x

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Kempingezésre fel!

Feltöltve: 2013-07-30

Még mindig divat a kempingezés. Olcsó, mégis egészen különleges élménnyé teszi az üdülést, ráadásul ma már nem is kell annyi mindenről lemondanunk.

Csak mi és a természet, azt tehetünk, amit szeretnénk, nem köt minket semmi. Ezt az életérzést jelenti a kempingezés, amihez csak össze kell pakolni egy sátrat, egy lakókocsit, de néha egy hátizsák is elég, hogy gondtalanul élvezhessük a természet közelségét. Ráadásul ez még mindig az egyik legolcsóbb megoldás, ha nyaralást tervezünk. „Programokból, kempinghelyekből pedig rengeteg van, lehet bőven választani” – mondja Székely Péter, a Magyar Kemping Egyesületek Országos Szövetségének (MAKEOS) titkára. Jelenleg nyolc bejegyzett kempinges klub működik itthon, emellett van még három-négy kisebb önszerveződő csoport. Körülbelül ezer magyar család járja rendszeresen gépkocsival az országot és a világot. Számos hazai és nemzetközi találkozót szerveznek, így mindenki találhat közöttük olyat, ahol még nem járt, vagy olyan programot, ami érdekli.

A retrótól a négycsillagos kempingig

A Magyar Turizmus Zrt. (MT) összesítése szerint tavaly 523.388 volt a belföldi és 937.351 a külföldi vendégéjszakák száma a hazai kempingekben, amelyek száma körülbelül 300-ra tehető. „Nagyon széles palettán mozog a szálláshelykínálat: vannak például retró kempingek, amelyek 20-30 éve változatlanok, ezeknek az ára és a minősége is alacsonyabb, bár ezek is törekszenek arra, hogy szolgáltatásokat, programokat, étkezést nyújtsanak a vendégeknek. Martfűn például elő lehet jegyezni arra, hogy estére legyen halászlé, és nem észveszejtően drága. És vannak ma már három vagy négycsillagos kempingek is, például Sárváron, ahol többféle szolgáltatást is igénybe lehet venni” – jegyezte meg a titkár.
Egy egycsillagos szálláshely esetén gyakorlatilag csak a legalapvetőbb szolgáltatásokat kapjuk: ivóvizet, helyet a sátornak, lakókocsinak, közös tisztálkodási lehetőségeket, recepcióst, egy ennél magasabb kategóriánál már nagyobb hellyel, szabadidős lehetőségekkel számolhatunk. A háromcsillagos kempingek közelében már van kisebb élelmiszerüzlet, gyermekeknek játszófelület, bebútorozott, televízióval felszerelt társalgó, automata mosógép, nemenként fele-fele arányban elkülönített zuhanyfülkék. A négycsillagos kempingnek már parkosított a területe, mozgássérültek részére WC, fürdő van kiépítve, sportolásra alkalmas és felszerelt területtel vagy uszodával, illetve saját stranddal rendelkeznek, internetezni is lehet, és még pelenkázóhelyet is biztosítanak. Egy ötcsillagos kempingben pedig már élelmiszerüzlet és alapvető higiéniai cikkeket árusító üzlet működik, kempingcikkeket is lehet vásárolni, van melegkonyhás vendéglátóhely. Egymástól esztétikus módon elválasztottak és számozottak a területek, a belső közlekedési utak burkoltak, az áramellátás is nagyobb teljesítményű, a vendégek külön fürdőszobát bérelhetnek. Ezek a kempingek már teljesen akadálymentesítettek, sőt, még külön csecsemőfürdető szoba és pelenkázó is rendelkezésre áll.

Székely Péter szerint az üzemeltetőknek csak egy szűk rétege lép be a Magyar Kempingek Országos Szövetségébe, és sok kemping nem is minősítteti magát, mert ehhez különböző díjakat kell fizetni. Erre nincs szükség minden esetben, például ha a szálláshely fent van a német autóklub, az ADAC listáján. Ők ugyanis rendszeresen tesztelik, minősítik Európa kempingjeit, elsősorban a higiéniai szolgáltatások, a felszereltség, az elektromos csatlakozás, a komfort alapján, és hogy mennyire karbantartott a terület. Egy sor hazai kemping igen előkelő helyen szerepel a listán. „Attól függően, hogy milyen pluszszolgáltatásokat – például mosási lehetőség - nyújt egy kemping, természetesen az árak is változnak, egy éjszaka azonban lakókocsival, karavánnal átlagosan 3-5000 forint között mozog” – tájékoztatott a MAKEOS titkára.

Egyre népszerűbbek a gyógykempingek

Székely Péter úgy látja, a wellnessturizmus a kempingek életére is kihatott, ugyanis azok a gyógyfürdők közelében található szálláshelyek, amelyek különböző wellness és gyógyvizes szolgáltatásokat is nyújtanak, komoly konkurenciái a Balatonnak. Az autósok, lakókocsisok, akik karavánokkal járják a világot, itt szeretnek nyaralni, mert egyszerre több szolgáltatást is kapnak. „Úgy tapasztaljuk, hogy ezért ezekben a kempingekben a legnagyobb a forgalom, annak ellenére, hogy nyáron azért a Balaton, még mindig a Balaton.”

Természetesen sok más szuper hely is van, például Cserkeszőlőn, Kiskunmajsán, Hajdúböszörményben vagy Jászszentandráson. Szépen fejlődött az utóbbi időben a Velencei-tónál a gárdonyi Sport Beach Camping is, ahol faházakban, sátorban vagy lakóautókban is megszállhatunk. Mivel a strand ökoszemléletű, amellett, hogy nagyobb tisztasággal találkozhatunk, mint másutt, még bioételeket is ehetünk. A kempingben konyha is van, bérelhetünk kisebb hűtőt, és ha égető vágyat érzünk, internetezhetünk is. Ugyancsak többféleképpen szállhatunk meg a Pécsi-tónál található orfűi Panoráma Campingben, ahol fürdőszobás faházat is választhatunk. Konyha, étterem, társalgó van a kemping területén, a környéken pedig sokat lehet túrázni, sportolni, és a közelben található az orfűi Aquapark is. Akadnak olyan helyek is, ahol csak apartmant lehet bérelni, de ezek sem drágák, mert általában nem tartozik a szálláshoz menü. Viszont főzhetünk magunknak, vagy elmehetünk a közeli étterembe, és kipróbálhatjuk a helyi különlegességeket.

Mint Székely Péter mondja, vannak, akik annyira élvezik ezt az életformát, hogy csak akkor mennek haza, ha már nem tudnak közlekedni, vagy amikor már kellemetlen a lakókocsiban a mínusz 10, 20 fok. Bár akadnak olyan kalandorok, akik a vadkempingezésre esküsznek, a kempingesek szövetségének titkára szerint ez egyre ritkább, a közbiztonság miatt pedig nem is igazán ajánlott, hiszen veszélyes. A sátrunknak, vagy a közlekedési eszközünknek könnyen nyoma veszhet, ezért ezzel nem érdemes kockáztatni a nyaralást.

Tippjeink

Itt tájékozódhatunk a kempinghelyekről és programokról:

http://www.campinform.eu
http:// www.makeos.hu
http://www.camping.hu
http://www.kempingmania.hu


Nélkülözhetetlen eszközök a kempingezéshez:

Elsősegélydoboz, zseblámpa, vécépapír, gyufa, multifunkciós zsebkés, gyertya, szúnyogriasztó, kullancsriasztó spray, konzervnyitó, kalapács a kampók földbeveréséhez, extra zsinór a sátor kikötéséhez, kempingasztal, kempingszékek.

Kinek ajánlott?

Természetrajongóknak, a nomád élet kedvelőinek, azoknak, akik minden körülmények között feltalálják magukat.

Szilágyi Katalin

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu