Városháza - Makó

látnivalók Makón

Városháza - Makó

align=left Az épület klasszicista stílusban épült, Csanád vármegye székházának 1839-ben, amikor kibővítették az eredeti, 1780-as épületet. 1929-ben háromszintes szárnyépülettel bővült. 1950-ig eredeti funkcióját töltötte be, majd a rendszerváltás óta Városházaként működik. A városháza falán 1999-ben felavatott emléktábla található, a város újratelepülésének 300. évfordula előtt tisztelegve.

Az épület kulturális és szellemi emlékek sokaságát is őrzi évszázados falai között: 1929. április 5-én Bartók Béla adott itt koncertet a makóiaknak. Szekeres Imre grafikus Makói triptichon című műalkotását (a város címeréből, a makói hagyma első ábrázolásából és Csanád vármegye címeréből álló hármaskép) a városháza nagytermében helyezték el.

align=right Eötvös József szintén a Városházán mondta el 1869-ben a kiegyezést védő beszédjét. Földszintjén található a Városháza Galéria, ami a művésztelep résztvevőinek munkáját, vagy helyi művészek festményeit mutatja be. A hagyomány Tornyai János és Endre Béla gyűjteményeinek kiállításával kezdődött.

A városháza előtti virágos téren állnak Návay Lajos szobrának mellékalakjai, valamint Kallós Ede monumentális Kossuth Lajos-szobra. Az épület oldalkertjében található Hollósy Kornélia makói szobra. A városháza udvarától jobbra áll a bíróság épülete.
Település ismertető
  • Makó

    Makó több mint 700 éves alföldi város az ország délkeleti részén. Magyarország Dél-Alföld régiójában, Cso...

Szállások Makón



és környékén