Isztambul

Isztambul

Törökország

Világok találkozása: Isztambul

Aki először jár Isztambulban, bizony egyik meglepetésből a másikba esik. Elôször is valami olyasmire számit, mint Egyiptomban, esetleg Tunéziában. Részben igy is lesz, de közben az egész legalább annyira hasonlit mondjuk Szalonikire és Aradra is. Teljes az eurázsiai kavalkád. Mecsetek és lerobbanáshoz közeledô Ikarusz-buszok, Dagadt Attila bőrbazárja és ötcsillagos luxusszállodák. Modern repülőtér, mindenütt épitkezések, több évezred egymásra épült emlékei. A múlt gazdag sokszinűsége a jelen kulturális kavalkádjával találkozik itt, Ázsia és Európa határán. Az ottaniakkal elbeszélgetve rögtön nyilvánvalóvá válik a látogató számára, hogy Isztambul egy valódi nemzetközi város. A bazár árusai általában az angol és a német mellett jól beszélnek oroszul és szerbül is, ami nem is csoda, hiszen az egyikről az derül ki, hogy apja még Szarajevóban született, a másik tizenöt éve vándorolt be Macedóniából, a harmadik frissen menekült Koszovóból. A török idegenforgalmi hivatal standján újabb meglepetés: oroszul tökéletesen beszélô fekete hajú hölgy fogadja az érdeklődőket. Kiderül, Isztambulba jött férjhez Bulgáriából közel egy évtizeddel ezelőtt. Az sem marad titok sokáig, hogy az újságiró delegáció angol hölgytagja azért tud ezt-azt törökül is, mivel a gyermekkorát itt töltötte tengerésztiszt apja révén jó pár évtizeddel ezelőtt.
Ezek után már nem is meglepô, hogy Rákócziéktól a 48-as szabadságharc megannyi menekülô tisztjéig hányan nyertek Törökországban menedéket. A lengyel szabadságharc leverése után külön várost alapitottak Isztambultól 35 kilométerre az egykori lengyel szabadságharcosok.

Rajtuk kivül örmények, zsidók, kurdok élnek még jelentős számban együtt ebben a tizmilliót is meghaladó lakosságú metropoliszban. A vallási tolerancia és a kulturális sokszinűség ráadásul egyre vonzóbb szerte a nagyvilágban, amit az is bizonyit, hogy évről-évre egyre többen töltik nyári szabadságukat Törökországban. Vendéglátóink egyik este meginvitáltak minket az egyik úgynevezett szórakoztató isztambuli étterembe. A műsor kezdetben ugyan enyhén haknizásnak indult, de aztán egy kitűnô showman valóban beinditotta a zsúfolásig megtelt terem közönségét. Kiderült, hogy a puszta véletlen hatására egy este legalább húsz különbözô náció képviselôi foglaltak helyet az asztalok körül. A műsorvezetô rövid felkészülés után (mivel az asztalokon rögtön a belépés után elhelyeztek a vendégek származási helyére utaló zászlókat), kitűnô angolsággal konferálta végig a műsort, de könnyedén váltott át franciára, németre, olaszra, spanyolra, héberre, arabra, sôt oroszul, románul és az iráni vendégek kedvéért parsi nyelven is előadott egy-egy szerzeményt. Természetesen a siker sem maradt el, főleg amikor a szinpadon ének- és táncversenyt rendezett a jelen levő hölgyek részvételével. A nemzetközi mezőny kézfogását kitörő taps fogadta, mely jól példázza Isztambul toleráns nemzetközi szellemiségét.

Isztambul azonban nem csak a környékbeli országok lakóinak hétvégi kirándulóhelye, hanem egyre több távol-keleti turistacsoportnak is célpontja. A fontosabb nevezetességek, a Kék Mecset, a Hagia Sophia székesegyház vagy a Dolmabahce palota környékén még február végén, a turisztikailag főszezonnak semmiképpen sem tekinthető időszakban is egymást érik a japán, koreai, hong kongi csoportok.
Az Isztambulban levő több tucatnyi négy- és ötcsillagos szálloda vendégköre pedig azt bizonyitja, hogy Törökország tényleg komolyan gondolja, hogy a térség gazdasági nagyhatalma kiván lenni. És ha az Európai Unió nem is akarja őket befogadni, kelet felé, Türkmenisztán, Kazahsztán vagy Azerbajdzsán politikusai kitárták országaik kapuit a török gazdasági és kulturális segitség és együttműködés előtt. Ezek a hatalmas piacok pedig rengeteg nyugati nagyvállalat számára jelentenek potenciális ügyfeleket, igy az európai és amerikai üzletemberek látványa ugyanolyan természetes errefelé, mint a szőrkucsmás oroszoké vagy a csadorba öltözött közel-keleti nőké.

