x

Városi legenda, a Leroy

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Városi legenda, a Leroy

Az ember az elsőt nem felejti, különösen, ha 40 fölött jár, és felnőttként élvezhette az arany 90-es évek termékeny, miénk a világ időszakát. Akkoriban a Leroy maga volt a lipótvárosi Amerika, a menő hely, ahol van steak meg Cézár-saláta, fíling, színvonal, stílus. Kifizethetőek voltak az árak, még a kényszervállalkozó alkalmazottak számára is.

Lehetőséget látva a plázák népében, a legenda a Westend Leroy Caféval folytatódott, később teret nyerve több bevásárlóközpontban is. Bár értem, de nem kedvelem ezt a formát, talán pont azért, mert ezekhez a shopping centerekhez teljesen más értékek és érzelmek tapadnak, mint ami akkor, ahhoz a lipótvárosi étteremhez. Nekem elvész az alkalom, meghittség és a hangulat is. Soha nem jutna eszembe ünnepelni az Allee-ban, pláne a Westendben. De arra tökéletes, hogy jó parkolás mellett egy tárgyalást, intimnek nem nevezhető találkozót lebonyolítsunk.

Velem se volt ez másképp a minap, amikor közös kompromisszumként kiegyeztünk az újbudai Leroy-ban egy megbeszélés erejéig. Nem volt rövid, éhesek lettünk, amúgy is rég ettem már itt, hát legyen.

20 éve valahogy nem emeltem meg kérdőn a szemöldököm az árak láttán, de most elég sokáig nézegettem az ételekhez tartozó számokat. Nem akartam illetlen módon megterhelni beszélgetőpartnerem pénztárcáját, de tisztán látszott, hogy nem találok főételt csak 4000 Ft közelében. Gondolkodtam valami előételen, de amikor ő berendelte az Angus bélszínt, megnyugodtam.

A szezonális ajánlatban helyet kapott kemencés lazac medvehagymás rizottóval és zsenge répával 3990 forintért jó választásnak bizonyult. Nem írhatok róla rosszat, kiváló volt, a rizottó pedig egyenesen habzsolni való.

A savanyú káposztás báránylevest rozmaringos tejföllel már nem dicsérném 1690-ért, semmi izgalmas, jellegtelen, híg, kinézete alapján bármilyen menzán készülhetett volna, néhány pirosas zsiradék golyócska szaladgált a tetején, ha betenném a képét, elmenne a kedvetek, ami viszont nem lenne korrekt, mert a többi étel tényleg kifogástalan volt.
Feledtessük az Angus-bélszínnel, mely vajban pirított gombákkal és berni mártással érkezett! Nem annyira volt karakteres a mártás, a tárkonyt kicsit hiányoltam is, de összességében mégis remek volt a gombákkal és a tökéletes, médium bélszínnel. 6290 forintos árára azt kell mondanom, hogy nem drága ebben a kategóriában. Barátaim a Dérynében három steakért, egy salátáért és hat üdítőért 50 000 forintot fizettek, ha kobe marhából kérték volna, akkor az ennek a háromszorosa, a hülyének is megéri… De vissza a Leroy bélszínjéhez: remek volt és kész.

A pármai sonkával sült jércemell rókagombás rizottó helyett burgonyapürével rendeltetett. Finom volt, szép adag, jól állt neki a sonka, 3980 forintjával nem tartozik a legdrágább fogások közé.

A felszolgálás semmilyen se volt, a szükséges minimum, akárcsak a hangulat., amit jobban jársz, ha viszel magaddal, akkor talán nem veszed észre, hogy ez a hely önmagában semmi, még ha oly kiváló is a konyhája. Visszagondolva a medvehagymás rizottóra azért nyelek egy nagyot, mert bármikor megenném, de mégse vágyom vissza. Legközelebb máshol találkozunk. A lipótvárosi első Leroy emléke pedig örökre megmarad a szívünkben.

Széki Gabriella