Törekvés a betegségek megelőzésére, egyénre szabott terápiák kidolgozása a természetgyógyászat eredményeinek a figyelembe vételével, az egészséges életmód kialakítása, élményszerű vendéglátás – íme a medical wellness néhány jellemzője. Egy olyan ágazaté, amelyben a magyar szállodák nagyon sikeresek lehetnek. Akkor pedig a vendégek is jól járnak.
tovább
A vakációra mindenki gondosan készül, előre megtervezi hol és kivel tölti jól megérdemelt szabadságát. Ám a pontos tervezés mellett is becsúszhatnak olyan hibák, melyek megronthatják a kellemesre tervezett napokat.
tovább
A levendula illatát megérezve nagymama ruhásszekrénye jut eszembe, majd rögtön ezután egy kép a provence-i levendula mezőkről.
tovább
A hiúság fél egészség. A hiúság olyan jó tulajdonság, amit sokszor kamatoztatni lehet, mert minél hiúbb vagy, annál inkább odafigyelsz, mi kerül az asztalra, és a nap melyik szakában. Tetszeni akarsz magadnak és másoknak, ezért eljársz a konditerembe, vagy a mozgásnak más formáját veszed igénybe.
tovább
A mai bolondos időjárásban, amikor a hőmérő higanyszála egyik napról a másikra tíz-húsz fokot kúszik fel, majd esik le, szinte nincs ember, aki ne érezné, hogy itt-ott sajog, fáj a feje vagy szédül, esetleg csak ingerült. tovább
A világon mindenhol vezetik a halálozási listákat a szív- és érrendszeri megbetegedések. Magyarországon a nyugat-európai helyzethez viszonyítva még rosszabb a helyzet, ami nagyrészt életmódunkkal, rossz életvezetési és étkezési szokásainkkal magyarázható.
tovább
Milyen egyszerű is lenne, ha a saját életünkben is csak elkapnánk a „jó pillanatainkat” egy fényképezőgéppel és könnyűszerrel megőrizhetnénk azokat. Amit a gép mögül játszva megtehetünk, azt az életben saját egészségünkkel a legnehezebb.
tovább
Az új év hajnalán arra ébredhettünk, hogy a dohányzás nem csak az egészségünket károsítja, de bizony a pénztárcát is egyre inkább karcsúsítja. Arról nem is beszélve, hogy mind több helyen válunk másodlagos állampolgárrá, fagyoskodhatunk kint az utcán, hiszen alig gyújthatunk rá valahol. És akkor még nem is beszéltünk a szépségről! tovább
Az öregségnek is megvan a maga bája, mondják a bölcsek, pedig amióta világ a világ, az emberiség folyton arra törekedett, hogy elodázza ezt a folyamatot. Mint tudjuk, az öregedés nem más, mint oxidációs folyamat, amit megállíthatunk, vagy legalábbis késleltethetünk az antioxidánsokkal. tovább
A zöld tea rejtélye
Ebben a nagy kánikulában igazán üdítően hat egy csésze zöld tea. A jégbe hűtött nedűt kortyolgatva érezzük, hogy testünk, lelkünk felfrissül. Nem véletlen, hogy a zöld teát a keleti bölcsek csodaszerének tartják. Habár nálunk nem olyan régen vált ismertté, a népszerűsége egyre nagyobb. S, hogy mitől olyan csodálatos a zöld tea?
tovább
Habár „csak” néhány száz éve búcsúztatjuk december végén az óévet, a szilveszter mégis a legek ünnepe. A legzajosabb, a legnyitottabb, a legvidámabb napja ez az évnek, és ehhez a dátumhoz kötődik a legtöbb babona is. Ilyenkor tesszük a legtöbb fogadalmat, amiből persze képtelenség az összeset megtartani. tovább
A keleti bölcsek szerint a lazítás megnöveli az életenergiát, megőrzi az egészséget és meghosszabbítja az életet. Ez így első hallásra rendkívül csábító, csak hogy, amíg ez a keleti embereknél mindennapi gyakorlat, addig az európai ember számára komoly napi feladat.
tovább
A táplálkozás, a naponta elfogyasztott ételek tartósan és hosszú távon befolyásolják egészségünket. Épp ezért a tudósok állandó kutatási témája és vizsgálódásának tárgya mit és hogyan együnk.
