x

A Hintómúzeum

A Festetics család szépen felújított istállójában és kocsiházában megnyílt hintómúzeum erről ad képet a mai látogatóknak.

align=left Ez az épület 1883 és 1887 között épült II. Festetics Tasziló megbízásából. Az istálló és kocsiház fontos feladatot látott el a főúri család életében, ugyanis itt kerültek elhelyezésre az akkori életvitelhez nélkülözhetetlen lovaskocsik és hintók, valamint a mindennapos használatba, mint fogatoláshoz, mint lovagláshoz igénybe vett lovak.
A II. világháborút követőleg az épület sok viszontagságon esett keresztül, míg 1996-ban elkezdődtek a renoválási munkálatok, melynek eredményeképpen 2004. januárjától ismét eredeti szépségében láthatjuk. Az itt látható kiállítási anyag a XVIII-XIX. század időszakából származó kocsik és hintók, melyeknek száma a 30 darabot meghaladja, valamint a lovagláshoz kapcsolódó egyéb tárgyi emlékek gyűjteményéből áll. A kiállított tárgyak sokféleségéből adódóan, az idelátogatók az eredeti darabokon keresztül ismerhetik meg a kocsizás fejlődését az 1700-as évektől az 1900-as évek elejéig. A sok látnivaló közül, - hogy csak párat említsünk -, itt látható például Rudolf trónörökös gigje, Mária Valéria főhercegnő elegáns kocsija, valamint Ferenc Ferdinánd sétakocsija. Csodálatos látványt nyújtanak a hercegi gála hintók, valamint a lovas szános sokféle változata.

A kiállítás célja nem csak az, hogy bemutassa az adott korban használt kocsikat és hintókat, hanem betekintést kíván nyújtani az akkori lovaskultúra teljes vertikumába. E szerteágazó kínálatból adódik, hogy érdekes programot nyújt azoknak a látogatóknak is, akik ezidáig nem kerültek közel a lovas életformához, de különös élményt jelent mindez lovas szakmával kapcsolatban állóknak is. A kiállítást kiegészítik Csengery Istvánnak, a világháború előtti idők rajzművészének, rajzainak és festményeinek lendületes sorozata a lovakról, versenyekről.

Kapcsolódó Tartalom