x

Látnivalók Röjtökmuzsaj környékén

Látnivalók Röjtökmuzsaj környékén

Röjtökmuzsaj - vizimalom

Röjtökmuzsaj "röjtökén", a muzsaji oldalon, újjá éledt egy páratlan értékű, több mint 300 éves ipartörténeti műemlék, a Muzsaji Vízimalom. Itt található a Malom – faluvendéglő is, ahol a füstös konyha kemencéjében, vagy faszénen készítik a háztáji mangalica malacot, libát, kapirgáló csirkét, vagy házi kacsát.

Pannonhalma

Bárhonnan érkezik valaki Pannonhalmára, az mindenképp találkozik a főtéren lévő ma Ligetnek nevezett településrésszel, felső sétányára 1940-ben építették az Országzászlót, alkotója: Zászlós István és Schima Bandi képző- és iparművészek, napjainkban pedig az Árpád-dombormű, a Szent István-szobor és Géza fejedelem mellszobra díszíti a parkot. A pannonhalmi monostor mellett ma is egy több mint háromszáz diákot befogadó gimnázium és kollégium működik, amely az ország legjobbjainak egyike.

Sopronhorpács

Római katolikus temploma Szent Péter és Pál nevét viseli. A volt Széchenyi-kastély 1772-1773-ban épült barokk stílusban. Liszt Ferenc 1872-ben és 1874-ben több hetet töltött Horpácson, a kastélyban. Itt zenésítette meg Jókai Mór Petőfiről írt "Holt költő szerelme" című versét.

Sopron

Sopron gyönyörű város, a magyar gasztronómiai élet egyik legfontosabb fellegvára, az ízek birodalma. Bőkezűen bánik vendégeivel, számos különlegességgel szolgál, melyek közü l is kiemelkednek messze földön híres borai és tájjellegű ételei. A város különleges építészeti megoldásai, műemléki gazdagsága, zenei, valamint kulturális élete belföldön-külföldön egyaránt jelentős vonzerő. A képzőművészet, a zene, az irodalom, a színjátszás körében alkotott értékeket a ma élő művészek tovább gyarapítják.

Fertő-tó

A Fertő tó Közép-Európa harmadik legnagyobb tava. Igazi alföldi, síkvidéki sóstó. A tó közvetlen környéke kedves, változatos táj. Északon a Lajta-hegység nyúlványai, kelet felé síkság övezi. A Fertő-menti lankás lejtőket szőlők borítják. A Fertő-medencében gyakori az erős szél, amely kedvez a vitorlásoknak és a szörfösöknek. A Fertő és a Rákos patak csatornája kedvelt horgászterület. A tó sajátos szépsége sétahajókkal, kenutúrákkal is felfedezhető.

Ebergőc

167 lakosú község az Alpokalján, Kapuvártól 20 km-re. A római katolikus temploma XIII. századi román stílusú szentéllyel fennmaradt épület. A XVIII. század közepén barokk stílusban épült templomhajó és a torony. Értékes a kálváriajelenetet ábrázoló mellékoltár és az evangélisták alakjaival díszített szószék. Az 1728-ból származó műemlék, barokk Piéta-szobor a temetőbe vezető út mentén található.

Kőszeg

A város legnevezetesebb műemléke a vár, amely korábban sem csak védelmi, hanem - uradalmi központként - reprezentatív célokat is szolgált, ma számtalan rendezvény helyszíne. A történelmi városmag nevezetes műemléke a Fő téren álló, neogótikus stílusú római katolikus templom, de érdemes felkeresni a barokk és gótkus jegyeket egyaránt őrző Öregtemplomot is. A XIV-XV. századi eredetű kőszegi városháza az ország legrégebbi, ma is változatlan funkcióban működő városházája.

Bécs

Egy pillanat műve, és Röjtökről Európa egyik legszebb és leghíresebb fővárosának főterén sétálhatunk, kávézhatunk az egyedi hangulatú bécsi kávéházak teraszán, meglátogathatjuk eme gyönyörű főváros régi és modern utcáit.

Kapcsolódó Tartalom