Grassalkovich-kastély (Gödöllői Királyi Kastély) - Gödöllő

látnivalók Gödöllőn

Grassalkovich-kastély (Gödöllői Királyi Kastély) - Gödöllő

align=left A gödöllői birtokok megszerzésével egy időben látott hozzá I. Grassalkovich Antal a kastély megépíttetéséhez. A tervezéssel Mayerhoffer Andrást, a barokk építészet neves mesterét bízta meg. A kettős U alakú, hét szárnyú kastély építési munkálatai több szakaszban történtek.

Az első építési periódus 1741-től 1749-ig tartott. Ekkorra a kastély belső öt szárnya készült el, az északi oldalon kápolnával, a délin lovardával. A főhomlokzat sarkait ekkor még egy-egy torony zárta. A középső rizalit a második építési szakaszban (1752-1759) nyerte el mostani formáját. Az 1760-as évekre tehető harmadik periódus alatt készült el a hatodik és hetedik szárny. A kápolnához csatlakozó szárny földszintjén vörös márványlapokkal burkolt, freskókkal díszített fürdőt hoztak létre, közvetlen átjárással a mellette levő virágházba. E szárny emeletén és a szemközti szárnyban lakószobákat alakítottak ki.

align=right Az épületnek a többszörösen kiemelt, központi részében található a díszterem, amelyhez a földszinti kocsiáthajtóból két irányba induló lépcsőkön juthatunk. A lépcsőket fonatos díszű, áttört mintájú kőkorlát szegélyezi. A 170 négyzetméter alapterületű, 9,5 méter belmagasságú díszterem falait aranyozott stukkók díszítik. A bejárata felett rejtett zeneterem kapcsolódik hozzá.

A díszteremtől északi és déli irányban láncszerűen felfűzve következnek egymás után az épület kevésbé hangsúlyozott egységei. A Grassalkovichok idejében északra estek a család nőtagjainak szobái, délre a férfiaké. I. Grassalkovich Antal saját lakosztályát engedte át az 1751-ben Gödöllőre látogató Mária Teréziának. A királynő számára kialakított, részben valódi, részben műmárvány borítású szoba a kastély leggazdagabban díszített terme. Bejáratával szemközti falán egészalakos Mária Terézia-portré emlékeztetett a királynői látogatásra.

align=left A kastélyhoz tartozó hatalmas parkot az épület osztotta Alsó- és Felsőkertre. A belső udvarhoz kapcsolódó, francia stílusú Felsőkert különleges növényeiről, mitologikus tárgyú szobrairól volt nevezetes. Az Alsóparkban konyhakertészet, vadaskert és fácános kapott helyet. A kastély épületén II. Grassalkovich Antal is végeztetett átalakításokat 1782 és 1785 között. Ő bontatta el a főhomlokzat saroktornyait. Helyükre a jelenleg is látható manzárdtetős sarokrizalitokat építették. Ebben az időben a virágház és a fürdő feletti szobákban házi zenészek laktak, ezért nevezték ezt az emeletet muzsikus gangnak.

Az ezzel szemközti szárny végén II. Grassalkovich színházat alakíttatott ki, kettős páholysorral és kitűnő színpadtechnikával. (Ez Magyarország egyetlen fennmaradt barokk színháza.) Az itt fellépő budai és pesti német társulatok előadását a házi zenészek kísérték. A színházból könnyen megközelíthető volt a kastély sörpincéje, ami közvetlen összeköttetésben állt a lovardával.

align=right III. Grassalkovich Antal idején Hild József építész vezetésével végeztek kisebb átalakítási munkálatokat a kastélyon. Ekkor építették hozzá az északi oldal utolsó szárnyához a narancsházat. III. Grassalkovich felesége, Eszterházy Leopoldina kívánságára alakították át 1817-ben a francia stílusú parkot angol tájképi kertté. Ezzel egyidőben a kastéllyal szemközti Alsóparkban két hattyús tavat létesítettek.

1841-ben III. Grassalkovich Antallal kihalt a család férfi ága. A leányágon öröklődő uradalmat báró Sina György vásárolta meg 1850-ben, majd 1864-ben egy belga bank tulajdonába került. A kastély második fénykora 1867-ben kezdődött, amikor a magyar állam az uradalmat visszavásárolta és a koronajavak közé sorolta. A kastélyt Ybl Miklós tervei alapján fél év alatt felújították és pihenő rezidenciának felajánlották Ferenc József osztrák császárnak, magyar királlyá koronázása alkalmából.

align=left A kastély felújítása során a férfi és női szárny elhelyezése megfordult. A díszteremtől északi irányban következett Ferenc József lakosztálya. Elsőként a dohányzószoba, majd az írószoba, amelynek ajtajába biztonsági okokból vastag páncéllemezt építettek be. A falakat a király vadásztrófeái díszítették. Az írószobából nyílt a háló- és az öltözőszoba. A király lakosztályában a selyemtapéta szürke volt, míg a székeket, fotelokat sárga bőrrel vonták be.

