x

Maják földje - 1. rész

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Maják földje - 1. rész

Feltöltve: 2007-04-13

Sergio Leone vadnyugati romantikáján nevelkedve hamar rákapunk Mexikó ízére, pedig még csak Mexikóváros túlzsúfolt, karneváli hangulatra emlékeztető repterén járunk. Lehet ezt még fokozni?

Lehet. A reptér üvegajtaja mögött bezárulnak Európa utolsó emlékképei és az illatok, végre kilépünk a vakító napsütésbe, Cancún forró aszfaltjára.

Az utazók szempontjából a nagy országok behozhatatlan hátránya, egy kis országgal, mondjuk Magyarországgal szemben, éppen nagyságukban rejlik; egy nyaralás alkalmával ugyanis csak egy töredéküket láthatod. Így van ez Mexikó esetében is, bár a keleti parttól indulva San Cristóbalig egy nagyobb szeletet haraphatunk ki ebből a jókora tortából, akarom mondani tortillából.

Cancún, a nagyüzem

Cancún legmodernebb és legmenőbb része a 23 kilométeres Kukulkan Road és fehér homokú strandja, az El Mirador, az amerikai turisták Mekkája. A sugárút mentén hatalmas szállodák, több ezer szobával felfegyverkezve állják a rohamot, a csillogó monstrumok mögött pedig szerényen maga a kristályosan csillogó tenger húzódik meg. Az amatőr búvárok egymás kezéből kapják ki a pipát és a szemüveget, hogy saját szemükkel láthassák az itt tömegével úszkáló színes, trópusi halakat. Cancún csupán néhány évtizede emelkedett ki a semmiből, miután a gumiüzletnek itt befellegzett és az élelmesebb mexikóiak rájöttek, hogy a pazar tengerpartból kiváló üdülőhelyet faraghatnak, ahonnan majd dől a pénz.Aztán a nagy sietségben a legtöbb helyinek csak konzervdobozra emlékeztető házakra futotta, de a szállodákban nem spóroltak a luxussal. Gumifából ugyan még mindig akad itt szép számmal, de az őshonos nagyvadakat sajnos már kilőtték. A leguánoknak viszont sikerült, ami az emlősöknek nem; ma is úton-útfélen beléjük botlik az ember, ha nem éppen egy maja romváros ezeréves kövén süttetik magukat, nagy örömére a fotósoknak, akik egy ország savát-borsát lehetőleg egy képen belül szeretik visszaadni.

Cancún városa nem vetekedhet Londonnal vagy Párizzsal, viszont az éttermek és kocsmák mindenképp versenyre kelhetnek az ár – szolgáltatás – színvonal arany hármasát alapul véve. És ne felejtsük el, hogy mégis csak a Karib-tenger partján vagyunk, ami kárpótólja a történelmi belváros hiányát és eleve megadja az alaphangulatot. Azután itt van a tipikus, cserzett bőrű, nagybajuszú csapos, aki búzasört mér és tequilát önt, a kocsmák mennyezetén hatalmas ventilátor keveri a forró levegőt, a sarokban pedig vörös inges mariachik és az örökzöld „Besame mucho”.

A belvárosból kifele autózva a part mentén zabolázatlanul kígyózik a sült hús illata, itt napközben ugyanis csirkét és halat sütnek a szabad ég alatt, főleg a helyieknek, de ha nem vagyunk finnyásak nekünk is érdemes kipróbálni, hogy mint esznek tengerentúli barátaink. A mexikóiak imádják a babot és a chilit, ezért majd minden ételbe kerül vagy ebből vagy abból, néha nyakló nélkül mindkettőből. Az ételek mellé kínált, apróra vágott zöldpaprikával (hasonló, mint nálunk az Erős Pista) viszont csínján bánjuk, rettentő erejétől bárki tűzet képes okádni, szinte. Én nagy előrelátással, bele sem kóstoltam.

Czene Annamária