x

Bencze Ilona: Nálam a jó fizikum tartja rendben a lelket

Címlap / Wellness

Wellness és SPA magazin

Bencze Ilona: Nálam a jó fizikum tartja rendben a lelket

Bencze Ilonát remek szerepek megformálásával a legkedveltebb színésznők között tartják számon. Mostanában rendezéssel is foglalkozik, az ünnepekre pedig egy saját könyvvel lepte meg rajongóit. A minőségi termékeiről híres Pharma Nord cég két évvel ezelőtt Evelle kozmetikumához kérte fel reklámarcnak, így bőven volt miről beszélgetni négyszemközti találkozónkon.

Épp a könyvbemutatód sajtótájékoztatója előtt két nappal beszélgetünk, rá kell hát kérdeznem, honnan jött az ötlet, hogy írásra add a fejed?

Már korábban is írtam művészportrékat, kollégákról készítettem egy-egy interjút különböző újságokba, és arra gondoltam ezeket most könyv formában rendezem. Aztán a barátaim rákérdeztek, miért akarsz másokról írni, miért nem rólad szól ez a könyv, így aztán magam lettem a főhőse az „Arány és erény” címmel megjelenő kötetnek. Megpróbáltam felkutatni a gyökereimet, a családomon és a hozzátartozókon keresztül megérteni és átlátni a történteket. A gyerekemhez, a szüleimhez és testvéreimhez fűződő kapcsolatomban, illetve az ő életük eseményein át, érdekes összefüggéseket találtam, melyek nem csak számomra tanulságosak, de remélhetőleg az olvasóknak is sokat segítenek majd. Mint az élet minden területén, itt is az arányokat kerestem, a harmóniát, amelyre örökké törekszem – ezért is szerepel ez a címben.

Emlékszem jó két évtizede is van annak, amikor a külsődet dícsérve valaki azt a választ kapta tőled: ebben nagyon sok munka van. Te időben felismerted a jó kondi és a szép külső összefüggését, és nem csupán a divatot követve hódolsz ma ennek a szemléletnek.

A „Macskák” című darabban játszottam 35 évesen, amikor rádöbbentem, hogy hiányzik a rendszeres mozgás az életemből, nincs táncos múltam, tehát azonnal tenni kell valamit, hogy a darabot végig tudjam mozogni. Azóta a mozgás elmaradhatatlan része az életemnek, annyira megszoktam, hogy hiányzik, ha csak egy nap kimarad. Most van egy másfél órás és egy 25 perces rövidített programom, valamelyiket minden nap megcsinálom, attól függően mennyi időm van. Korábban kipróbáltam a jogát, nagyon tetszett, de most nem fér be az időmbe. Nagyon szeretek úszni, de csak szabad vizekben, az úszómedencét nem kedvelem. Szeretek sétálni, de futni például már nem, és a téli sportok sem vonzanak. Hiszek abban, hogy a fizikai és lelki erőnlét szoros összefüggésben van egymással, nálam a jó fizikum tartja rendben a lelket, bár másoknál ez fordítva is igaz.

Milyen napszakban tornázol?

A reggeleket mindig nagyon egészségesen kezdem. Akkor tornázom, sok gyümölcsöt reggelizem, és finom teákat iszom, amiből másfél litert minden nap magammal is viszek. Aztán napközben sajnos rendszertelenül és össze-vissza eszem, ott, ahol éppen megéhezem. Reggel elmegyek itthonról, sokszor 10-16 órát dolgozom, késő este érek haza. Ilyen körülmények között nem tudok rendszeresen és egészségesen étkezni.

Már az is nagyon egészséges, hogy kávé helyett teát iszol, sőt úgy hallottam a bio-termékeket is szereted.

A kávétól rosszul vagyok, de a teákat imádom. Szívesen válogatok a gyógyteák között, szeretem a zöld teát, a cseresznye teát mézzel és citrommal. Az üzletek bio-pultjain is örömmel válogatok, hiszek abban, hogy ebben az agyonkemizált világban legalább ezek segítenek az egészség megőrzésében, így mindig csak bio-paradicsomot, paprikát és zöldeket veszek.

A konyhában otthon érzed magad?

Ritkán főzök, szerencsére a családom női tagjai nagyon jól főznek, minden ünnepen elkényeztetnek valami finomsággal. Viszont ha rászánom magam a főzésre, mindig jól sikerül, amit készítek. A televíziós vacsoracsatát is csak többszöri felkérésre vállaltam el, de a végén győztesen kerültem ki belőle. Általában az egyszerű ételeket szeretem, se időm, se türelmem nincs hozzá, hogy órákig főzögessek, amit aztán percek alatt eltüntetünk az asztalról. Imádom a rakott krumplit, a rizses csirkét, vagy a kapros zöldséget.

Szükséged van azért néha fogyókúrára?

Szerencsére nem vagyok hízékony alkat, ha egy-két kiló rám jön, a jól bevált recept az, hogy kevés kenyeret és kevés húst eszem, és egy kicsit többet tornázom. Ezzel a módszerrel tökéletesen kordában tartom a súlyomat.

