A londoni borvásárról a sommelier poharán keresztül

A háromnapos rendezvényen Európa legjelentősebb országai, Franciaország, Olaszország, Spanyolország mellett az újvilágnak nevezett országok, Ausztrália, Új-Zéland és Chile is képviseltették magukat. A rangos vásárra 8140 bort regisztráltak.

A magyarok asztalánál

A magyar kiállítói standot kiváló helyen, a főbejárat közelében állították fel. A magyar borok igencsak nagy meglepetést okoztak a látogatóknak, akik közül legtöbben a cserszegi fűszerest dicsérték, mert nem egyszerűen egy gyümölcsös bort ittak, amiből rengeteg volt, hanem érezhették annak különleges, fűszeres zamatát is. A badacsonyi kéknyelűben is sokan fedeztek fel egyedi jegyeket, mert ilyen vagy ehhez hasonló szőlőfajta nincs is Európában. Sokan keresték a száraz furmintot, amit ezek szerint ismertek vagy hallottak már róla.
A fajta univerzális jelleget egy száraz verzióval, majd egy aszúval bizonyítottam.
Az angol sommeliereknek feltűnt, hogy a magyar pinot grigio sokkal jobb, mint az olasz, főleg annak gazdagabb aromavilága miatt.

Látható volt, hogy az angliai piacon a könnyű, fiatalos fehérborokra van igény. A borból nem érdekes más, csak a frisseség, gyümölcsösség és olcsóság. Erre a piacra mennyiség kell, olyan, amely képes felvenni a versenyt a vendéglátóhelyek kínálatában többségében megjelenő olasz pinot grigio, vagy kaliforniai chardonnay borokkal.

Ismeretlen tájakon: ögözgurutől a provencei rozéig

A kiállítók listáját böngészve felkaptam a fejem, amikor megláttam Grúziát, Törökországot és Indiát. A grúzoknak abszolút versenyelőnyük van, hiszen náluk van az ősszőlő. Azokat az ősi szőlőfajtákat mentették meg, melyek még a filoxéra előtti korból származnak. (A filoxéra járvány a 19.század végén Amerikából induló, Európa szőlőit elpusztító járvány volt, mely a szőlő gyökerét támadta meg és pusztította el. Magyarországon átlagosan 50-60%-os kárt okozott, néhol egy teljes borvidék szőlőit tüntette el.) Az ősi grúz fajták kimondhatatlanok: Saperavi, Tsolinoki, de izgalmas, főleg a dióra emlékeztető az ízűk, színük zöldes. Törökország is nagy hangsúlyt fektet a minőségi borok készítésére, a korszerű technológia adott, a szőlőfajták hasonlóan nyelvtörők: pl.: ögözguru. A mi kékfrankosunkhoz hasonló, határozott savszerkezetű, hosszú bor.

A szőlő mindenhol beérik, bármely talajon megél, csak ne legyen túl szélsőséges az időjárás, akkor nem lehet gond. Libanon és India borai hozták a kötelezőt, így a sauvignon blancnak zöldfűszer illata volt, a chardonnayból áradt a megszokott hordó, de semmi említésre méltó.

Egy új-zélandi borász először a boraival kápráztatott el, különlegesen érett, testes borok voltak, prémium minőségben. A második csodálkozásom a borok ára miatt történt, mert a fehérborok 100 fonttól kezdődtek (1 font =310 forint), a syrah már 150 font volt. Ez már nálam is kiverte a biztosítékot, szerintem ez itthon eladhatatlan. A provence-i rozék viszont teljesen lenyűgöztek. Egyszerű fajtákból szép, elegáns, ízletes rozét készítenek, melyet még nem ittam. Sokkal kevesebb a szénsav bennük, mint a hazaiakban. Bizony mondom néktek egy rozé is lehet nagy bor!


Üdvözlettel:
Cseh Márton
sommelier