Zakopane

Zakopane

Lengyelország

Sivarázslat Lengyelországban
A hetvenes, nyolcvanas években a külföldet honfitársaink többsége számára Lengyelország jelentette. Krakkóba, Zakopánéba jártunk, ha egy kis szabadságlevegôt akartunk szivni, barátságot kötöttünk vidám lengyel fiatalokal a Krakkó fôterén. No persze, hiszen jól ismertük mindannyian a mondást: Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, issza borát. A téli sportok szerelmesei pedig, amint leesett a hó, elindultak a Tátrába. S mivel jól váltották a forintot, egy-egy sitúra során még a kispénzű diákok is nagylábon élhettek lengyel honban egy hétig.
Aztán kinyiltak a határok, s a kiváncsiságtól hajtva felfedeztük az Alpok siterepeit, igaz, tôlünk nyugatra már korántsem érezte olyan urasan magát a magyar turista, mint a Tátrában.

Mostanában ismét az érdeklôdés középpontjába került Lengyelország. A legutóbbi Hó-show-n is Lengyelország volt a diszvendég, egyre több utazási iroda szervez ide programokat, s egyre többen igyekeznek ismét felfedezni e számunkra oly kedves világot.
S ez nem csak azért van, mert Lengyelország könnyen megközelithetô és mert szeretünk nosztalgiázni: a gorálok földjén ugyanis még mindig olcsóbban lehet eltölteni egy hetet, mint a Lajtától nyugatabbra lévô országokban.
Lengyelország legismertebb és egyik legrégebbi siterülete a Tátra, s annak legkedvesebb városa Zakopane. A több, mint 2000 méter magas csúcsok között meghúzódó hangulatos település olyan, mint egy ékszerdoboz. A havas utcák mentén jellegzetes csúcsos, fából készült gorál házak ablakaiból meleg fény szűrôdik ki, az utcán pedig lovasszán csilingel. Igazi mesevilág ez, melyet még izgalmasabbá tesznek a kezelt, jóminôségű sipályák. Zakopane a lengyel sielés bölcsôje, nem véletlen tehát, hogy több, mint százesztendôs hagyományai vannak itt e sportnak. Nagyszerű klimájának köszönhetôen már a XIX. század 70-es éveiben kedvelt gyógyüdülôhely volt, késôbb fedezték fel a sielôk. Itt már novemberben lehull a hó, ami márciusig csak egyre szaporodik, de nem ritka, hogy még májusban is sportolásra alkalmas hó boritja a hegyoldalakat. Óriási elônye a vidéknek, hogy a különbözô szinten sielôk egyaránt megtalálják a tudásuknak megfelelô pályákat. A városban és a környékén 50 kisebb, nagyobb felvonó szállitja a kezdôket a kellemes lankákra, a tapasztaltabbakat pedig az Európa kupáknak is helyt adó fekete pályákra.

Zakopane hallatlan fejlôdésen ment át az utóbbi idôben, igy egyre több szinvonalas szálláshely várja a vendégeket, de a kispénzű turista is jól érezheti magát a hangulatos menedékházakban. Persze vannak, akik szivesebben látogatnak el a Beszkidekbe, s annak téli fôvárosába Szczyrkbe. Lengyel szakértôk szerint a vidék nagy elônye, hogy itt nem fújnak olyan erôs szelek, mint a Tátrában, sipályái azonban legalább olyan izgalmasak, mint a Zakopane környékén lévôk. Akadnak itt kifejezetten profiknak való nagyon nehéz terepek, de kezdôknek való lankák is. Sôt több kilomérternyi sifútópálya és négy siugró torony is várja a téli sportok szerelmeseit. Hasonló élményeket tartogat Visztula völgyének kijáratánál az évszázados történelmi múlttal rendelkezô Ustron, vagy Bukowina Tatrzanska, Lengyelország egyik legmagasabban fekvô települése, ahonnan teljes szépségében elénk tárul a Magas Tátra. Ám ezekben a csodálatos falvakban és városokban az is nagyszerűen kikapcsolódhat, aki nem kiván megbirkózni a meredek hegyoldalakkal. hiszen számtalan látnivaló csalogatja ide a pihenni vágyó turistát.

