x

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Bazárok és tengerpart

Feltöltve: 2009-07-17

Két nap egybeszakadt, amikor Törökországba indultam, hajnali 3-ra kellett ugyanis kimennem a repülőtérre, ezért úgy döntöttem már le se fekszem.

Antalyába szállt le a gépünk, ahonnan kis csapatunkat még két és fél órás transzferrel szállítottak alanyai szállodába. Megérkezve mindent feledtetett a látvány, a tenger, a buján zöldellő, virágzó pálmafák, leanderek, a falakra is felkúszó bougainvilleák, még az egyszerű büdöskéknek is tenyérnyi virágjuk volt. Úgy éreztem magam, mint Julius Caesar, mikor időszámításunk előtt 47-ben éppen itt Anatóliában kijelentette: veni, vidi, vici, vagyis jöttem, láttam, győztem. Nekem persze jószerével csak a fáradtságot és álmosságot kellet legyőznöm, hogy egy frissítő zuhany után belevessem magam a nyüzsgő bazár forgatagába.

Ez Törökország, itt alkudni kötelező!

Árak sehol nincsenek, az üzlet már a mennyibe kerül mondattal elindul, s ha ezt megtudtuk, célszerű egy szemérmetlenül alacsony összeggel válaszolni, s ekkor veszi kezdetét a színészi alakítás. Többször a szívükhöz kapnak, ha ennyiért odaadná, akkor a család éhen halna felkiáltással tarkítják a gyári ár is sokkal több ennél mondatokat, míg végül jószerével a harmadáért is megkaphatjuk a kiszemelt árut. Gyönyörűek a török kelmék, ékszerek, ajándéktárgyak, de a bazárlátogatáskor a legfontosabb mégis a sajátságos hangulat, talán itt ismerni meg legjobban az embereket és a sajátos mentalitást. Semmi sietség, és persze mosolyogni tessék, hiszen ez kedves Allah szívének.

Másnap kipihenten egy könnyed programra indulunk, amelynek neve Sealanya, ami egy delfin show. Ennek különlegessége az, hogy itt a fókák, delfinek, nem csak karikába ugrálnak, de énekelnek, táncolnak is, s ami talán a legfontosabb, a műsor végén 100 euróért úszkálni lehet velük a vízben. Fájó szívvel bár, de ezt kihagytam, helyette néhány felvételen örökítettem meg a jelenetet.

Következő nap "Alanya by nicht" az esti program. Alanya, ez a több mint száz mecsetes nyüzsgő nagyváros a leletek tanúsága szerint már időszámításunk előtt húszezer évvel ezelőtt is lakott volt, s történelme számtalan érdekességgel szolgál. Volt kalózkikötő, kapitánya Diodotosz „bevehetetlen” erődöt építtetett a hegytetőre, amely utóbb mégsem bizonyult tökéletesnek. A rómaiak elhódították, majd Marcus Antonius Kleopátrának ajándékozta a várost. A legenda szerint Kleopátra Egyiptomból hozatott ide homokot, hogy partját kellemessé tegye, s ez a partszakasz azóta is az ő nevét viseli, az országban pedig elsőként nyerte el a legszebb tengerpartoknak kijáró kék zászlót. Ehhez a helyhez fűződik a történelem egyik legnagyobb blöffje is: az épp az örmény királysághoz tartozó várost Alaaddin Kejkubad nem tudta volna a túlerővel szemben legyőzni, ezért befogott 400 vadkecskét, szarvukra fáklyát kötözött és hajnalba elindította őket az erőd felé. Kir Fard az örmény védő úgy megijedt a hatalmas sereg láttán, hogy rögtön megadta magát.

A helyiek körében a múlt század hatvanas éveiben vált népszerűvé, amikor felfedezték a Damlatas barlang gyógyerejét, majd, - mint, ahogyan az egész török riviéra -, a 90-es évektől lett a külföldi nyaralni vágyok kedvelt célpontja. Este érkezve sajnos már sem a Damlatas barlangba, sem az erődbe nem tudtunk bemenni, viszont felmentünk a hegytető legmagasabb pontján lévő kilátóba, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a tündöklően kivilágított városra, az egykori kalóz kikötőre és a tengerre. Este a szórakozóhelyek sokaságából választhattunk, de a bazárok is éjszakába nyúlóan kínálják még portékájukat.

S, aki éjjel legény, legyen másnap is az, így virradat utáni nyolc órakor raftingolás szerepel a programban. A lelkes ifjúságból sem mindenki bírta azonban a tempót, így csak fél létszámmal vettek részt a vadvízi hajótúrán, ahol az is beleborult a jeges folyóba, aki nem akart. Még szerencse, hogy védőruhát és cipőt a helyszínen mindenki kapott.