tovább
A modernkor „találmánya” a táplálék-kiegészítő, s mint ahogy a neve is mutatja, azért van rá szükségünk, mert pusztán a táplálkozással már nem tudjuk a megfelelő tápanyagot, vitamint és ásványi anyagot, a szervezetbe juttatni. tovább
Probiotikumok, laktobacilusok
Miközben egész évben ádáz harcot folytatunk a baktériumok ellen, és ha csak tehetjük baktériumölő, vagy antibakteriális terméket választunk, nem gondolunk arra, hogy esetleg a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is.
tovább
Életünk részei
Itt van az ősz, itt van újra, s vele együtt az őszi nátha és az egymást kergető baktériumok, vírusok időszaka. Ilyenkor igazán nagy szükség van az erős immunrendszerre, ami megvédi a szervezetet a megfázástól, a vírusoktól és egyéb kórokozóktól.
tovább
Egészséges és finom
Nem véletlen, hogy minden vallás böjti időszakokat ír elő híveinek, hiszen évszázadok óta ismert, hogy a szervezetnek méregtelenítésre van szüksége. A 18. század végén jöttek rá arra, az sem mindegy, hogy a két böjti időszak között mit eszünk.
tovább
Az egyre felfokozottabb életritmusban, a rohanó világban, nem csak egymásra, de sokszor saját magunkra sem jut idő. Nehéz a belső hangra figyelnünk a plázák világában, a bevásárlást is hangos zeneszó kíséri, és a mindennapok során szinte alig van egy csendes, nyugodt hely. tovább
Hogyan szabaduljunk meg a felesleges zsírpárnáktól?
Most, hogy beköszöntött a tavasz a télikabáttal együtt szeretnénk levedleni a felszedett kilókat, megszabadulni az itt-ott lerakodott zsírpárnáktól. De hogyan? A legkézenfekvőbb módszer a fogyókúra, s kézen-közön ma már megszámlálhatatlan fogyókúrás recept forog, amiből ki-ki tetszése szerint válogathat.
tovább
Ha tengerparton pihenünk, érdemes megkóstolni a különféle tengeri herkentyűket, amelyek nem pusztán ízletesek, de legtöbbje oly mértékben egészséges, hogy gyógyászati célokra is alkalmazzák. tovább
megérdemli, hogy kövér legyen
„Aki nem tud lefogyni, megérdemli, hogy kövér legyen”- vallja a híres francia divatkreátor Christian Lacroix. Mondani persze könnyű, de megvalósítani!…
tovább
Év végén különösen nagy keletje van a különféle horoszkópoknak, mi most megmutatjuk, melyik csillagjegy szülötte milyen megbetegedésre hajlamos, s arra melyik wellness kezelés, illetve sport a legmegfelelőbb. tovább
Mit mondanak a csillagok?
A csillagok állása, úgy mondják, egész életünket befolyásolja. Az, hogy melyik csillagjegy szülöttei vagyunk, a horoszkópok szerint nem csak egyéniségünket, jellemünket, de külső megjelenésünket is meghatározza.
tovább
„Az öt érzék közül kétségtelenül a szaglás az, amely a legjobban magában hordozza a hallhatatlanság gondolatát.” Salvador Dali ezekkel a szavakkal határozta meg a szagokhoz és illatokhoz fűződő viszonyát.
Néhány emberöltővel ezelőtt a húsvéti mulatságokhoz még nem volt szükség kölnivízre. A legények belemártották a vödröt a kútba, és ezzel locsolták meg a lányokat, akik visongva menekültek. A vizet később felváltotta a kölni és a parfüm, egész illatkavalkáddá varázsolva a locsolkodást.
Karácsonykor ünnepi díszbe öltöztetjük otthonunkat, válogatott finomságkkal telik meg az éléskamra, fenséges fogások kerülnek az asztalra. A készülődés közben gondoljunk a lakás illatosítására is!
Azt, hogy a színeknek óriási jelentősége van a wellness is felfedezte, és számos szolgáltatásában ki is aknázza a benne rejlő lehetőségeket.
Sok szó esik az apró női praktikákról, az arcápolás kapcsán is rögtön a nők jutnak eszünkbe, pedig a férfiak is szeretik a jól ápolt külsőt, amihez hozzátartózik az egészséges, szép arcbőr is.
A férfi wellness gondolata, állítólag, egy osztrák gyógyszálló tulajdonosának fejéből pattant ki. Miután szomorúan tapasztalta, hogy az erősebb nem képviselői nem vallják be, hogy betegek, ezért nem is látogatják az intézményét.