Egy-egy napos kirándulás keretében érdemes felkeresni Krakkow történelmi emlékeit, lovaskocsival a Tátra csúcsai között meghúzódó varázslatos tengerszemet Morskie Okot, vagy a Wieliczzka sóbányáját. S mikor este betér egy hangulatos vendéglôbe a turista, nemcsak abban lehet biztos, hogy a gorál zene mellé finom étel szolgálnak fel, hanem abban is, hogy mint magyart, igazi szeretettel fogadják.

Zakopane kitűnő hely mind a nyári, mind pedig a téli pihenés szempontjából. A város a Tátra - Lengyelország legmagasabb hegylánca - lábainál helyezkedik el, s az egyik legnagyobb üdülőközpont az országban. A legmagasabban fekvő lengyel város: belvárosa 750-1000 m közötti tengerszint feletti magasságban terül el. Zakopane hegyi klimájáról hires, amelyre alacsony (kb. 5 C fokos) hőmérséklet jellemző, s amelyben a tél mintegy 120 napig tart. Zakopane klimája általában "felgyorsitja" a fiziológiás folyamatokat: elősegiti az anyagcserét, javitja az idelátogatók közérzetét és számos betegség gyógyitásában közreműködik. Nyáron a hegyi kirándulások kedvelőit várják a Tátra magasabb és alacsonyabb vonulatai egyaránt. A magasabb területek szervezett csoportokban, tapasztelt tátrai idegenvezető társaságában látogatók. Séták céljaira pedig inkább a Tátra lábainál fekvő völgyek teremtenek lehetőséget. A gyalogos turizmus mellett Zakopane környéke s a tátrai völgyek némelyike nagyszerű alkalmat kinál a hegyi kerékpározás számára. A Gubalówka nyári bobpályája kitűnő szórakozást nyújt a gyermekek és fiataloknak, akik csodálatos hegyvidéki környezetben maguk szabályozhatják a kétszemélyes kocsijuk sebességét. Az emlitett sportokon kivül a Tátrában és környékén siklóernyőzni is lehet, ami már szinte teljesen kiszoritotta a sportrepülést. A városban számos fedett uszoda és egy természetes meleg forrásviz által táplált nyitott fürdő is található. Równia Krupowán, Ugrósáncok mellett és a környező helyiségekben lovaglóiskolák működnek, amelyekben a turisták megismerkedhetnek a lovaglás művészettel, valamint túralovaglásra is lehetőség nyilik. A sielés szerelmeseinek a környéken közel 50 húzólift és libegő áll rendelkezésre, amelyek nagyszerű lehetőséget teremtenek mind tapasztalt, mind a kezdő sielők számára. A siliftek többsége mellett sioktatás folyik. A leghiresebb sipályái a Kasprowy csúcsról (1985 m), a Gubalowkáról (1120 m) csúcsról indulnak. Zakopane környéke sok kilométernyi, télen gondosan karbantartott sifutópálya is található. A Wielka Krokiew ugrósánc mellett jégpálya és görkorcsolya-pálya áll a látogatók rendelkezésére.






Internet


Két internetes kávézó van, mindkettő a sétálóutcában. Az egyik neve Internetcafé: a Krupówki utca alján, a 2. szám alatt van; minden nap 10 és 20 (néha 22) óra között van nyitva. A másik ugyanennek az utcának a felső végén van. A neve Internetclub; déltől este nyolcig van nyitva. Mindkét helyen 8 zlotyt kell egy óra internetezésért fizetni.




Nyelv


A lengyelül vagy más szláv nyelven nem tudók leginkább az angollal próbálkozhatnak, de a német is sok helyen jól működik. Magyarul néhányan értenek egy-két szót - próbálkozni mindig lehet, de a legtöbb esélyünk azért az angollal van.




Pénz


A lengyel zloty néhány éve immár az egyik legerősebb kelet-európai valuta. Egy zloty kb. 75 forintot ér. Mivel forintot csak kedvezőtlenül lehet váltani, célszerű márkát vinni, és azt átváltani a számtalan zakopanei bank vagy pénzváltó (kantor) valamelyikében. A bankkártyákat úgy lehet használni, mint Magyarországon: a jobb szállodákban, éttermekben és néhány boltban.

Hogyan menjünk Zakopanéra?

Budapest és Zakopane között 320 km a távolság a Zólyom (Zvolen), Besztercebánya (Banská Bystrica) és Rózsahegy (Ruzomberok) útvonalon. A Zólyom-Besztercebánya közti szakaszra kell éves szlovák autópálya-matricát venni (400 SLK). Ha nem sietünk, mehetünk a Budapest - Balassagyarmat - Losonc (Levice) - Tiszolc (Tisovec) - Poprád - Tátrafüred (Smokovec) - Zakopane útvonalon is. Ez nem hosszabb, de lényegesen lassabb útvonal, mivel át kell kelni a hegyeken - viszont kisebb a forgalom és többet lehet látni.
A Volánbusz heti egy járatot (a nyári főszezonban kettőt) indit Zakopanéra, szombat (nyáron szerdán is) reggel 6.45-kor. A busz 15.15-kor érkezik meg. A jegy egy útra 5.100, oda-vissza 8.100 forintba kerül.
Vonattal elvileg lehet menni, de drágább és lényegesen lassabb, mint a busz. Ha Zakopanéról tovább akarunk utazni Krakkóba, a vasútállomás mellől induló buszokkal érdemes menni. Az út két órát tart. Vannak hivatalos (PKS) és - kicsit közelebb a belvároshoz - magán buszok is. Ez utóbbiak lényegesen kényelmesebbek, de nem drágábbak (10 zloty).




Közlekedés a városon belül


Mivel Zakopane meglehetősen nagy területen fekszik, csak akkor nincsen szükségünk autóra vagy buszra, ha a városközpontban maradunk (ez a legjobb megoldás). A helyi buszok viszonylag ritkán járnak, de alkalmilag jó megoldást kinálnak. Taxiból elképesztő mennyiségű van a város méretéhez képest - az árban mindig előre meg kell egyezni. A legjobb helyzetben akkor vagyunk, ha saját autónk van. Ebben az esetben már csak a parkolás okozhat gondot; a legtöbb helyen óránként 1,5 zlotyt kell fizetni.




Információ


A zakopanei turistainformáció egy kis faházban van a Sienkiewicza és a Nowotarska utca sarkán. Nyitva minden nap 8 és 20 óra között.

Látnivalók


Tátrai Nemzeti Park
A Tátrai Nemzeti Park (a belépő felnőtteknek 2, gyerekeknek 1 zloty) közvetlenül Zakopane fölött kezdődik, és egészen a szlovák határig tart. A Tátra télen számtalan sielési, nyáron pedig kirándulási lehetőséget kinál. Az egyik legszebb útvonal az, ha elmegyünk busszal vagy autóval Lysa Polanáig (ez Zakopanétól 21 km-re van a szlovák határnál), innen pedig kb. két és fél óra túrázással elsétálunk a festői szépségű Morskie Oko tóhoz, amit 2000 méter feletti hegycsúcsok vesznek körbe - felejthetetlen látvány.

Kasprówy Wierch
A kényelmesebbek fáradtság nélkül is eljuthatnak a fellegekbe: a Kuznicéből induló felvonó az 1987 méter magas Kasprówy Wierch hegycsúcsra visz fel minket. Kuznice Zakopane északi határától (pontosabban a BP benzinkúttól) 500 méterre van, ide busszal vagy rövid sétával juthatunk el (autóval behajtani tilos). A kényelemnek ára van: a felnőtteknek 28, a 10 év alatti gyerekeknek 18 zlotyt kell az útért fizetniük - ha szép az idő, egészen biztosan megéri.

Sikló
A sikló (amit a felső végállomás neve alapján Gobalowkának hivnak) Zakopane központja mellől indul. Az út kevésbé látványos, mint a felvonóval, de a jegy ára is lényegesen olcsóbb (egy útra felnőtteknek 8, tiz évesnél fiatalabb gyerekeknek 4 zloty; az oda-vissza út ára 14, illetve 7 zloty). A sikló 1120 méter magasra visz fel. Ez nagyon jól hangzik, de maga Zakopane is 900 méter magasan fekszik, tehát nem olyan nagy a szintkülönbség. Azért érdemes felmenni: jó kiindulópont sifutáshoz, túrázáshoz, és gyönyörű a kilátás a városra és a Tátra csúcsaira. Magához a siklóhoz egy több száz méter hosszú bazáron kell átmenni, ahol mindent árulnak, amit turisták meg akarhatnak venni.

Barlangok
A Zakopanétól nem messze fekvő Koscieliska völgyben több, nagyon érdekes barlangot találunk. Ezek egész évben nyitva vannak, és egyénileg, idegenvezető nélkül is látogathatóak. A legnagyobb barlang neve Mrozna; ebben van világitás és ez látogatható a legkönnyebben. A belépő 2,50 zloty. A másik kettőben (Raptawicka és Mylna) nincsen világitás; zseblámpáról magunknak kell gondoskodnunk. Ezekbe ingyenes a belépés.

Tátra Múzeum
A Tátra Múzeum a Krupówki utca 10. szám alatt található. Az épület a patak túloldalán van; ha fentről jövünk, balra kell fordulnunk. A múzeum hétfőtől szombatig kilenctől 16.30-ig, vasárnap 15 óráig van nyitva. A belépő felnőtteknek 4, gyerekeknek és diákoknak 3 zloty (vasárnap ingyenes). A lengyelül tudók és a lengyel történelmet ismerők számára bizonyára nagyon érdekes a vidék múltját bemutató fotókiállitás; a többieknek a régi lakóház-belsőt, az alpináriumot, a tátrai állatokat bemutató kiállitást (kitömött egereket, baglyokat és medvéket), valamint a néprajzi gyűjteményt ajánlhatjuk. Nem árt egy kis kultúra: nézzünk be feltétlenül.

Faházak
Zakopane jellegzetes hangulatát a hagyományos, úton-útfélen megtalálható faházak adják. Már Lysa Polana határállomásnál átlépve a jobboldalon láthatunk egy gyönyörű faépületet (ma szanatórium), majd később az erdőben, már a város felé közeledve, egy fakápolnát. A városon belül a Koscieliska utcában van a legtöbb régi faház - érdemes ezek között barangolni.




Hol együnk?


A legolcsóbb étkezési lehetőség az, ha a Rama 1000 nevű szupermarketben vesszük meg a harapnivalót a Nowotarska utcában van: a sétálóutca alsó végén, a templom alatt forduljunk jobbra - a bolt 50 méterrel messzebb a jobb oldalon lesz egy (ingyenes) parkoló mélyén.
A második legolcsóbb az, ha 5-6 zlotyért veszünk egy hatalmas és nagyon izletes dönert; a Krupówkin, a sétálóutcán legalább öt helyen van erre lehetőségünk.

Az éttermek közül az egyik legolcsóbb a Pstrag górski, a Hegyi Pisztráng. Ez a sétálóutcán a bódésor vége mögött, egy görög étterem mellett, kicsit a patak fölött van. Nem egy elegáns hely, önkiszolgáló, kereskedelmi rádió szól, viszont nagyon finom, frissen fogott halakat ehetünk itt. Az igazi specialitás a diós-mazsolás pisztráng. A kiirt árak 10 dekára vonatkoznak - egy teljes adag kb. 15 zlotyba kerül.