Ezzel szemben Erzsébet királyné lakosztályát eredetileg kedvenc színe, az ibolya jellemezte. Később schönbrunni mintára mindkét lakosztályban fehérre festették a faburkolatot, a kárpitokat pedig vörösre cserélték. Erzsébet királyné szobái a díszteremtől délre helyezkedtek el. Az olajfestményekkel és kisplasztikákkal díszített kis szalonból nyílt a királyné írószobája. Ezután következett az öltöző- és a hálószoba, amit annak idején I. Grassalkovich Mária Terézia számára alakított ki.

align=right A hálószoba mögött induló csigalépcső Erzsébet királyné földszinti szalonjába vezetett. Innen egy fafolyosón keresztül a lovardába lehetett jutni. Erzsébet királyné lakosztálya után felolvasónőjének, Ferenczy Idának szobái következtek. A folyosó végén kezdődtek a gyermekek: Mária Valéria, Gizella és Rudolf lakosztályai.

Az 1867-es átalakításoknak áldozatul esett a színházterem, amelyből szobákat alakítottak ki a királyi családdal érkező kíséret számára. Ugyancsak ekkor szüntették meg a színházzal szemközti szárnyban a virágházat és a barokk fürdőt. Helyükre gyógyszertár és vendégszobák kerültek. Az egykori muzsikus gang szobáiban az udvari tisztviselők nyertek elhelyezést. A leromlott állapotú lovardát is erősen átalakították. Ennek következtében szűnt meg az abból nyíló sörpince. Ekkor építették hozzá a barokk istállóhoz a márvány istállót, s vele szemben elkészült az új kocsiszín.

A királyi család főként ősszel és tavasszal tartózkodott Gödöllőn. Ittlétüket a bécsi udvar etikettjéhez képest kötetlenebb légkör jellemezte. A környékbeli, vadban gazdag erdők kitűnő lehetőséget nyújtottak az udvari vadászatokhoz. Ezek gyakran előkelő vendégek társaságában zajlottak, csakúgy, mint az agár- és lovasversenyek. Erzsébet királyné legendásan jó lovas volt, de Gödöllőn más kedvteléseinek - így például a versírásnak - is szabadon hódolhatott. Gyakran tett hosszú, magányos sétákat a környéken. A Gödöllőiek rajongó szeretettel vették öt körül: névnapját fáklyásmenettel és szerenáddal ünnepelték.

A község életébe ünnepnapokat hozó királyi látogatások Erzsébet királyné 1898-ban bekövetkezett tragikus halálával erősen megritkultak. Ferenc József 1911-ben jött utoljára Gödöllőre. Utódja, az 1916-tól 1918-ig uralkodó IV Károly első hosszabb látogatásának a monarchia összeomlása vetett véget. Az utolsó magyar király október 26-án távozott Gödöllőről, s ezzel új korszak kezdődött Magyarország történelmében is.

1918 végén a Pénzügyminisztérium gondoskodott a kastély őrzéséről. 1919 tavaszán a Tanácsköztársaság katonai főparancsnoksága költözött be ide. Stromfeld Aurél vezérkari főnök innen irányította a hadműveleteket. Augusztusban a román csapatok elfoglalták az épületet, s ezzel megkezdődött a kastély és az uradalom kifosztása. 1920-tól az uradalom újra kincstári kezelésben lévő, államfői rezidencia lett.

align=left Horthy Miklós kormányzó gyakran jött Gödöllőre pihenni, vadászni, s a kastélyban újra államfők és arisztokraták vendégeskedtek. Horthy idejében a rendszeres karbantartáson túl nem végeztek átalakításokat a kastélyon. Ekkor épült viszont a déli előkertben az a hetven négyzetméter alapterületű óvóhely, amit a kastély alagsorából induló folyosón is meg lehetett közelíteni.

A II. világháborúban a kastély nem szenvedett sérüléseket. 1944 őszén azonban a német csapatok szinte teljesen kifosztották. A bevonuló szovjet seregek hadi kórházat alakítottak ki a kastélyban, és a megmaradt berendezési tárgyakat eltüzelték. 1950-től kezdve a kastély gazdasági épületeiben szovjet alakulatok állomásoztak. Az északi szárnyak végén a Honvédelmi Minisztérium alakította ki raktárbázisát. A műemlékké nyilvánított kastély épületében pedig szociális otthon működött.

align=right Az 1985-ben megkezdődött állagmegóvási munkálatokat nagymértékben hátráltatták az épületegyüttesben jelenlévő különböző funkciók. A kastélyt 1990-ben hagyták el a szovjet alakulatok, s az épület teljes kiürítése 1994 végére fejeződött be. A kastély felújítását és hasznosítását a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság koordinálja. A tervek szerint az épületegyüttesben múzeumi-kulturális központ és idegenforgalmi centrum kap helyet.
  • 

    Gödöllői látnivalók

    oldalak: 1 |
    
    • Látnivalók Gödöllő közelében

    • Felszabadulási elékmű - Monor

      A II. világháborús emlékművel szemben, az út túloldalán, az emeletes lakóházak és a Városi Könyvtár épülete által...

    • Református nagytemplom - Monor

      A Kossuth L. út és a Bocskai utca sarkán emelkedik a város legrégebbi épülete, a református nagytemplom, amelynek helyén ...

    • Kossuth Lajos Általános Iskola - Monor

      A templom közelében áll a város legrégebbi iskolája, a Kossuth Lajos Általános Iskola épülete (Kossuth L. út 98.). Az 1...

    • Iskolamúzeum - Monor

      Az Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusai mindig fontosnak tartották a lakóhely tárgyi emlékeinek és a régi népi él...

    • Kossuth Lajos mellszobra - Monor

      A Községháza előtt áll Kossuth Lajos szobra.

      1901. június 9-én, vasárnap avatták fel – az országban hu...

    • József Attila Gimnázium - Monor

      A monori József Attila Gimnáziumot és Közgazdasági Szakközépiskolát több mint 50 éve alapították. Monor község sok ...

    • 1956-os emlékmű - Monor

      Az 1956-os forradalmi események Monoron is éreztették hatásukat.

      Többen a fővárosi megmozdulásokban és fegyver...

    • Római katolikus templom - Monor

      A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templom klasszicizáló késő barokk stílusban épült 1800 – 1806 között....

    • Strázsa-hegyi pincesor - Monor

      A Strázsa-hegyi pincesor, ahol 98, építészetileg értékes, eredeti XIX. századi állapotában megmaradt, és 132 részben á...

    • Orbán-szobor - Monor

      A Strázsa-hegy alján 1993 májusában avatták fel az egyméteres, diófából készült Orbán-szobrot (Szent Orbán a szőlőt...

    • Nepomuki Szent János szobor - Monor

      A Nagyboldogasszony római katolikus templom mellett, az utcasorba illeszkedő fülkében, vasrácsos ajtószárnyak mögött áll...

    • A II. világháború áldozatainak emlékműve - Monor

      A katolikus templom melletti Szent István téren találjuk a II. világháború áldozatainak emlékművét.

      A monori...

    • Piac - Monor

      Ha a Városi Könyvtár és az üzletház közötti kis sétálóutcán letérünk a Kossuth L. útról, előbb a VOLÁN buszpály...

    • Helytörténeti kiállítás - Monor

      A rendőrség melletti földszintes épületben (Kossuth L. u. 86/a.) az 1850-es évektől a Szentháromság Gyógyszertár műkö...

    • Régi Községháza - Monor

      A Helytörténeti Kiállítással szemben, az út túloldalán a Kossuth Lajos út és a Petőfi Sándor utca sarkán találjuk az...

    • Városi Bíróság - Monor

      A régi Községháza mellett épült fel 1908-ban Tóásó Pál műépítész tervei alapján a Városi Bíróság –1989 el...

    • Vigadó - Monor

      A Kossuth Lajos és Ady Endre utca sarkán – ifj. Nagy István fővárosi építész tervei alapján – 1909-ben épül...

    • Polgármesteri Hivatal - Monor

      A Vigadóval szemben áll a Polgármesteri Hivatal épülete, amely 1944-ben készült, és 1950-ig a Főszolgabírói Hivatal mű...

    • Evangelikus templom - Monor

      Az evangélikusok 1912-ben a péteri evangélikus egyház fiók-egyházaként önállósultak.

      Az evangélikus templom...

    • Angyalos díszkút - Monor

      A Millennium tiszteletére 2000. augusztus 20-án avatták fel az evangelikus templom előtti Luther téren látható Millenniumi ...

    1 | |  
Település ismertető
  • Gödöllő

    Gödöllő Pest megyében, a Rákos-patak partján, Budapesttől 30 kilométerre északkeletre, az M3-as autópálya és...

Szállások Gödöllőn



és környékén