x

Karácsony itthon

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Karácsony itthon

Feltöltve: 2009-11-12

Decemberben szinte bármerre indulunk az országban – akár egy hétvégi felfrissülésre, akár egy hosszabb üdülésre – különleges hangulatot adhatnak utazásunknak az adventi időszakhoz kapcsolódó programok.

align=left Az advent a keresztény kultúrtörénetben a karácsonyt – egész pontosan december 25-ét, Jézus Krisztus születésnapját – megelőző negyedik vasárnaptól számított időszak. Egyben ez a keresztény egyházi év első napja, amely mindig november 27. és december 3. közé esik.

Idén december 25-e péntek, így az adventi időszak kezdete november 29. vasárnap. Egyre inkább újraéled ennek az időszaknak két jellegzetes szokása, s nem csupán családi körben, hanem az iskolákban, nagyobb közösségekben, településeken is. Az egyik az adventi koszorú készítés, amelyen a hagyományok szerint az első három gyertya a bűnbánat jegyében lila színű, míg az utolsónak meggyújtott negyedik, rózsaszín, a közelgő ünnepet szimbolizálja.

A másik a betlehemezés, amely során fiatal gyerekekből álló csoportok jelmezbe öltözve és díszletekkel kezükben járnak házról házra, s szerepjátékukkal, énekeikkel felidézik a betlehemi pásztorok történetét. Sok helyen a Három Királyok történetét is megelevenítik. A karácsonyra való készülődéshez szorosan hozzátartozik az ajándékvásárlás, így évről-évre egyre több hazai településen szerveznek vásárt, amelyen népművészek és iparművészek portékáiból lehet válogatni, miközben a teret belengi a fenyő, a mézeskalács, a kürtös kalács, a sült gesztenye, valamint a forralt bor illata.

align=left 2009-ben első ízben rendeznek Mikulás és Adventi Vásárt Zalakaroson december 4-6. között. A régi hagyományokat követve jön majd Mikulás a gyerekekhez, és a karácsonyi készülődésben a kézműveseknél kiválaszthatják a díszeket és ajándéktárgyakat. Forralt bor és sült gesztenye is várja a vásárlókat.

Kecskeméten az Adventi Vásárral együtt rendezik meg a Téli Fesztivált is november 29- és 2010 január 1. között, így aki az évvégi ünnepeket ott tölti, számos kulturális élménnyel is gazdagabb lesz.

Győrben már 10 éves hagyománya van a Téli Fesztiválnak és adventi kulturális programoknak. A belvárosban, a Széchenyi téren felállított adventi koszorún vasárnaponként zene és énekszó kíséretében gyújtanak meg november 29-től minden vasárnap egy-egy gyertyát. December 11-13. között itt rendezik meg a II. Nemzetközi Betlehemes Találkozót és Fesztivált, december 20-án pedig Illényi Katica koncertjét élvezhetik, ha éppen Győrben járnak.

align=left A Balaton fővárosának tartott Siófok Fő tere is adventi hangulatba öltözik november 28. és december 23. között. Gyulán november 29-én veszi kezdetét az adventi vásár, a Harruckern téren felállított városi adventi koszorún minden vasárnap 18.00 órakor ünnepélyesen gyújtanak meg egy-egy gyertyát, a látogatókat pedig Kepenyes Pál és Szegedi Attila, valamint a városi általános iskolák karácsonyi műsora szórakoztatja. Pécsett az idén a Dóm téren rendezik meg az adventi vásárt.

A Szegedi Advent központi helyszíne idén is a Dóm tér lesz, de ünnepi vásárt rendeznek a Széchenyi és a Dugonics téren is november 27. és december 23. között. A dél-alföldi város ünnepi programjának különlegessége, hogy a színvonalas produkciók mellett ismét bemutatkozási lehetőséget kapnak műkedvelő, amatőr iskolai és óvodai csoportok a Dóm téri, egyedi hangulatú bálaszínház színpadán.

Az egyik legnépszerűbb fürdővárosunkban, Hévízen is több éves hagyománya van az adventi programoknak. A fürdő parkjának főbejáratával szembeni Deák tér és a Hévíz Galéria átriuma hangulatos helyszínt nyújt az adventi vásárnak és a kísérő rendezvényeknek. Mint minden évben, az idén is a polgármester, Vértes Árpád gyújtja meg az első adventi gyertyát a feldiszített, közös koszorún. Itt november 28-án az adventi ünnepkört megnyitó szentmisét is tartanak a Szentlélek templomban.

A Budapesti Karácsonyi Vásárt a tíz legjobb karácsonyi vásár között tartják számon Európában. A látványos forgatagnak a Vörösmarty tér ad otthont november 20. és december 29. között A vásáron zsűrizett népi- és iparművészek természetes anyagokból, eredeti kézműves technikával készült portékáikat árusítják. A hagyományos magyar népi ételek és a forralt bor mellett a téren felépített vályogkemencében kenyérlángost sütnek. A vásárhoz sokrétű kulturális és zenei program is kapcsolódik. A Gerbeaud cukrászda ablakaiban elhelyezett adventi kalendárium egy-egy képe minden este harangjáték kíséretében válik láthatóvá.

Lovas Katalin