A folytatásban ismét vizes túra szerepelt, de ekkor már a régi kalózhajókra emlékeztető fahajóval úsztunk lefelé a zöld folyón, a Manavgáton, hogy kihajózzunk a nyílt tengerre. A folyó két partján is buján zöldell a természet, a fákon apró teknősök pihennek. Törökország teknőcei az ország szimbólumai. Mondják pelikánok is vannak szép számmal, nekünk azonban nem sikerült látnunk egyet sem. A török tengerpart a maga 8 330 kilométeres hosszával, nagyobb, mint Brazíliában, úgy mondják a föld leghosszabbja. De nem csupán tengeréről híres Törökország, a tavak országa is egyúttal, 300 természetes és 100 mesterséges tó található itt.

Másnap a folyón kicsit feljebb mentünk, hogy a híres manavgati vízesésben gyönyörködjünk. A sziklák között hömpölygő vízesés fehér habja fokozatosan vált át a folyó zöldjébe, a merészebbek egy külön elkerített részen belegázolhatnak a még harminc fok feletti melegben is jeges vízbe. Innen Side óvárosába vezetett utunk. Kisvonatra szálltunk, amit traktor vontatott maga után. Mikor idegenvezetőnk felhívta figyelmünket, hogy ha eke van mögötte, ne szálljunk fel, csak ha vonatszerelevény, viccnek vettem. Nos, az eke tényleg vicc, a traktor nem. Ezzel a kisvasúttal érkeztünk az egykori antik kikötőváros színházához. A jó állapotban megmaradt amfiteátrumban egykoron 15-20 ezer néző figyelhette a gladiátorok harcát. Macskaköves utcácskák bazársora mellett haladtunk, míg szemünk elé tárult Apolló-temploma. Az öt fehér oszlop tartotta templom romja még így torzóként is fenséges a körülötte szerteheverő oszlopdarabok és kövek között. Elképzeltem, milyen lehetett teljes szépségében Apolló nagyságát hirdetve. A sok séta után igazán jól esett az üdítő ayran, ami nem más, mint sós joghurt, de hígabb, mint az itthoni, állaga inkább tejre emlékeztet. Finom szomjoltó, s pótolja az izzadsággal elvesztett sót.

Végül a híres négy minaretes dzsámihoz zarándokoltunk, amit az isztambuli kék mecset mintájára építettek. A tornyok száma a közösség gazdagságát jelképezi, egynek mindenképpen lennie kell, ha kettő van, akkor azt már tehetősebbek építtették, az itteni négy már a jómódúak adakozókedvét dicséri. Szerencsénk volt, mert a müezzin épp imára hívta híveit, így láthattuk a rituális bemosakodást is. A mozaikkal kirakott díszes kupolás mosdócsarnok előtt fapapucsok sorakoznak. Az imára érkező ezzel helyezkedik el az egyik kútnál, leveszi cipőjét, megmossa először az arcát, karját, majd a lábát, végül a haján is végigsimít. Megtisztulva érkezik a mecset kapujához, ahol a cipőjét egy polcra helyezi és mezítláb lép Allah színe elé. A rituális mosakodást kihagytuk, de arra ügyeltünk, hogy a vállat kendővel beborítsuk, a cipőt letegyük, még véletlenül se lépjünk a szőnyegre, mert ezzel megsértenénk a muzulmánokat. A mecset belseje aztán elkápráztatott bennünket, hiszen gyönyörű perzsaszőnyeg borított mindent, kristály csillárok, mozaik ablakok és a minarethez vezető csipke lépcsősorok fogadják az érkezőt. Allah híveinek napjában ötször kell imádkozniuk, de ma már ezt otthon is megtehetik, a legfontosabb azonban a péntek esti imádság, amikor mindenkinek fel kell keresnie a mecsetet. Ebben a dzsámiba, ahol mi jártunk egyszerre ötezren is elférnek, igaz vállt-vállhoz vetve imádkoznak, nehogy az ördög közéjük férközzön.

Az elutazás napján kabócák éneke kísér minket a repülőtérig, miközben a nap az itt szokásos fenséges lassúsággal bukik alá az égbolton. A mesés kelet varázsa rabul ejtett, visszavár, hiszen csak igen kicsi szeletét sikerült megismernem ez alatt a pár nap alatt.

Az utazásról a Kartago Tours gondoskodott.

Győri Anna


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu