Tulum fele útba esik a híres Playa del Carmen strand illetve a trópusi Xcaret és Xel-Ha ökoparkok. Ez utóbbi főleg a hobbi búvárok és a delfinimádók körében arat osztatlan sikert, én mégis az óriási úszógumikra esküszöm. A trópusi erdőben kígyozó folyón - amely végül kellemesen meleg vizű öböllé szélesedik -, hatalmas úszógumikon engedik a vízre az embereket, akik alkalmi járművükkel „behajózhatják” a trópusi erdőt lassan csörgedezve lefelé miközben bámulják a színes halakat vagy csobbanhatnak a türkiz vízben, és persze ott kötnek ki, ahol nekik tetszik.

A parktól tovább haladva dél felé Tulum maja romvárosát érjük el, amely egy meredek, tengerparti sziklafalra épült egykor.A romok eredeti pompájukat ma is féltve őrzik és a fehér, díszesen faragott kőtemplomok remek látványt nyújtanak a ragyogó kék tengerrel a háttérben. A belépő mindössze 38 peso (1 dollár kb. 10 peso). A csodás látvány ellenére tudom, ez csak a kezdet, hiszen az égbetörő, lépcsős maja piramisokat még nem láttam!

Félúton a tenger és a piramisok között

Kísérőmmel, Carlos-szal a meglepően jó állapotú mexikói utakon száguldozunk Yucatan államban, Mexikó délkeleti részén. A napbarnított mexikói hirtelen megáll és tavaknak látszó, vízzel elárasztott területeket mutat a gumifák között, több kilométerre vagyunk a parttól „Ezt még a hurrikán hozta ide” – mondja, kicsit büszkén és kíváncsian fürkészi az arcom. Alaposan elcsodálkozom, már csak azért is, hogy örömet szerezzek neki, bár valóban döbbenetes látvány a bozótosban megrekedt víztömeg.

Talán Amerika közelsége vagy az olcsó üzemanyag az oka, hogy a mexikóiak is imádják a benzinfaló, tankszerű autókat. Az a néhány, amely szembe jött velünk, legalábbis ilyen volt.Carlos közben elmagyarázza, hogy Mexikóban valóban léteznek a macsók, bár itt nem annyira pozitív értelemben, mint Európában. Ezek a folyton hódítani akaró, öntörvényű és önimádó férfiak nem örvendenek túl nagy népszerűségnek, hiszen férfiasságuk gyakran agresszióban ölt testet. Ám a férfiaknak e közmegvetésnek örvendő csoportja népszerűtlensége ellenére mégis népszerű a nők egy részének körében. Ezt, a látszólag feloldhatatlannak tűnő ellentmondást erősíti az a tény, hogy általában van mellettük fehérszemély.

Valladolidot ma meszticek lakják, de a spanyol hódítók építették a 16-17. században. Az idilli kisvárosi hangulat azonnal rabul ejti az átutazót, és otthonosan fészkeli be magát átmeneti szálláshelyére. Valladolid félúton fekszik a tengerpart és a piramisok között. Mielőtt elfoglaljuk szállásunkat, szétnézünk a kicsiny főtéren, ahová a szerzetesek utcája is vezet. A tér közepén, egy föld alatti folyóra épült a San Bernardino de Siena kolostor terakotta épülete, amelyre most a lemenő nap sugarai festenek naracsos árnyalatokat. Az épületben ma már nem élnek szerzetesek, ott jártunkor épp a helybéli iskolások randalíroztak a ház szebb napokat látott udvarán. A kolostor kertje lezárt terület, ma is csodálatos növények otthona, amely a szorgos szerzetesek keze munkáját dicséri. Az épület előtt gyakorta ünnepségeket tart a városka lakossága.Éjszakai szálláshelyünk az El Meson del Marques fogadó, amely a spanyol udvarházak hangulalát idézi, csaknem hallani az egykori hódítók lépteit, a nehéz páncél csörgését. A plafonról súlyos vascsillárok függnek alá, a falakat a keresztény hódítók szent díszei töltik meg. A ház belső udvarában csobogó szökőkút moraja a falakon is beszűrödik. Erre alszunk el.

Másnap megtudom, Yucatan egyik érdekessége, hogy nincsenek felszíni folyói, ami van, az mind a föld alatt fut. Ennek leghatásosabb szemléltetője Chichen Itza romváros szent kútja, de erről később.