x

Borvidékről-borvidékre szüretelve

Augusztus 23-án hivatalosan – a hegyközségek engedélyével - hazánkban is megkezdődött a szüret, szeptember közepétől pedig megkezdődnek a szüreti mulatságok a különböző borvidékeken.

Az ország leghosszabb és legszínesebb szüreti felvonulását szeptemberben a 71-es főúton, Badacsonyban rendezik, amelyen a hagyományos ökrösfogat mellett felvonulnak a környékbeli települések képviselői is lovas kocsikkal, táncegyüttesek és borrendek. Persze a hagyományőrző résztvevők sem hiányoznak a vidám társaságból, csakúgy mint a nyolcvanéves szereléssel vonuló badacsonytomaji tűzoltók és a borokat kínáló önkéntesek hada. A zömében vulkanikus talajú dülők legismertebb és legkedveltebb borai a szürkebarát, a kéknyelű és az olaszrizling. Az újborok még nem készülnek el erre a hétvégére, de a tavalyi évjárat nedűiből bőven kóstolhatunk A Badacsonyi szüreti programot az idén szeptember 11-én és 12-én rendezik meg.

Minden év szeptemberében, idén 11-13. között, a kékfrankos kedvelőit is gazdag program várja a Soproni Szüreti Napokon, melyet Sopron Kisvárkerület negyedében rendeznek. A város borászainak összefogásával néhány év alatt nem csupán ismertséget, hanem hazai és nemzetközi ismertséget is szereztek a hungarikumként nyilvántartott kékfrankosnak, melyből nem csupán pompás vörösborokat, hanem üde rosékat is készítenek. Szintén szeptember 11-13. között rendezik a szüreti vigasságot hazánk legkisebb területű borvidékén. A Somlói Napok eseményei a Somló hegyhez való felvonulással kezdődnek, mely bizony nem kis teljesítmény a meredek, dűlők között kanyargó keskeny úton. De megéri, mert fentről csodás látvány nyílik a szőlőkre és a környékre. Fenn kezdhetjük a kóstolást a borvidék két jellegzetes fajtájával, a juhfarkkal és a furminttal, melyet a „nászéjszakák” borának is neveznek a helyiek. (A Habsburg-házban a mai napig él a hagyomány, miszerint, ha a nászéjszakán az ifjú pár somlói bort iszik, biztosan számíthat fiú trónörökösre.)

Ugyanezeken a napokon az ország más vidékein is színes szüreti programokban lehet részünk. Választhatunk a Bajai Újbor fesztivál – a hajós-bajai borvidék borászainak bemutatkozása -, a Gyöngyösi Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál, a Noszvaji pince-napok, vagy a Debrői – Hárslevelű Szüreti napok programjai közül. Szeptember 18-án Egerben, a Dobó téren szőlőáldással és a polgármester köszöntőjével veszi kezdetét a szüreti mulatság. Fél négykor indul az egri szőlő- és bortermelők, borbarát hölgyek, borlovagrendek felvonulása a város lakosságának kíséretében a Szépasszony-völgybe, ahol másnap is folytatódik a program. Az egri leánykák és királyleánykák megkóstolása után ki ne hagyjuk a bikavérek ízlelgetését sem, hiszen a borvidék e jellegzetes – legalább háromfajta házasításából készült – bora mára már visszaszerezte méltó hírnevét.

Szeptember 16-19. között a Szekszárdi Szüreti Napok csábítják a borkedvelőket az Alföldre. A három napos programsorozat ötvözi a Sárköz és a szekszárdi történelmi borvidék szürettel összefüggő néphagyományait, a gasztronómia, a borászat és a kulturált borfogyasztás szokásait. Ha Eger után Szekszárdra is ellátogatunk, érdekes összehasonlításokat tehetünk a bikavérek között. A két borvidék borászai között ugyanis cseppet sem titkolt, de egészséges versengés zajlik e nemes bor hírnevének öregbíté-sért. A talaj és a klimatikus viszonyok, valamint a fajtaösszetétel különbözősége érdekes felfedezéseket hozhat. Szekszárd jellegzetes fajtája viszont a kadarka, melyből a borászok könnyű és testesebb borokat egyaránt készítenek.

Szüreti barangolásunkat a következő hétvégén, szeptember 25-én és 26-án Etyeken folytathatjuk, az egyre népszerűbb Kezes-lábos gasztronómiai fesztiválon. A borvidékre mintegy 20 évvel ezelőtt – az azóta sajnos fiatalon elhunyt - Bátori Tibor üde, zamatos chardonnay bora hívta fel a figyelmet. Az eltelt évek alatt a meszes talajon termő olaszrizling, és a szárnyaló népszerűségű Irsai Olivér tovább növelték a borvidék hírét. És ne feledjük, a hazai kiváló pezsgők alapbora is jó részt e borvidékről kerül ki. A Kezes-lábos program különlegessége, hogy nem csupán az etyeki borászok várják a vendégeket, hanem az Újhegyet és az Öreghegyet szinte már teljesen elfoglaló kéz-műves borászatok is. A kétnapos seregszemle fénypontjának számító főzőversenyt a Kecskegödörben rendezik idén is.

Az október 1-3-i hétvégére esik idén a Móri Bornapok , ahol a borvidék jellegzetes fehér borait, az ezerjót és a zöldveltelinit kóstolgathatjuk. Ha szerencsénk van, már az idei szüret terméséből is ihatunk, mégpedig Irsai Olivért, hiszen e fajtával kezdődött az idei szüret augusztus 23-án a borvidéken.
Az ország legdélibb borvidékén, Villányban hagyományosan minden október első hétvégéjén zajlik a Vörösborfesztivál és a Bacchus-napok. A szombati nap fő attrakciója a szüreti felvonulás Villány főutcáján, lovasok, hintók, borrendek, tánccsoportok, zenekarok, kóusok színes kavalkádjával. A fesztivál időtartama alatt az Eislingen téren, a Borudvarban és a Diófás téren villányi borászok kínálják finom boraikat. A napsütésben gazdag, mediterrán klímájú borvidék elsősorban vörös borai által vált híressé. Főleg a francia szőlőfajtákból (merlot, cabernet) készítenek testes, bársonyos, bordeaux-i stílusú borokat, de Villány korábbi jellegzetes szőlőfajtát, a kadarkát is egyre több borász telepíti, csakúgy, mint a kékfrankost, és a syrah-t.

Északon, a világhírű Tokaji bor termővidékén, Tokaj-hegyalján szintén ezen a hétvégén rendezik a Szüreti Napokat. A borvidék legismertebb, tekintélyes borásza, Szepsy István szerint „száraz forradalom” zajlik Tokajban. Azaz a borvidék három jellegzetes szőlőfajtájából, a furmintból, a hárslevelűből és a sárga muskotályból egyre szebb, és egyre több száraz fehérbor készül, melynek kedveltsége és népszerűsége egyre nő – méltán. A borvidék zászlós borai az aszúk és a szamorodnik leszüretelése csak később kezdődik. Ha az időjárás kedvez, akkor a nedves időszak után – amikor a jellegzetes nemes penész, a botytis cinerea megtelepszik a szőlőszemeken – még napsütéses, száraz napok jönnek, amikoris a mikroorganizmus kiszívja a nedvességet a gyümölcsből, és gazdag aszúszem szüretre számíthatnak a borászok. Hosszú és fáradtságos munka, hiszen fajtánként válogatva, kézzel szedegetik ki a fürtökből a szemeket. A nem aszúsodott szemek sem vesznek kárba: belőlük készülnek a zamatos, kései szüretelésű, természetes édes borok.

Lovas Katalin