Muzeális borok az égi udvarban

Azok között a szerencsések között lehettem, akik egy kissé zsúfolt délelőttön a reptér égi udvarában végigkóstolták ezeket a történelmi évjáratokat. Muzeális bornak az öt évnél régibb tételeket nevezik, de mi a „kerház” 1988-as hat puttonyos aszújával indítottunk, és az 1940-es aszúesszenciával zártuk a hat állomásból álló ízutazást.

Kiss István, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója elmondta, hogy muzeális boraikat huszonöt évente frissítik: kieresztik a palackból, átszűrik, beállítják a kénszintet, végigkóstolják az összes palackot, így tudják élvezhető állapotban tartani a sok évtizedes tételeket. Lassan lett számomra nyilvánvaló, hogy mindegyik bor, bár különböző dűlőből származik, ugyanazzal az intenzív vargányás-ásványos- diós ízmasszával indul, amely olykor már pácléízbe csap át, később kávés felhangok érkeznek, majd mezei virágillatok, gyümölcsillatok, mézillatok törnek elő, színes kristályok csillannak fel, s az egész kavalkádot savak kísérik, amelyek olykor puhán ülnek el, máskor még felcsapnak az út végén. A legfiatalabb tételnél még szinte lebeg a kezdőíz, s lassan, pohárról pohárra egyre sűrűbbé, egyértelműbbé válik. (Valaki azt mondta az 56-os tétellel kapcsolatban, hogy puskaporos. És ez csak félig volt vicc.)

A ’68-as lett a kedvenc

A tolcsvai Kincsem dűlőből származó 1968-as hatputtonyos aszú adja a legkarakteresebben és a legkiegyensúlyozottabban a fenti jegyeket, így lett a jelenlévők elsőszámú kedvence. Pedig borászkörökben az 1972-es évet tartják a múlt évszázad legjobb évének. A Gyopáros dűlőben termett öt puttonyos tétel mégis „csak” a dobogó második fokára állhat.

Talán túl sokat vártunk az 1956-os ötputtonyos aszútól, vagy talán több idő kellett volna, hogy kibontakozzon, jobban összefésülődjön íz és illat, amikor kóstoljuk. Azért is gondolom ezt, mert amikor a kiürült pohárba beleszagoltam húsz perccel később, olyan tömény vadmézes, sárga mezei virágillatot éreztem, amelyből korábban az íz is, az illat is jóval kevesebbet mutatott.

Eleven, gyümölcsízeket, virágillatokat fel-felvillantó bor maradt hát, éppúgy, mint az 1940-es tokaji aszúeszencia, amely méltósággal viseli hetvenegy évét, sötétebb borostyán színű, s helyenként, mint valami eddig rejtegetett titkot, vörösboros jegyeket is mutat.

Vitték az oroszok

A hamburgi székhelyű Heinemann duty free shop március vége óta árusítja a fenti muzeális borokat, amelyek közül a legfiatalabb 150 euróba kerül, a legidősebb pedig 1800-ba. Eddig hat palackot vettek meg tőlük a reptéren. A vásárlók között két orosz is volt, ami több okból sem csoda. A régi keleti blokkban a tokaji volt a vitathatatlan világmárka, de máig a térségből kerül ki a tokaji legtöbb külföldi vásárlója. Kiss István szerint egy ilyen nem mindennapi ízutazás után vágóbor is kell, száraz fehér, ami lezárja az eddigi epizódok sorát, és fiatalságával, könnyedségével megvigasztalja azt, akit az aszúkba kortyolva egy kicsit elszomorított az idő, az elmúlás zamata. A ház idén Bordeaux-ban aranyérmes 2009-es barrique furmintját isszuk, de most ne kérdezze senki, hogy milyen. A másik aranyérmesről, a szintén 2009-es tokaji késői arany édesről is inkább máskor tudna érdemben nyilatkozni a borkóstoló kompánia.

Varga Klári