x

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Különleges menü karácsonyra

Feltöltve: 2009-12-15

A karácsony a család és a szeretet ünnepe. Sokan talán már unják a hagyományos halászlé - rántott hal - beigli triumvirátust, és valami mást szeretnének, ami még emlékezetesebbé teszi az ünnepet. Azok számára, akik mediterrán ízeket kedvelik, összeállítottunk egy ínycsiklandó, ünnepi menüsort.

Íme egy ízletes ételsor, amivel még egy kis tengerparti hangulatot is varázsolhatunk az otthonunkba. Olyan fogásokat választottam, amelyek nagy része előre elkészíthető, így a háziasszonynak sem kell „konyhaszagúan“, sebtében felöltözve a feldíszített fa mellé állnia.

Rákkal töltött avokadó

Hozzávalók: (4 főre)
2 avokadó
15-20 dkg apró garnélarák (fagyasztott, vagy konzerv natúr lében)
Fél citrom leve
2 evőkanál majonéz
1 újhagyma finomra vágva
1 szál szárzeller finomra vágva

Elkészítés:
Vágjuk félbe az avokadókat, szedjük ki a magját, és belsejét kaparjuk ki kiskanállal, de a héjakat ne dobjuk el. A rákokat hagyjuk kiereszteni a hűtőben, illetve a konzervet szűrjük le. Tegyünk félre 8 kis rákot a díszítéshez, majd a többit daraboljuk fel. Az avokadó húsát is daraboljuk fel, majd keverjük össze a rákokkal és a többi összetevővel. Töltsük vissza az avokadó héjakkal, díszítsük a kis rákokkal és egy-egy szelet citrommal. Tegyük vissza a hűtőbe, hogy egy kicsit összeérjen.

Pácolt lazac pikáns mártással

Ez a recept Dr. Csizmadia András gasztronómus barátom „költeménye”, mely néhány éve jelent meg a Vendéglátás című szaklapban. Akkor mi ezt készítettük karácsonyra, óriási sikere volt, és azóta is családunk egyik kedvenc ünnepi fogása.

Hozzávalók: (4 főre)
1 szép, friss lazacfilé (kb. 60-70 dkg-os)
olívaolaj
1 csapott evőkanál kakukkfű
1 csapott evőkanál rozmaring
3-4 gerezd fokhagyma
1 citrom frissen facsart leve
2 dl főzőtejszín

Elkészítés:
Vágjuk a lazacfilét négy, kb. egyenlő súlyú szeletre. A fokhagymát préseljük át, és egyenként kenjük be a szeleteket vele. Fektessük a szeleteket szorosan egymás mellé egy tálba. Locsoljuk meg a citromlével, szórjuk meg a fűszerekkel, majd öntsünk rá annyi olívaolajat, hogy éppen ellepje. Tegyük 24-48 órára a hűtőbe. Csak akkor vegyük elő, amikor ki akarjuk sütni.
Forrósítsunk meg egy grill serpenyőt, majd a szeleteket kiemelve a pácból - a fűszereket óvatosan visszakaparva a páclébe - enyhén sózzuk meg és süssük meg hirtelen mindkét oldalát a serpenyőben. A halat tartsuk melegen. A maradék páclét öntsük egy kis lábasba, tegyük hozzá a főzőtejszínt, és összeforralva keverjük sima mártássá. Tegyük mártásos tálba, hogy ki-ki annyit tegyen a halszeletre, amennyit kíván. Köretnek bármilyen rizst, vagy burgonyát készíthetünk hozzá.

Vaníliakrémes máktorta

Azért, hogy a mák ne hiányozzon a karácsonyi menüből, a klasszikus bögrés-mákos receptet fejlesztettem tovább néhány éve egy finom desszertté.

Hozzávalók:
A tésztához:
10 dkg vaj
2 egész tojás
1 bögre finomliszt
1 bögre darált mák
1 bögre cukor
1 bögre tej
1 sütőpor

A krémhez:
2 vanília pudingpor
6 dl tej
6 evőkanál cukor
15 dkg vaj
csokireszelék, vagy cukor gyöngyök a díszítéshez

Elkészítés:
A torta:
A vajat időben vegyük ki a hűtőből, hogy felpuhuljon, majd keverjük össze simára, habosra két egész tojással és a cukorral. A lisztbe keverjük bele a sütőport és a mákot, majd fokozatosan adagoljuk hozzá az alapmasszához a tejjel együtt, hogy a végén sima, homogén masszát kapjunk. Kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk a masszát, majd előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük. (Mielőtt kivesszük a sütőből, egy kést, vagy villát szúrjunk a torta közepébe, és ha már nem tapadt rá massza, akkor jó.)
A tortát borítsuk ki a formából, és hagyjuk hűlni, amíg a krémet elkészítjük. A 6 dl tejből 4-5 evőkanálnyit tegyünk külön egy nagyobb bögrébe, vagy kis tálba, a többi tejet tegyük egy lábasba és tegyük fel forrni. A hideg tejben keverjük el a pudingporokat és a cukrot. Ha a tej felforrt, vegyük le a tűzről, keverjük bele a pudingot, majd úgy tegyük vissza a tűzre és főzzük össze. (Jó sűrű lesz, de nem baj!) Vegyük le a tűzről, azon melegiben adjuk hozzá a vajat, és hagyjuk egy kicsit olvadozni benne, majd habverő géppel dolgozzuk össze a krémet. A tortalapot vágjuk cérnával két lapba, majd azon melegében kenjük meg a krém 1/3-val az alsó lapot. Ráfektetve a másikat kenjük rá a tetejére, illetve körben a maradék 2/3 krémet. Tetejét díszítsük meg, majd hagyjuk kihűlni

+ 1 extra recept:
Ha mégis a hagyományos rántott hal mellett döntünk, akkor íme a saját ihletésű krumplisalátám receptje, mely nemcsak a családom, hanem a barátaim kedvence is. És nemcsak karácsonykor mennye körítés!

Érlelt, majonézes-hagymás krumpli saláta:

Hozzávalók: (4 főre)
1 kg burgonya
4 közepes fej hagyma
kb. 30-40 dkg tartármártás
kb. 1 liter ecetes salátalé


Elkészítés:
Ennek a salátának a különleges ízét az adja, hogy 48 órával a tálalás előtt kell elkezdeni a készítést. A burgonyát héjában megfőzzük, majd ha kihűlt meghámozzuk. (Ha hideg vízben hűtjük, könnyebb hámozni!) A hagymát megtisztítjuk, és vékony karikákra szeleteljük. Egy nagyméretű, magas tálban kezdjük el lerakni. Egy sor karikára szeletelt burgonya, majd egy sor hagyma. Minden réteget egy kicsit sózzunk meg. Majd öntsük rá az ecetes salátalevet, fedjük le, és tegyük a hűtőbe. 24 órával később öntsük le róla az utolsó cseppig a salátalevet, majd keverjük össze a tartármártással, és tegyük újabb 24 órára a hűtőbe. Tálaláshoz tegyük át egy szép tiszta tálba, csinosan elsimítva, elrendezve, és diszíthetjük bármi színessel (paradicsom, zöldhagyma szára karikákra vágva, friss petrezselyem vagy metélőhagyma).

Jó étvágyat és kellemes karácsonyi ünnepeket kíván:
Lovas Katalin


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu