Hotel tesztek élménybeszámolók, értékelés

Címlap / Hotel tesztelés

Lovas panzió a Balaton felett, nem csak lovasoknak - Equital Lovasudvar és Wellness Panzió

A falu határában, a tágas mezőre épült Equital Lovasudvar Panzióba igyekszünk, míg a Balaton felett a távolban karcsú, fehér tornyú templom vecsernyére kongat.

Azon a forró nyári délután kifejezetten felüdítő volt befordulni a nyárfákkal szegélyezett, árnyékos felvezető útra, amely a Keszthelyi-hegység keleti lábára vitt fel minket. Itt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén a domboldalra felkapaszkodó, mesebeli falucska, Nemesvita fekszik, apró házai szétszórva bújnak meg a szőlőskertek, fenyőerdők, pipacsos rétek között. Mi a falu határában, tágas mezőre épült Equital Lovasudvar Panzióba igyekszünk, míg a Balaton felett a távolban karcsú, fehér tornyú templom vecsernyére kongat.

Meleg fogadtatás
Már várnak minket, a családias létszámú személyzeten túl két kutya, Lupusz és Mázli, a macskák, és jó néhány ló, köztük Bagira. A kedves fogadtatás után alkalmi lakhelyünkre vezetnek az emeleten lévő lakrészben, meleg színű, barátságos szoba, zuhanyzóval, franciaággyal, televízióval felszerelve. A végtelen csendet és nyugalmat csak a lovak nyerítése szakítja meg rövid időre, de ez az itteni hangulat szerves része, mint mezőn a ciripelés.


Estefele kissé enyhül a vad forróság, nekivágunk hát a széles útnak, hogy elzarándokoljunk a környék kedvenc pincéihez, hiszen itt vagyunk a borairól méltán híres Szent György-hegy és a még annál is híresebb Badacsony tőszomszédságában. Igaz, mi most egy rejtett gyöngyszemet keresünk fel, a Tóti-hegy oldalába épült Istvándy pincét, ahonnan az árnyékot adó hársfák alól pazar kilátás nyílik a Balatonra. A finom háztáji disznóságokat és a tepertős kenyeret most nem kóstoljuk meg, maradunk a finom balatoni boroknál, megajándékozzuk magunkat a szívet-lelket melengető Bizsergéssel, ami száraz muskotálybor, tele érett gyümölcs ízekkel, illatokkal. Így ér minket az este, a fülledt nyári levegő tovább ontja melegét, s már indulunk is vissza szálláshelyünkre, ami innen 20 kilométerre fekszik.

Az estét romantikus gyertyafényben töltjük, prózai okokból, a faluban szünetel az áramszolgáltatás, az ablakokon lévő szúnyogháló megóv minket a vérszívó betolakodóktól, így nyitott ablaknál tudunk aludni, a mezők és a széna illatát lengeti a szél, jól esik az alvás.

Felfedezőtúra lovaskocsin, biciklin

A reggelit 8-tól 10-ig szervírozzák a kis étteremben, személy szerint idegenkedem a kontinentális reggelitől, de itt magyaros a választék! A péksütemények mellett van májkrém, főtt tojás, felvágottak és sajtok, házi paprikás szalámi (kedvencem), lekvár, méz, vaj, joghurt, müzli, paradicsom és paprika is, a körözöttet még el tudtam volna képzelni, de ez már igazán az én korgó gyomrom fantáziálása. Mindehhez kávé, tea és narancslé jár. El sem lehet jobb indítást képzelni a naphoz, főleg miután megtudjuk, lovas kocsi túrára indulunk a domboldalba. Mivel a nap még nem ért delelőjére, fedetlen fővel is elviselhető a meleg és a napsütés a nyitott szekéren, ami hirtelen lódul meg, ahogy a két deres ráhúz. Poros földutakon kanyargunk át a mezőn, míg néhány kutya üldöz minket, majd a hegynek fel, hogy fentről csodáljuk meg a festői kilátást a szőlősökre, a Badacsonyra, a Csobáncra, a Szent György-hegyre, a Keszthelyi-medencére és a Balatonra. Közben hagyományosan fehérre meszelt, apró borospincék, nádtetős parasztházak kerülnek utunkba, a legtöbb ma már nyaraló, fenséges kilátással a környékre.

A majd egy órás utazás után szünetet nem tartva – szorít az idő – pattanunk nyeregbe, de nem lóhátra, bár lehetőségünk lenne rá, hanem a bicikli nyergébe, hogy letekerjünk az innen 5 kilométerre lévő, barátságos balatonedericsi strandra. A kölcsön kerékpárokat már reggel kikészítették, jó állapotba lévő, sebességváltós járgányok, tökéletesen alkalmasak a célra.

Lelkesen szeljük a kilométereket - szerencsére a zsúfolt főutat elkerülve, kiépített kerékpárúton haladunk – a hőség egyre elviselhetetlenebb, a strand vize pedig egyre csábítóbb. A strandbelépő 400 forint egész napra személyenként, leszámoljuk az összeget, és máris egy fa alatt ülünk a magunkkal hozott pléd tetején a gyermekkor ártatlanságát idéző tekintettel bámulva a vizet. Mielőtt belerongyolnánk a hűsnek most nem mondható Balatonba, végigvesszük, mi mindent kell ma elfogyasztanunk itt a strandon, hogy kellő hangulatba kerüljük. Hirtelen nem is tudjuk eldönteni, hogy kedvcsinálóként főtt kukoricával és palacsintával kezdjünk, vagy rögtön kérjük ki az örökbecsű klasszikust, a sült hekket kovászos uborkával, amit majd Magnummal fojtunk le. Sajnos a büfé előtt már az is tisztán világos lett számunkra, hogy házi sült kolbász is kapható, s ahhoz, hogy a kísértésnek ellenálljunk, rendkívül erős idegzet szükséges.
Teketória nélkül rendelünk két főtt kukoricát, de vonakodva hagyjuk el a büfés bódét. Persze csak egy kis időre, mivel a kukorica hamar fogy, jöhet a hal, uborkával, almapaprikával, s végre a vízhez is eljutunk. A tengervíz után kicsit szokni kell a Balaton zavaros vizét, de végül megéri.

Késő délután érünk vissza a panzióba, a lovak most is a hatalmas karámokban legelésznek vagy a fák alatt hűsölnek, ma épp nincs lovas oktatás, de nyaranta még lovas táborokat is szerveznek gyerekeknek, kezdőknek és haladóknak egyaránt, a 22 hektáros zöld területen hely van bőven, a környék erdőiben pedig csodás lovas túrákat lehet tenni. Nyáron a kert – amely tulajdonképpen egy hatalmas játszótér a kicsiknek - megtelik gyerekzsivajjal, ahol reggeltől estig kedvükre játszhatnak, szaladgálhatnak. Van rajta játszótér, homokos röplabda- és focipálya, és futtató is. A kisgyermekes szülőket etetőszékkel, kisággyal, babakáddal és gyerekfelügyelettel várják. Azok, akik félnek a nagyobb testű lovaktól, itt pónilovakon is lovagolhatnak.

Wellness-kényeztetés

A kitartó hőség elől mi a wellness részlegbe menekülünk, ahol egy hideg vizű kinti medence, egy, most kevésbé igénybe vett meleg vizes jakuzzi és egy szauna található. A napot mi a lemenő nap fényében egy teljes test masszázzsal koronázzuk meg a wellness részleg teraszán. Szakmáját értő masszőrünk citromfű olajjal készül, ami nálam mindig favorit, alaposan átgyúrja az izmokat, míg kiszáradt bőrömbe belemasszírozza az illatos olajat.

Megújulva, feltöltődve ruccanunk át még a közeli Szigligetre, hogy a hegytetőn egy-egy pohár balatoni olaszrizlinggel koccintsunk végül erre a szép napra.
  • Hirado.hu
  • Nincs magyar a legjobb kétszáz egyetem között
  • Tragikus baleset a 11-es úton
  • Nemzetközi tiltakozást váltott ki a tervezett koránégetés
  • Erősödött a forint
  • Cs. István: a tiszalöki gyilkosságról is kérdezett a Katonai Biztonsági Hivatal tisztje
  • A vártnál gyorsabban halad az aknafúrás a chilei bányánál
  • Telesport.hu
  • "Én ehhez nem asszisztálok" - Kitálalt Overdose korábbi lovasa
  • Sir Alexnél "pecózik" a kirúgott Rooney
  • Bombameglepetés a kosárvébén
  • A csütörtöki ellenféllel edzett a Kemény-csapat
  • Alonso megúszta a pontlevonást
  • Nehezen nyert a Győr