Kazinczy Emlékcsarnok - Sátoraljaújhely

látnivalók Sátoraljaújhelyen

Kazinczy Emlékcsarnok - Sátoraljaújhely

Ahogy Kazinczy látta Széphalmot
align=left 1859-ben, Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulóját lelkesen megünnepelte az elnyomás éveiben sokáig elnémított Magyar Tudományos Akadémia. A Nemzeti Múzeumban kiállították szobrát, Orlai Petrich Soma nagy táblaképét, október 27-én Eötvös József, Szász Károly, Toldy Ferenc és Tompa Mihály közreműködésével emlékünnepséget tartottak, este pedig a Nemzeti Színház díszelőadással tisztelgett Kazinczy emléke előtt.

December 30-án sikerült Széphalmon is megszervezni az ünnepélyt. Mintegy négyezer ember gyűlt össze a sír körül, Erdélyi János mondta az ünnepi beszédet, majd Szemere Miklós ódája hangzott el, s az az idős lelkész imádkozott, aki 28 évvel korábban Kazinczyt eltemett. A megemlékezés - tíz évvel a szabadságharc bukása után - szinte nemzeti tüntetéssé vált, a tömeg elénekelte az önkény által tiltott Himnuszt és Szózatot. Életre szóló élményt adott ez a megemlékezés a kivonult sárospataki és újhelyi diákságnak is.

A költõ
align=right A pesti Kazinczy-ünnepség kapcsán születet az indítvány, hogy széphalmi birtokát, ahol élt és meghalt, meg kellene venni, nemzeti emlékhelyként illenék fenntartani. Néhány hónap alatt 50 ezer forintot gyűjtöttek össze, megvásárolták, s az Akadémia nevére telekkönyvezték az egykori Kazinczy-tulajdont. A belsőséget megmentették a nemzet számára, s szerették volna megőrizni a lakóházat is. A kor nagy építésze, Ybl Miklós 1862-ben el is készítette terveit, amelyekkel a két déli szobát - Kazinczy dolgozó - és hálószobáját - új falakkal meg akarták óvni.

A kivitel azonban késett, az eredeti falak annyira meggyengültek, hogy megtartásukról szó sem lehetett. Így két neves szakember, Koch Henrik építész-iparművész, valamint Szkalniczky Antal műegyetemi tanár átdolgozta az eredeti terveket az adott viszonyokhoz és a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségekhez igazodva. Zemplén megye felajánlotta segítségét az Akadémiának, s megbízta Evva András törvényszéki elnököt, hogy irányítsa és ellenőrizze az 1868-ban megindított munkálatokat, amelyeket Denk újhelyi építőmester és Szaleczky kőfaragó végzett.

align=left 1873-ban adták át a kész emléképületet. A neokalsszicista stílusú építmény faragott kőből készült, görög templomot utánoz. A bejárata és hátoldala oromzatos, két-két pillérrel és dór oszloppal. Belül a hosszúkás, négyszögű teremhez felülről természetesen megvilágított apszis csatlakozik. A mennyezet egyetlen dongából áll, kazettáit csillagok díszítik. Előbb üresen állt a csarnok, csupán Pesky József 1828-ban készült Kazinczy-portréját állították ki egyszerű faoszlopon.

1896-ban az Akadémia Dobay István újhelyi asztalosmesterrel szekrényeket készíttetett, azokban helyezték el a Kazinczy-relikviákat. Becske Bálint, az író unokája gyűjtötte össze a család tagjaitól a még fellelhető tárgyakat, képeket, s ezekből a 19. és 20. század fordulóján kialakult a múzeum. az író személyes használati tárgyai közül két kínai porcelántányér, egy burnótszelence található a tárolókban; kéziratok, rajzok őrzik keze nyomát. Több egykorú portréról néz le ránk Kazinczy. A kiállítás szemléletes áttekintést ad a küzdelmes életpályáról, s több érdekes alkotást mutat be az életműből.

align=right A sírokat és az emlékcsarnokot övező park védett természeti érték. Területe négy és fél hektár, faállománya akácból, gyertyánból, kőrisből, erdeifenyőből, kocsányos tölgyből tevődik össze. Az emlékcsarnok déli oldalánál állt egy nagyon idős, csavarodott törzsű fehér akác, melyet a hagyomány szerint tessedik Sámuel adott az írónak, aki azt saját kezével ültette el.

1996-ban rejtélyes tűzesetben pusztult el a 150 éves, tíz és fél méter magas famatuzsálem. A sírkert felé gyertyán fasor vezet. A kert madárvilágát a fekete rigó, a fakusz, a csuszka, a vörösbegy, a kék cinke, a szajkó, a zöld küllő, a fakopáncs egyedei alkotják, s télen macskabagoly és erdei fülesbagoly is ellátogat a fenyőfákra.
Település ismertető
  • Sátoraljaújhely

    Sátoraljaújhely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Miskolctól közúton 82 km-re. Népessége 16500 fő. A...

Szállások Sátoraljaújhelyen



és környékén