Mivel Isztambul volt egykor és ma újra az Orient-expressz vonat végállomása, javaslatom egy háromnegyedórás utazása nosztalgiavonaton, miközben mozgó tea- és piritott mogyoró árusok látják el a vendégseregletet. Utána egy rövid buszos túra az esti Isztambulban, útba ejtve a Kék Mecsetet. Az est fénypontja pedig egy kettô-négy órás hajókirándulás lehet a Boszporuszon, svédasztalos vacsorával, jóféle török fehér- és vörösborokkal, hastáncosnôvel és folklórműsorral. Garantáltan tetszeni fog mindenkinek!

Bizánc, Konstantinápoly, Isztambul: a Boszporusznál egykoron egy világbirodalom hatalmi központja terült el. Előbb a keletrómai császárok, később a török szultánok csaknem kétezer éven át irányitották innen birodalmukat. Isztambul helyzete egészen egyedülálló: két kontinensen elterülő város, hid Európa és Ázsia között. Egy utazó ezt irta már a XVI. században: A Boszporusz kulcs, mely két világot nyit és zár egyszerre. A Fekete-tengert és a Márvány-tengert összekötő vizi útnak Isztambul nemcsak stratégiai jelentőségét köszönheti, hanem ami annál is fontosabb volt számára virágzó kereskedelmét. Az ország belsejében fekvő fővárost, Ankarát megelőzve ma is Isztambul Törökország kereskedelmi Fővárosa.

Ennek a hatalmas kiterjedésű városnak, melynek becslések szerint 14 millió lakosa van a teljesen egyedi arculatát leginkább a Galata-torony körerkélyéről mérhetjük fel. Délen a régi Sztambul háztetői ragyognak, ahol császárok és szultánok hagyták maguk után palotáikat, mecseteiket és minaretjeiket. Az utókor I. Ahmed szultánnak köszönheti az egyik legismertebb épitészeti alkotást, az 1616-ban emelt kék mecsetet.

Szállodák
Isztambulban nagyon sokféle szálloda van minden árfekvésben. A legtöbb a forgalmas, modern városrészben, a Taksim tér körül található. A Ciragan Kempinski egy csodálatosan felújitott ottomán palota 294 szobával, inyenc konyhával, mesébe illő nyitott úszómedencével a Boszporusz partján. A Taksim park túlsó oldalán van az Istanbul Sheraton Szálló és Torony, egy nemzetközi luxusszálló keleti hangulattal. 429 barátságos szobával, éttermekkel rendelkezik. A La Coupole-ban hagyományos és helyi ételeket szolgálnak fel, a Revanban pedig eredeti török ételeket. Az ottomán rózsaszinnel diszitett Revanból nagyszerű kilátás nyilik a Boszporuszra. Nemrégiben egészült ki a Café Viennával, ahol jó kávét, süteményt és fagylaltot lehet kapni. A Sheraton közelében van a Divan, barátságos hangulata miatt kedvelik az isztambuliak. Hires a konyhája, akár a népszerű Divan Pubba, akár a cukrászdájába, akár a szinvonalas Divan étterembe ülünk be. A Divantól az üzletekkel, utazási irodákkal teli Cumhuriyet Caddesin haladva jutunk az Istanbul Hiltonhoz. 5,3 hektárnyi területén jól elfér az 526 szobás épület a nagy konferenciateremmel. A tetőétteremből jó kilátás nyilik a Boszporuszra. Kedvelt a Hilton's Green House és a Lalezar bár is. A szálló kiváló sportlehetőségekkel is rendelkezik. A kisebb, 185 szobás Macka a divatos Macka negyedben található. Jó étterme van, de közel fekszik más elegáns éttermekhez és az üzletekhez is. A szép Tarabiya-öblöt a Boszporusz partján a Büyük Tarabiya nevű luxusszálló uralja, a városközponttól autóval 20 percnyire. Mind a 261 szobája a Boszporuszra néz. A Bogazici Restaurant és a Teras Restaurant nyáron mindig tele van. A Yesilköy negyedben áll a Cinar, a repülőtéri szálloda, mely 4 kilométerre van a repülőtértől és 16 kilométerre a városközponttól. Nagy uszodája és tengerparti magánstrandja van. Vendéglői: a Mehtap Grill a török specialitásokkal és a Perigourdine, amely vacsorázó- és táncos hely élő műsorokkal. Azoknak, akik a csendes, igazi török szállodákat szeretik a város szivében, azoknak a szépen helyreállitott 19. sz.-i palota, a Yesilev való. Húsz magas, kényelmes terme antik bútorakkal van berendezve. Történelmi levegő hatja át ezt
a kis szállót a Topkap palota, a Kék mecset és az Aya Sophia közelében. Másik két stilusos, régi épületben lévő szálló az Ayasofia Ottoman Mansions és a Sokhollupasa. Az első tulajdonképpen 9 szálló egyben: egy egész utcasort elfoglaló öreg, de felújitott oszmán faházsor. A Topkap palota mellett találjuk. Az Aya Sophiára néző kellemes vendégszobái vannak, amelyek mindegyike egyéni jellegű, kecses és kényelmes stilbútorokkal van berendezve, amit az oszmán időkben a gazdag török családok nagyon kedveltek. Ma már modern fürdőszobákat létesitettek a szállodában. A pasztellszinű házakkal szemben, egy forgalomtól elzárt kis lépcsős, köves út vezet lefelé. A Sokhollupasa is a Topkap palota mellet van. Az oszmán nagyvezér, Sokhollu pasa otthona volt. Elegáns, 18. századi vonalai érintetlenek, belül faragott keleti bútorok állnak a török szőnyegeken, a ház alatt pedig igazi bizánci borpince és eredeti török fürdő szolgálja a szállóvendég kényelmét. Kivül egy aranyozott lépcső fut le a pompás kertbe a márványkúthoz. A másik érdekes, szállodának átalakitott épület a Hidiv Kasri hotel, az egykori egyiptomi Kedive palotája. Ez a Boszporuszra néző, nagy parkban fekvő palota azok számára jelent élményt, akik fel akarják idézni Isztambul múltját. Étterme is van. Isztambul egyik legrégebbi szállója, a Pera Palas a Tepebasi negyedben, az Aranyszarv-öböl mellett 1892-ben épült az Orient expressz utasainak ellátására. A nemzetközi szállodalánc részét képező 275 szobás Ramada az óvárosban minden modern kényelemmel és felszereléssel rendelkezik. A szintén ötcsillagos Swiss Hotel a Dolmabahce palota fölött épült. 600 szobával rendelkezik és remek sportlehetőségekkel.

Éttermek
Az óváros környékén lévő legtöbb étterem tradicionális és tipikusan török, mint pl. a Konyal Palace Restaurant a Topkap palotánál, amely finom török ételeket, süteményeket és édességeket kinál. A Gar (állomás) Restaurant a Sirkeci vasútállomásnál 1876 óta változatlan, és büszkén üdvözli a legendás hirű Orient expressz utasait. Kitűnő török és nemzetközi ételek szerepelnek a választékban. Ugyanilyen az óvárosban lévő Borsa Lokantasi a hagyományos török ebédeivel. Több mint 60 éve szolgál török specialitásokkal a környező üzleti negyednek, és a tradiciókhoz hiven nem tart alkoholt. Az 1940- ben épült Liman (kikötő) Lokantasi nagy étterme karnyújtásnyira van a hajóktól. 1950-ig a Liman szolgáltatta az ételeket a Beylerbey és a Dolmabahce palota nagy fogadásaihoz, és ma is hűséges törzsvendéggárdával rendelkezik. Floryában, a repülőtérnél van a Beyti a Márvány-tenger partján. Méretei ellenére - 11 kerámiával boritott étkezőhelyiség, 3 terasz és 5 konyha van benne - ez a szakácsművészet intézménye Isztambulban, és egyike a legjobb helyeknek, ahol török ételeket lehet kapni. Tipikusan keleti jellegű a Pandeli's a Fűszer bazár bejáratánál. Kék csempével boritott kis boltives termei vannak. A 14. sz.-i Galata kulesi (torony) tején lévő étteremből nagyszerű a kilátás az óvárosra. Éjszakai bárja is van. A modern városrészben lévő étterem atmoszférája inkább kozmopolita, mintsem tradicionális, és látogatni is inkább Isztambul divatos társasága látogatja. A Plaza komplexum a Bronz utcában a Macka Szálló közelében például olyan hely, ahová azért mennek a helybeliek, hogy megmutassák magukat, és ők is körülnézzenek. Angol stilusú koktélbár, világos, levegős étterem van benne, és mellette egy diszkó. A Cubuklu 29 ugyanazé a tulajdonosé. Alul egy francia konyhára specializálódott kis vendéglője van, fent egy táncos hely. Nyáron a Cubuklu 29 átköltözik a Vaniköy 29- be, a Boszporusz ázsiai oldalára, de a motorcsónak-összeköttetés biztositott. A Park Samdan a Mim Kemal Öke Caddesin, a park mellett egy tükrökkel diszitett étterem, ahol jó török specialitásokat kaphatunk, de van nemzetközi konyhája is. Testvérvállalata, a Samdan 2 a Nisbetiye Caddesin olasz ételekre specializálódott, a felső szinten diszkó van. Az 1881-ben létesült Abdullah Restaurant az istinyei dombon található. Nyáron a szép kerthelyisége kedvelt hely, a diplomáciai testület tagjai is gyakran látogatják. Ebben a vizparti városban étkezni élvezet, a Boszporusz partja tele is van vendéglőkkel. A Yeni-Bebek Restaurant a bebeki öbölben a helyiek kedvence, valamint a halételeket szeretőké. Árai elég magasak. A Ziya étterem és bár nisantasiban kedvelt a helyi lakosok körében, mig a Ziya Ortaköyben az ifjúság népszerű táncos vacsorázóhelye a Boszporusz partján. Mindkettő körülbelül 20 percnyire van a központtól kocsival. A legjobb török show-műsor és török zene, egzotikus hastánc a Karavanseray Nightclub nevű (a Taksim téren és Bebekben) vacsorázóhelyen van, ahol a török zenekart török énekesek és hastáncosok kisérik.

Vásárlási lehetőségek
Isztambulban jól lehet vásárolni akár a bazárokban vagy az utcai árusoknál, akár a divatos, elegáns ruhákat árusitó butikokban és üzletekben.

Kirándulások Isztambulból
Isztambul jó kiindulópont a könnyen megközelithető érdekes városokhoz, nyaralóhelyekhez és a Boszporuszon levő szigetekhez, a trák régióhoz és a Márvány-tenger partvidékére. Ha időnk engedi, egy egynapos kirándulás a Kizil Adalarra (Herceg-szigetek) igen kellemes lehet. A turisták kedvelt célpontjai közé tartozik Yalova termálfürdője, a szép kerámiáiról ismert Iznik városa, Bursa és Törökország európai részének fővárosa, Edirne.

(Forrás: Cartographia)

http://weather.yahoo.com/forecast/TUXX0014.html

NYELVHASZNÁLAT, KISSZÓTÁR
A népvándorlás kori őshazai török-magyar szomszédság révén is sok közös szavunk van a törökkel, igy például az alma - elma, kecske - keci, oroszlán - arszlan, anya - ana, atya - ata, zseb - ceb, papucs - papuc, köpenyeg - kepenek.
Törökül nem könnyű megtanulni és érteni, de sokan, különösen a fiatalabb generációhoz tartozók, beszélnek valamilyen európai nyelvet, és az sem árt, ha tudunk néhány török szót. A török abc hasonló a latin abc-hez, kivéve a sajátos hangokat jelző betűket:
c dzs, mint cami (mecset), ejtsd dzsámi
c cs, mint Foca, ejtsd Focsa
g néma hangzású, csak a g-t megelőző magánhangzó megnyújtására szolgál, mint pl. dag, ejtsd daa
s megfelel a magyar s hangnak, mint Kusadas, ejtsd Kusadasz
pontatlan i, mint az orosz ü hang

Gyakori kifejezések
szia helló, merhaba
viszontlátásra allahasmarladk (mondja, aki távozik) güle güle (mondja, aki helyben marad)
jó reggelt günaydn
jó estét iyi aksamlar
jó éjszakát iyi geceler
kérem lütfen
köszönöm tesekkür ederim vagy mersi
igen evet
nem hayr
van var
nincs yok
hogy van? nasilsiniz?
köszönöm, jól vagyok iyiyim, tesekkür ederim
Számok
1 bir 40 krk
2 iki 50 elli
3 üc 60 altmis
4 dört 70 yetmis
5 bes 80 seksen
6 alt 90 doksan
7 yedi 100 yüz
8 sekiz 101 yüzbir
9 dokuz 200 ikiyüz
10 on 300 üc yüz
11 onbir 1000 bin
20 yirmi 2000 ikibin
30 otuz
Idő és napok
mikor? ne zaman?
tegnap dün
ma bugün
holnap yarn
reggel sabah
este aksam
éjjel gece
egy óra bir saat
hány óra? saat kac?
hány órakor? saat kacta?
vasárnap pazar
hétfő pazartesi
kedd sal
szerda carsamba
csütörtök persembe
péntek cuma
szombat cumartesi

Közlekedés
repülőtér hava alan
légikikötő hava limani
kikötő liman
városközpont sehir merkezi
hol van? nerde?
messze van? uzak m?
turistahivatal turizm bürosu
autójavitó tamirci
egy jó hotel iyi bir otel
egy étterem bir lokanta

Szállodában
egy szoba bir oda
két személy iki kisi
egy szoba fürdőszobával banyolu bir oda
mennyi az ára? fyat nedir?
meleg viz sicak su
pótágy bir yatak
reggeli kahvalt
vaj tereyag
kávé kahve
tea cay
tej süt
cukor seker
számla hesap

Vásárlás
arany altn
ezüst gümüs
bőr deri
réz bakr
mennyibe kerül? bu ne kadar?

Vendéglőben
kenyér ekmek
viz su
ásványviz madensuyu
gyümölcslé meyva suyu
bor sarap
sör bira
jég buz
hús et
bárány koyun eti

Frissitő török tea
birka kuzu eti
marha sgr eti
borjú dana eti
csirke pilic/tavuk
hal balk

Előételek (mezeler)
arnavut cigeri fűszeres sült máj hagymával
cerkes tavugu hideg csirke
diószóssszal, fokhagymával
cig köfte fűszeres nyers
húsgolyók
tarama halikrasaláta
yaprak dolmas töltött szőlőlevelek

Levesek (corbalar)
yayla corbasi joghurtleves
dügün corbasi húsleves tojássárgájával
iskembe corbasi pacalleves
Sültek (izgaralar)
bonfile bélszin
döner kebab forgó nyárson
grillezett bárány
pirzola bárányborda
sis kebab nyárson grillezett
bárány
sis köfte grillezett húsgolyók
Piláfok (pilav)
sade pilav egyszerű rizspiláf
ic pilav rizs fenyőmaggal,
mazsolával és hagymával
bulgur pilav piláf zúzott búzával
Hideg zöldségek olivaolajban (zeytinyagllar)
imam bayld paradicsommal és hagymával töltött padlizsán
kabak kzartmas sült spárgatök joghurttal
patlcan kzartmas sült
padlizsánszeletek joghurttal
zeytinyagl fasulye zöldbab
paradicsomszószban
Sós tészták (börekler)
sigara böregi sült tésztarudacskák sajttal töltve
su böragi hajtogatott sült tészta sajttal vagy hússal töltve
talas böregi vajastészta hússal töltve
Saláták (salatalar)
cacik uborkaszeletek fokhagymás joghurtban
coban salatas paradicsom-, paprika-, uborka- és hagymasaláta
patlcan salatas padlizsánpüré-saláta
piyaz zöldbabsaláta
Desszertek (tatllar)
baklava hajtogatott levelestészta dióval, cukorszirupban
tel kadayf töltött tészta dióval és sziruppal
sütlac hideg rizspuding
komposto hideg gyömölcskompót
dondurma fagylalt
Gyümölcsök (meyvalar)
szőlő üzüm
őszibarack seftali
szilva erik
sárgabarack kays
cseresznye kiraz
füge incir
sárgadinnye kavun
görögdinnye karpuz

(Forrás: Cartographia)