Az nagy elismerés volt, talán a hiúságodat is legyezte egy csöppet, hogy két évvel ezelőtt a neves Pharma Nord kozmetikai cég reklámarca lettél, az általuk forgalmazott Evelle szépítő tablettát és krémet népszerűsítetted. Azóta is látlak hirdetésükkel lapokban.

Az első gondolatom az volt, hogy csak akkor vállalom el, ha valóban jó termékekről van szó, hiszen negyven évig rengeteget dolgoztam azért, hogy a nevem minőséget tükrözzön. Kipróbáltam, és igazolódott, valóban azt adják ezek az Evelle kozmetikumok, amit ígérnek. Ami a tablettát illeti, én jobban bízom a belülről ható dolgokban, hiszen minden változás belülről indul el. Ezért a szépítő tablettának rendszeres fogyasztója vagyok és meggyőződéssel ajánlom másoknak is.

Azon kevesek közé tartozol, akik plasztikázás nélkül is jó formában tartják magukat és megőrizték szépségüket. Továbbra sem szerepel a terveid között ilyen beavatkozás?

Nem ítélem el azokat, akik módjával élnek az ilyen lehetőséggel, de én nem szeretném elkezdeni, mert úgy gondolom, ezeket a fiatalító műtéteket nem lehet abbahagyni. A másik oka, hogy soha nem akarom kitenni magam olyan megpróbáltatásoknak, melyek nem szükségből és muszájból születnek.

Milyen hangsúlyt fektetsz a bőrápolásra?

Nagyon fontosnak tartom, különösen esetemben, hiszen egy színésznő nagyon sok sminket használ a színpadon. A bőrtisztítás mindennek az alapja, és legyen kíméletes és tökéletes. Míg a tisztításnál ugyanazokat a készítményeket használom, addig a nappali, de főleg az éjszakai krémeket váltogatom, hogy mindig más-más táplálékban gazdag krémmel kényeztessem a bőröm. És természetesen a szemránckrém is elmaradhatatlan.

A hétköznapokban is rendszeresen sminkeled magad?

Nyáron nem, mert akkor az egészséges barna bőr önmagában is jól mutat. Más évszakban diszkrét sminket használok, alig észrevehetőt, mert az évek múlásával az erős festés még az esti megjelenésnél is visszatetsző.

Mennyire követed a divatot?

Még fiatalon sem voltam soha naprakész és divatfüggő. Megvettem, ami illett hozzám, vagy ami nagyon tetszett, és ezek olyan harmóniában voltak velem, hogy évek múlva is bármikor felvehettem. Így van ez ma is. Hűséges vagyok a ruháimhoz és féltve őrzöm őket. A színekben mindig az alapárnyalatokat kedveltem, a feketét, a fehéret, a homokszínt és a barna árnyalatait, így egyetlen darabom sem ment ki az évek múlásával a divatból. Ami viszont mindig távol állt tőlem, az a mintás anyag, soha nem hordtam ilyet. Nyáron felveszek egy-egy élénkebb ruhát, vagy pólót, mert ez a sugárzó évszak több mindent megenged.

Szeretsz vásárolni?

Olyan vásárló vagyok, aki jutalmazza magát. Ha boldogtalannak érzem magam, vagy rossz kedvem van, feldobom a hangulatom egy-egy új darabbal, ha nagyon megtetszik valami, abból rögtön kettőt veszek, ha az egyik tönkre megy, ott legyen az utánpótlás. Nálunk ez szállóige is lett, ha veszek valamit, megkérdezik: és kettőt vettél belőle?

Ékszereket szívesen viselsz?

Van egy-két finomabb arany és ezüst ékszerem, amit felveszek, de nem vagyok igazán ékszerkedvelő. Akad olyan ékszerem, amire időnként rácsodálkozom, milyen régen volt rajtam. Egyszerűen elfelejtem felvenni. A bizsukat pedig nem szeretem.

A kiegészítők közül mi a gyengéd?

Az öveket például imádom, meg is veszem, de soha nem viselem, legfeljebb nyáron nadrághoz. Rengeteg sálam van, ezeket télen szívesen váltogatom. A gyengém a szép táska és a szép cipő, de az utóbbinál ma már inkább a kényelmi szempontok kapnak nagyobb szerepet.

Használsz parfümöket?

Igen, nagyon szeretem, és azt mondják, nagyon jó érzékkel választom ki a hozzám illőt. Általában két-három parfüm van nálam forgalomban, ezeket váltogatom, és évekig hűséges vagyok hozzájuk.

Most hova utaznál el szívesen?

Mindig boldogság számomra az utazás, a vízpartok, és a tenger vonz igazán. Mivel a telet nehezen viselem, most a Karib-szigetek világába menekülnék el pár hétre, de egy hazai wellness szállodát is nagyon élveznék kényeztető masszázsokkal, aromafürdőkkel és finom pakolásokkal.

Győri

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu