Városháza - Kecskemét

látnivalók Kecskeméten

Városháza - Kecskemét

A szecessziós stílusú városháza 1892-1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. A külső majolikadíszek a Zsolnay-gyárban készültek. A közgyűlési teremben Székely Bertalan freskója látható.

align= left Kecskeméten a korábbi városháza egy klasszicista stílusú, a 18. század közepe felé már rozoga épület, a város szégyene volt. Régi igényt akart kielégíteni a városi tanács, amikor 1890-ben tervpályázatot hirdetett egy új épület megalkotására. Az öt beérkezett pályamű közül a bíráló bizottság az első díjat Lechner Ödön és Pártos Gyula terveinek ítélte oda, akik sem magasság, sem mélység nem rettent jeligével pályáztak.

align= right Lechner 1887 körül társult Pártossal és együtt építési irodát nyitottak. Kettejük közül Lechner volt a művész, Pártos pedig a vállalkozó. Az épületet 1893 és 1897 között építették fel, szecessziós stílusban. 1911-ben, a nagy földrengés után, Lechner ellenőrzése mellett állították helyre.

align= left A művészettörténészek állításai nem egybehangzóak a stílust illetően. Egyesek szerint Lechner a korai francia reneszánszból, mások szerint az angol reneszánszból merített, és vannak olyan vélemények is, hogy a legfontosabb hatást a felvidéki szász városok – így Lőcse – reneszánsz építészete gyakorolta rá.

align= right A Városháza dísztermében Székely Bertalan 1895 és 1897 között alkotott freskói találhatók. Ez volt a mester utolsó és egyben legnagyobb szabású világi munkája. A témaválasztásnál két fő szempont játszott szerepet: kapcsolódjon Kecskeméthez, és az ország 1000 éves fennállásának (Millennium) ünnepéhez méltó legyen. Több javaslat után végül két freskó valósult meg: az egyik a pusztaszeri gyűlés legfontosabb eseményét, a Vérszerződést ábrázolja.

align= left A Városházában átadása óta, így napjainkban is, a városi önkormányzat testületei és hivatalai működnek. Az önkormányzati üléseket a díszteremben tartják, de házasságkötő teremként is funkcionál. A homlokzat közpén harangjátékot helyeztek el, amely napközben minden egész órakor többek között Kodály Zoltán Háry-szvitjét játssza el, valamint a Kecskemét is kiállítja kezdetű népdalt. 1897 és 1996 között az épületben működött a városi könyvtár is.
Település ismertető
  • Kecskemét

    Az Alföld minden szépségét és értékét magában rejtő Kecskemét - Bács-Kiskun megye székhelye - Magyarország...

Szállások Kecskeméten



és környékén