A Gazdowo Kuznia a Krupówki 1. alatt, a sétálóutca legalján van. Furcsa hely ez: egyszerre viseli magán egy hegyi kocsma, egy önkiszolgáló étkezde és egy elegáns étterem jellegzetességeit. A tűzhelyet és a pénztárgépet leszámitva minden fából van, az asztalok pedig szánoknak vagy faszekereknek vannak álcázva. Az egyik sarokban hagyományos ruhákba öltözött zenészek hegedülnek diszkréten, de mégsincs olyan érzésünk, mintha egy echte touristische helyen lennénk. A személyzet kizárólag lengyelül hajlandó kommunikálni, de azért el lehet magyarázni, hogy mit akarunk. Ha ez sikerült, valószinűleg igen jót fogunk enni. A borscsleves (ami igaziból csak borscslé) három energiaital erejével felér, a kolbász finom, a saslik szintúgy. Érdemes betérni, de vigyázzunk: a számla magas lehet a végén. Fejenként 20-25 zlotyval számoljunk.




Szálláslehetőségek


Zakopanéban 50 ezer férőhely van, nem valószinű tehát, hogy éjszakára fedél nélkül maradjunk. Rengeteg magánház kinál kiadó szobát (Pokoje), ennek ára két személyre legjobb esetben 50-70 zloty. Ezek között a helyszin jelenti a legnagyobb különbséget. A városon belüli távolságok jelentősek, ezért jól nézzük meg, hogy hol választunk szobát. A Sienkiewicza utcában sok kiadó szoba van; ez a legjobb opció, ha közel akarunk lenni a központhoz, vagy ha tömegközlekedéssel vagyunk.

Pensjonat Halny
ul. Sienkiewicza 6a, tel/fax: (48 18) 20 10 043
Ez a szálloda - három percre a központtól - jellegtelenül modern, a szobák nem különösebben kényelmesek, de a célnak (alvás) tökéletesen megfelelnek, különösen, hogy az árak alacsonyak: fejenként 58 zlotyt kell fizetni, és ebben az árban a reggeli is benne van. A legtöbb szobához tartozik zuhanyozó is.

Hotel Gromada
ul. Zaruskiego 2, tel.: (48 18) 201 50 11, fax: (48 18) 201 53 30
e-mail: nowysacz@gromada.pl
A Hotel Gromada (korábban Hotel Gazda) kicsi, de elfogadható szobákat, valamint enyhén nyolcvanas éveket idéző környezetet nyújt a sétálóutcától egy percre. A szálloda határozottan kedvező árakat kinál: a zuhanyozó nélküli szobákért egy/két személyre 90/140 zlotyt kell fizetni, a kétszemélyes zuhanyozósokért pedig - a szoba méretétől függően - 220-260 zlotyt kérnek. A négyszemélyes apartman ára 330 zloty. A recepció németül beszélnek, de angolul nem.

Hotel Sabala
ul. Krupówki 11. Tel/fax: (48 18) 201 50 98
Az 1894-ben épitett szálloda kivül-belül fából van, ami határozottan barátságos külsőt ad neki. A szobák kellemesek, frissességet árasztanak, és nem is drágák: két személyre szezontól függően 160-320 zlotyba kerülnek. Vannak négyszemélyes apartmanok is, ezek ára 440-800 zloty, szintén szezontól függően.

Hotel Litwor
ul. Krupówki 40. Tel/fax: (48 18) 201 71 90
A Hotel Litwor kimagaslóan Zakopane legjobb szállodája. A szobák szépek, a fogadtatás kedves, van medence, szauna, konditerem, őrzött parkoló. A szálloda a város közepén van, és a legtöbb szobából szép kilátás nyilik a hegyekre. Egy személyre főszezonban (július közepétől szeptember végéig) 380, mellékszezonban 300, kettőre 400, illetve 515 zlotyt kell fizetni, büféreggelivel együtt. Karácsonykor és újévkor majdnem megduplázódnak az árak. A TRIP nevű ügynökségen keresztül történő foglalás automatikusan 20% kedvezményt jelent: telefon (48 18) 201 59 47, fax: (48 18) 206 65 70, e-mail: biuro@trip.pl