezután a cAMP-szintet emelő, forskolin nevű vegyületet tartalmazó krémmel kezelték az egereket. A forskolint az Indiában honos forskohli növény gyökeréből állították elő. Az egerek bőre színe sötétebb lett, ami azt bizonyítja, hogy ha kellő ösztönzést kapnak, a vörös hajúak melanocitái is képesek pigmentet termelni. A napozás nélkül elért barnulás folyamata megkülönböztethetetlen volt a természetes úton barnuló sötét szőrű egereknél lejátszódó folyamattól.

A kutatók azt is megállapították, hogy a forskolin-kezelés során megszerezett barnaság védi a bőrt az UV-sugárzás okozta bőrráktól. – Azt még nem tudni azonban –, teszi hozzá dr. David Fisher, a kutatás vezetője –, hogy az emberi bőrbe elég mélyen beivódik-e a készítmény majd ahhoz, hogy aktiválni tudja a melanocitákat. Ha sikerül, akkor a világos bőrű emberek nem fogják erőltetni a napozást, kevésbé kockáztatva a bőrüket.

Önmagában a barnító krém azonban nem védi a világos bőrűeket sem a leégéstől, sem a bőrráktól.