Egyetlen más európai városról sem mondható el, hogy annyira egy személy látomásának szülötte lenne, mint az 1703-ban alapitott Szentpétervárról. Csupán néhány évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az új orosz főváros ami kis megszakitással 1918-ig volt más ragyogó világvárosokkal összemérhető legyen. Nagy Péter és követői a legkiválóbb épitészeket hivták el Pétervárra, ahol egészen egyedülálló barokk-klasszicista városképet alkottak meg: tágas terek grandiózus palotákkal, fényűző homlokzatokkal övezett széles utak és hangulatos, csatornákkal átszelt utcácskák. A várost a vizzel való szoros kapcsolata folytán hol Amszterdamhoz, hol Velencéhez szokták hasonlitani. De Szentpétervár vagy Petrográd, vagy Leningrád egyedülálló, és nincs szüksége efféle összevetésekre.
A legszebbnek kora nyáron, a fehér éjszakák idején mutatja magát, amikor lágy sarki fény boritja varázslatos fénybe a várost.
De valójában mégiscsak a téli hónapokban a legfenségesebb ez az északi metropolis, amikor az utcákat hó boritja és a Néván feltorlódnak a jégtáblák.
