x

Bor és kecskesajt a pincesoron

A Széna térről Volán busszal indulunk Pátyra bort kóstolni a száz évnél régibb pincékbe, melyeket fölülről eleven fák, bokrok, füvek fednek, melegítenek. Nem megyünk messzire, húsz kilométert visz a busz, de időben messze-messze repít minket a dombok között kanyargó pincesorok látványa. Nincsen két egyforma pinceajtó, de még egy réges-régi kovácsoltvas kilincs sem, és a hatalmas kulcsok is látványosságszámba mennek.

Amikor ezek a borospincék épültek, akkor még tudta az egyszerű kőműves is, hogy az épület éles sarkait le kell kerekíteni. Többek közt ezért is érzi annyira emberinek, gyengédnek, megnyugtatónak a látványt a késő utókor épületszörnyeken szocializálódott embere. Az erdőszerű, ligetes területen hársfák, diófák, japánakácok között háromszáz szépséges, sokat látott pince búvik meg, s ezek közül harminc lehet, amelyben ma is tárolnak bort.

A júniusi Pátyi Pincenapokra tíz pinceajtó biztosan kinyílik azok előtt, akik kilátogatnak kóstolni, beszélgetni, jó levegőn üldögélni. Pátyon a legtöbben bortermelésből éltek a XIX. század végéig, bár volt, akinek Zsámbékon, Etyeken vagy másfelé volt szőlője. A bortermelésre az egyik csapást a parlament építése és más nagy állami építkezések mérték, ugyanis jobban megérte az építkezéseken dolgozni, mint a szőlőt művelni. A századvégi nagy filoxérajárvány rengeteg szőlőt, sok régi fajtát kipusztított, es mások kedvét is elvette a szőlőműveléstől. A Kádár-korszak víkendes Magyarországán zömmel pestieknek lett telke, pincéje Pátyon, s ez új lendületet adott, legalábbis a hobbiszőlészetnek, amit nem szabad lebecsülni.

Olaszrizling és zsíros kenyér

Vendéglátóink java része is szabadidejében borászkodik, akad köztük asztalos, üzletkötő, pinceépítész, de történelemtanár és cukrász is. A Budakörnyéki Borkultúra Egyesületet 2003-ban alapították azzal a céllal, hogy a szőlőművelést, a borkultúrát visszaállítsák Pátyon, s hogy minél több pincét keltsenek új életre. Szőlőket, pincéket vásárolnak, vesznek bérbe, megegyeznek a késői, a szőlészet iránt nem érdeklődő tulajdonosokkal, hogy borban fizetik a bérleti díjat, és így mindenki jól jár. Lent, a domb alján az országút mellett Déberling Zsolt pincéjében kezdjük a kóstolást a zsámbéki Nyakas hegyen tavaly termett olaszrizlingjével. Igazán sokkal finomabb, mint amilyet ugyanilyen árkategóriában kereskedelmi forgalomban megvehetünk, és arra a célra, hogy a fák félárnyékában akár tisztán, akár fröccsnek iszogassuk a hétvégi melegben a deszkapadokon, és egy kis sült-zsíros kenyeret harapjunk hozzá, nagyon is megfelel.
Cabernet-kékfrankos rozéja félszárazra sikerült, de a sok édesszájú kocaboros nagyon is boldog lesz ezzel a tétellel. Mert a hobbiborász bármit kedvére tehet. Tisztes távolból a nyomába lépegethet a csúcsborásznak a saját cabernet-sauvignonjával, könnyű szívvel készíthet fröccsbort, gyümölcsös asztali bort, vagy valami édeskéset, hiszen a legtöbben Magyarországon még mindig az édeset, félédeset isszák legszívesebben – tetszőleges alkoholfajtából. A pincékbe érve körkörösre vált az idő. Ahol csak megállunk, olaszrizlinggel, zöld veltelinivel kezdünk, cabernet-sauvignonnal vagy pinot noirral végzünk, és közben is kortyolunk ezt-azt, és aztán mindezt elölről.

Kecskesajt a menyecskeszorongatóban

A legszebb tétel, amit ezen az estébe hajló délutánon ittunk, Vértes Vilmos battonage technikával készült Etyeki Chardonnay-ja. (A battonage azt jelenti, hogy fölkeverik a finomseprőt a hordóban, így a borban élő tejsavak több almasavhoz tudnak jutni, mint egyébként, a végeredmény krémes, selymes zamatú bor, ami a desszertborivóknak is ízleni fog.)

A pátyi borászok közül sokan hordóban érlelik a bort, Döme Béla asztalos is csak négy éve vált meg a hordóitól, idős kora miatt már nem bírta a kemény munkát, amely a hagyományos technikával jár. Tőle tudtuk meg azt is, hogy régen szárított tormalevéllel vagy diólevéllel kéneztek, s azt utóbbi különleges aromát is adott a bornak. Szeitz Zsolt pincéje egészen különleges: kereszt alakban kiszélesedik a bejárat után, s az egyik szárnyában szépséges, régi kerámiákból újrarakott kemence áll.

– Ez volt régen a „menyecskeszorongató” – mutat arrafelé a tulajdonos, aki közben lilahagymás és fokhagymás kecskesajtdombokat kínál mézeshegyi fehér cuvée-je mellé. Holczer Attila pincéjének falán oklevelek sorakoznak, melyeket zöld veltelinikért és más borokért kapott.
Mégis szomorú, mert februárban valakik föltörték a pincéjét, kiborogatták a borait, és elvitték a tartályait. Mendegélünk a fák alatt a májusi virágillatban a vacsorahelyszín felé, ahol vaddisznópörkölttel várnak minket, közben az egyesület alelnökének és elnökének pincéjét is útba ejtjük. Az alelnök asszony történelemtanár, csak akkor kezdett borászkodásba, amikor egy tragédiát követően az ő kitartása nélkül a család már nem vállalta volna az ezzel járó munkát. De hát nem csak a családi hagyományról van szó, és nem is csak Páty közösségi életéről, hanem arról, hogy a borászok látnak fantáziát a turizmusban is, már most sokan visszajárnak ide bort inni, bort, lekvárt venni.

Varga Klára

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu