x

Dombóvári István szállodacápa

A cápa balatoni portyája

A négycsillagos hotel a Tagore sétánytól 100 méterre helyezkedik el egy csendesebb, ám központi helyén Balatonfürednek. Igazán impozáns az U alakú épület,amelyből még kijutni sem egyszerű, annyira hatalmas. Ha eltévedünk, akkor is ugyanoda jutunk vissza, de semmi baj, mert jó helyen vagyunk.

A háromszintes szálloda szobái igényesen berendezettek, elegánsak. A szobákhoz ugyan erkély nem tartozik, viszont az összes szint teraszos, amelyeken még napágyakat is biztosítottak a vendégeknek, így akár a szobánktól pár lépésre is élvezhetjük a napsütést. Királynak érezhetjük magunkat, ahogy a privát teraszunkon sörözve egyenest Tihany néz velünk farkasszemet.

A hotel országos ismertségét többek között annak köszönheti, hogy minden évben itt rendezik meg az Anna-bált. Emlékszünk ugye a dalra? „A füredi Anna-bálon szólt a zeneszó….”. Az itt felvonuló szépségektől hevesebben ver az ember szíve, de nyugalom, nagy bajunk nem eshet, mert itt van, közvetlen szomszédságunkban a világhírű füredi szívkórház.

Az Anna Grand Hotel az a szálloda, ahol úgy tudjuk eltölteni a nyaralásunkat, hogy akár ki sem kell lépnünk a szálloda területéről, annyiféle szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínálnak nekünk. Nem igazán érdemes a szobánkban kockulnunk, inkább irány a hatalmas wellness részleg. Élménymedence, úszómedence és a kihagyhatatlan szauna világ. A szaunázás szerelmeseinek ajánlott a szaunafelöntéseken részt venni, amik során a szaunázás nem csak kellemes kikapcsolódást nyújt, hanem megfelelően el is lazít és az immunrendszerünknek is ad egy gázfröccsöt.
A szállodában bowling, minigolf és csocsóasztal is van az aktív kikapcsolódásra vágyóknak, továbbá a szálloda egész évben gondoskodik programokról, koncertekről a szálloda területén.

Az étterem egyszerre otthona a tradicionális magyar konyha különlegességeinek és a vendéglátás jövőképét felvillantó merész a’la carte megoldásoknak. A felszolgálók kedvesek és segítőkészek, szívesen ajánlottak nekünk is ételt a hatalmas svédasztalos választékból.

El kell menni, ki kell próbálni, megkóstolni mindent. Nem itt fogjuk a fogyókúrát elkezdeni, az biztos. Jó pihenést!

    • Bemutatkozás


      Falun született. Kisbabának olyan csúnya volt, hogy a szülei sokáig tanakodtak azon, hogy a gyerek helyett a nála sokkal jobban kinéző méhlepényt kellene hazavinni. Sokak szerint a mai napig nem lehet pontosan tudni hogyan is döntöttek végül a szülők. Ránézésre nem lehet megállapítani.

      Alacsony. Sokáig azt hitte, hogy ez az állapot változhat. Még egy OKJ-s „Legyünk magasabbak” tanfolyamot is elvégzett, de olyan magasan volt a tábla, hogy nem látta, így megbukott a vizsgán.

      Amorf. Hét évente testsúlyának felét leadja, majd újra felszedi. Ezzel mintegy híven demonstrálja a hét bő és a hét szűk esztendőt, amely már-már biblikus metafora.

      A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a „ne már” és az „inkább hagyd abba” irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta.

      Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra.


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu