A déli parton korábban is több volt az úgymond szabad strand - például Zamárdi, Balatonfenyves több kilométeres ápolt parti sávja, vagy éppen a Siófok nyugati része előtt ingyenesen használható gondozott területek - ahol nem kell belépődíjat fizetni. Az utóbbi időben több, korábban belépődíjért látogatható strandon is megszüntették a díjszedést, így Balatonföldváron, Balatonszemesen, Balatonszárszón és Siófokon az Újhelyi strandnál. Balatonbogláron a strandbelépő korábbi eltörlése után az idén a parkolódíj szedését is megszüntették.
Az önkormányzatok ezzel a lépéssel azt szeretnék elérni, hogy egyre több vendég látogasson el a településükre, és hagyja ott a pénzét a vállalkozóknál. Északon ezzel szemben inkább emelték az árakat, legfeljebb a parkolódíjat engedték el néhol. Az északi parton működő vállalkozók szerint a déli partiak gáláns magatartása és az M7-es autópálya elkészülése akár jelentős csoportokat is átcsábíthat az északi partról délre.
Szerintük a vendégszám esetleges csökkenése a strandok üzemeltetőin kívül a vendéglősöket, kereskedőket és más szolgáltatókat nehéz helyzetbe hozhatja. Pedig az északi parton nem nagyon várható a díjak elengedése – véli Ferenczy Károly, a több strandot működtető badacsonytomaji Város Üzemeltető Kht. ügyvezetője. Elmondása szerint a déli parton viszonylag könnyen dönthetnek a strandok ingyenessé tételéről, mert sokkal kevesebb kiadásuk van a fenntartás miatt. Az északi parti strandok nagyon szűk területen vannak, ezen kell megfelelő szintű szolgáltatásokat biztosítaniuk, így az egy vendégre eső fenntartási költség is lényegesen magasabb.
Különösen sokba kerül a vendégek által nagyon kedvelt homokos föveny kialakítása, a part és a meder gondozása, mert a Balaton az északi parton hamar elhordja a homokot. A badacsonyi strand működtetése például 10, a tomaji 8 millió forintba kerül egy évben. A belépődíjjal általában nullszaldós lesz a mérleg, de 2004-ben például az önkormányzatnak kellett kipótolni a hiányt. Az idén, ha jó idő lesz, akkor talán lesz egy kis haszon, ami ellensúlyozza a három évvel ezelőtti hiányt.
Ferenczy Károly egyébként is úgy véli, hogy az egy korsó sör, vagy egy háromgombócos fagyi árával körülbelül azonos belépődíj még nem jelent olyan terhelést, ami elriasztaná a vendégeket. Náluk a díjat egyébként is csak a napi vendégeknek kell fizetni, a városban megszállók ingyen használhatják a strandot a Badacsony kártyával.
GyÁ-BTSz




