x

A jóga

A jógát általában úgy könyveljük el, mint egyfajta „tornát”, ahol megmozgathatjuk berozsdásodott izmainkat. Pedig ennél sokkal többről szól; a lassú, mégis intenzív gyakorlatok mellett elkalauzol bennünket a meditáció világába is.

A jóga, ez az ősi hindu filozófia a test, a lélek és a szellem tökéletes harmóniájára épül.Keletkezésének ideje bizonytalan, de már a Krisztus előtti évezredekben is születtek olyan írásos feljegyzések, amelyek erről az egészség- megőrző, gyógyító szertartásról tesznek említést. Az idők során számos válfaja fejlődött ki, míg végül Európában is elindult hódító útjára. A nyugati világban leginkább a Hatha jóga terjedt el, amelynek lényege a cselekvő meditáció. Ahogy egy jóga tanárnő fogalmazott, a hatha jóga célja, hogy segítségével egyensúlyt találjunk a yang aktív és a yin passzív ereje között. A nyújtó-feszítő gyakorlatok, amelyeket lassú mozdulatokkal végzünk, intenzív fizikai munkát igényelnek, cserében viszont erősödik a vázizomzat, javul a vérkeringés és az anyagcsere, s mindeközben a stressz is oldódik bennünk.

Mára már számos orvosi tanulmány is foglalkozik ezzel az egészségre jótékonyan ható mozgásformával, s mind több orvos javasolja mozgásszervi betegségben szenvedő páciensének, hogy a jóga segítségével küzdje le a fájdalmait. Habár elsőként jobbára a mozgás jut eszünkbe a jóga szót halva, a helyes testtartás és a megfelelő légzéstechnika elsajátítása mellett legalább ilyen fontos szerepe van az elmélyülésnek, a meditációnak. Dorling Kindersley mindezt így fogalmazza meg 101 hasznos tanács - Jóga című könyvében: A” jóga” szó jelentése egység, egyesülés. A jóga gyakorlatok alapja az a hit, amely szerint a test és a légzés szoros kapcsolatban áll a tudattal. Azáltal tehát, hogy a jóga szabályozza a légzést és meghatározza a testtartást, ászanákat ír elő, vagyis harmóniát teremt.

A jóga öt kulcselemből áll össze: helyes légzés, helyes gyakorlatok, helyes lazítás, helyes étkezés, valamint pozitív gondolkodás és meditáció. A gyakorlatok, vagy ászanák célja a megfeszült izmok kioldása, a belső szervek működésének serkentése, az izületek és inak rugalmassá tétele. S, hogy mi is az az ászana, arról így ír Selvarajan Yesudian Sport és Jóga című könyvében: „Az ászana elnevezésű jóga testtartások eredete a hindu ősmondák körébe vész. A legenda szerint Siva Isten 84 ezer ülésmódot, testtartást próbált ki, hogy megállapítsa, melyek azok a testhelyzetek vagy gyakorlatok, amelyek az ember egészségének megőrzésére, illetőleg magasabb rendű önszemléletének kifejlesztésére alkalmasak. Ezekből a testtartásokból csak 84 használatos ma is, és 20-30 azoknak az ászanáknak a száma, amelyek az egészség megőrzésére és visszaszerzésére valók.”

Győri Anna