x

A Fried család története

A Fried család története

A feltárt források alapján Fried Salamon 1780-ban érkezett Simontornyára. A zsidó származású férfi Morvaországból származott, ott tanulta ki a szakmáját. A tímárság azon a területen nagyon fejlett volt, így nagy örömmel fogadták azokat, akik az ott szerzett mesterségbeli tudásukkal erre a vidékre érkeztek. Az ő műhelye képezte a későbbi bőrgyár csiráit.

align=left Munkájához a feltételek adottak voltak. Elhullott állat bőven akadt a környéken, hiszen Simontornya és vidéke – főleg a Sió szabályozása után – kiváló állattenyésztő helynek bizonyult. Főként lovat, juhot és szarvasmarhát tenyésztettek. Emellett garmadával lehetett találni a cserzéshez szükséges gubacsot a vidék erdeiben. Fried Salamon ellátta a helybéli és környékbeli csizmadiákat bőrrel.

Egyik fia, Fried Bernát vitte tovább a mesterséget, valószínűleg 1830-tól irányította a tímárműhely munkáját. Mivel többször összeütközésbe került az uradalommal, csak 1855-ben sikerült magántulajdont szereznie, addig bérelte az ipar űzéséhez szükséges területet.

A gyártás akkori módja meglehetősen egyszerű volt. A nyersbőröket a Sióban feláztatták, utána mésztejjel, fahamuval a szőrt meglazították, kézimunkával eltávolították a szőrt és a felesleges húst, azután gubaccsal vagy tölgy-fenyőkéreggel cserezték. Ennek megfelelően volt egy meszes helyiség és egy cserzőszoba, melyben nyolc cserzőkád állott, ezen kívül volt még az udvaron két úgynevezett ültető kád. A cserzőanyagban a bőröket állandóan forgatni kellett, hogy az jobban behatoljon a bőrbe. A bőrök közé fakereteket tettek, hogy elősegítsék a lé-mozgást, sőt a bőröket lyukasztották is, hogy ezek könnyebben felvegyék a cserzőanyagot. A szakirodalom szerint azonban ezek sem segítettek, így később is állandó feladatnak bizonyult a cserzés időtartamának lerövidítése. A kádcserzés módszerével (amelyben a bőrök függesztve lógtak) a cserzés 20-25 napig tartott.

Ebben az időszakban hirtelen megnövekedett a bőrök iránti kereslet. Fried Bernátnak először két fia, Móric és Vilmos segített, majd 5-6 segédet, néhány inast és napszámost is alkalmazott. Fried Bernát jó munkaadó volt, több munkása 40-50 évet is kitartott mellette.

A következő generációk (Fried Vilmos 1840-1918, Fried Pál 1878-1936) munkálkodása alatt a bőrgyár hatalmas üzemmé nőtte ki magát. A huszadik századi utódok közül Fried György és Fried László vezették az üzemet, de a II. világháború közbeszólt: a családnak először a zsidótörvények korlátozásait kellett eltűrnie, majd később a família több tagját Auschwitzba hurcolták. A harcok során a bőrgyárat felrobbantották, az értékekeket elhurcolták, igaz a harcok után a helyi lakosok a megmentésre eldugott bőrök egy részét visszaszolgáltatták.

A háború után 1948-ig még Fried László vezette a lassan újjáéledő üzemet, de az államosítás végképp lezárta a többszáz éves fejezetet. Az állami tulajdonba került üzem még néhány évtizedig működött, de a huszadik század utolsó éveiben végleg bezárták.

A Fried család még élő tagjai és leszármazottai ma a világban szerteszóródva élnek, elsősorban Kanadában, az USA_ban és Mexikóban.

Forrás: Tóthné Unghy Ilona: A Fried család története (Simontornya 2005)

Kapcsolódó Tartalom