x

Viharban, Szigligettől Keszthelyig

Nincs annál felpörgetőbb érzés, amikor este otthon vár egy mail, hogy ott tudsz-e hagyni csapot-papot, és beugrani valaki helyett egy háromnapos nyugat-balatoni bringatúrára. Én nem sokat gondolkodtam a válaszon (nem volt épp halaszthatatlan dolgom), hiszen mind Keszthely környékét, mind a kerékpározást nagyon szeretem. Az se tántorított el, hogy az első két nap 75 kilométeres etapokat helyeztek kilátásba, hiszen ez sík terepen és átlagos edzettséggel könnyedén teljesíthető. Egyetlen dologhoz ragaszkodtam, de ez már lehet, hogy csak az én bogaram: vittem a saját nyergemet rugós nyeregcsövestül, hiszen tapasztalatból tudom: a kerékpáron a második legfontosabb dolog a fék után (különösen hosszú túrán): a jó nyereg.

Tar László, a Tourinform Keszthely ügyvezető igazgatója volt a túra szervezője. Mellette első nap Ángyán Ferenc diktálta a tempót, aki igazi sportember (bokszoló volt hajdanán), mellesleg kerékpárszervízt üzemeltet Keszthelyen. Tíz fős csapatunk Pestről érkezett busszal, az első program a helyben kapott biciklik átvételével kezdődött. A tervezett aznapi kör a Keszthely-Fonyód-Badacsony-Szigliget-Keszthely útvonal volt, ebből természetesen a Fonyód-Badacsony szakasz komppal.

Keszthelytől Fonyódig

Fehér drótszamarakon, gyönyörű őszi napsütésben indultunk útnak a balatoni bringakörúton. Elhaladtunk a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomás mellett, de mivel kissé csúszott az indulás, sajnos nem mentünk be. Az egész évben nyitva tartó létesítmény majdnem húsz éve foglalkozik sérült madarak gyógyításával, befogásával és jelölésével, a szabadtéri tanösvények mellett kiállítóteremmel is rendelkezik.
Szintén Fenékpusztán található a Berki Betérő, ami egy bringabarát kocsma és fogadó. Érdekessége, hogy egy 400 éves vámházból alakították ki, és arra az időre emlékeztet, amikor a Kis-Balaton még a nagy vízhez tartozott. Akkoriban a Fenék nevű falu mellett komppal kellett átkelni az utazóknak. A Balatonmárián található Florida fagyizóról legendákat mesélnek, az idő csábított is minket egy kóstolóra, de sajnos itt még a régi balatoni beidegződéssel találkoztunk: szezon végén bezárt a hely. Így Fenyvesen tudtunk csak megpihenni és szomjunkat oltani. A parti sétány melletti büfék gyönyörű kilátás mellett kínálnak pihenőt. Itt azt is felmérhettük, hogy idén tényleg alacsony a víz: a parttól több tíz méterre is láthatóak a turzások. Reméljük, jövőre jobb lesz a helyzet.

Ősszel is csodálatos
Nem tudom, ki hogy van vele, én a Balatont jobban szeretem ősszel, mint főszezonban. A puha fények méltóságteljesen emelik ki a természet formáit, az aranyló falevelek csendes zizzenéssel lebbennek a fel-feltámadó szellőben. A túlpartról hívogat a Badacsony... igen, tudjuk, délután már ott leszünk, hogy felfedezzük a környék lankáit, ízeit és minden rejtett látnivalóját.
Egyébként azt terveztem eredetileg, hogy cikk helyett ezúttal kisfilmet fogok forgatni az útról, de az első húsz kilométer után nyilvánvaló volt, hogy ez nem fog működni. Nem volt ugyanis kísérőautónk (minek is, a cuccainkat kényelmesen a szállodában hagyhattuk), folyamatosan a többiekkel haladva pedig lehetetlen a nyeregből forgatni. A megállóknál mindenütt csak néhány percem lett volna, ráadásul mindenhová lényegesen előbb kellett volna érkeznem, hogy felmérjem a terepet és várjam a beérkezőket. Szóval maradt a bevált szöveges-képes tudósítás.

Hajó a vége

Legalábbis a délelőttnek, hiszen Fonyódon komp várt minket, hogy némi várakozás után megcélozzuk a Badacsonyt. Az indulásig volt még körülbelül negyven percünk, ez idő alatt a társaság edzettebbik fele még megkísérelt feltekerni a fonyódi hegyre, de félúton vissza kellett fordulniuk, hogy ne maradjanak le.
Valószínűleg mi voltunk az utolsó csoportok egyike, akik idén igénybe vettük ezt a vízi alkalmatosságot, hiszen csak október 6-ig járt a komp, de jövőre mindenkinek érdemes kipróbálni: személyenként és bringánként egy ezres a viteldíj, kibírható, bár talán több kerékpáros venné igénybe, ha a drótszamarak nem ugyanazon az áron utaznának, mint gazdáik. Útközben vizitaxit is láttunk, visszafelé hasította a vizet.
Ennek előnye, hogy bármikor igénybe vehető, nem köti a menetrend. És még egy fontos információ azoknak, akik pici gyerekkel szeretnének hasonló kerékpáros kirándulást tenni. Létezik egy kisebb, szintén hajóval kombinált kör, Balatongyörökről Máriafürdőre is át lehet kelni. Ez lényegesen rövidebb, mint a mi körülbelül 73 kilométeres túránk.

Badacsony, Szigliget

Badacsonyban érdemes megnézni a település központi parkját, de az edzettebbek felkarikázhatnak a Kisfaludy-házhoz is. A költő hajdani birtoka ma étterem és turistalátványosság, no és a hegy levét is lehet annak kóstolgatni, akinek aznap nem kell már vezetnie.
Talán sokan nem tudják, hogy a Badacsony a környék legmagasabb vulkanikus képződménye, úgynevezett tanúhegye. A településről egy kisforgalmú, körülbelül 9 kilométer hosszú mellékúton is eljuthatunk Szigligetre, ez kicsit rövidebb, mintha a Balaton-partot követő főút mentén haladnánk. Mondanom sem kell, egy-két őrültebb bringás újságírót, no meg a vezetőnket leszámítva senki sem akart vacsora előtt feltekerni a várhoz, és ezt a kisebbséget is sikerült lebeszélni. Az Eszterházy pince évszázados mélyében először borkóstolóra voltunk hivatalosak, amelynek záró különlegessége a mézédes bodzabor volt, majd magyaros finomságokkal megrakott pinceszertálon hozták vendéglátóink a vacsorát.
Szerencsére nem volt köztünk vegetáriánus, mert a hatalmas mennyiségű sonka-kolbász látványától sírva menekült volna. Eközben már hozták a hírt a pincérek, hogy kint készülődik a vihar.

Ami nem volt a forgatókönyvben

Ami ezután következett, azt sem mi, sem a vendéglátóink nem így képzelték. Erősen sötétedett már de haza kellett valahogy jutni Keszthelyre, és bár a rossz idő kicsit csillapodni látszott, azért még erősen esett. A legnagyobb stratégiai hiba az volt, hogy a csapatot a két vezető két részre osztotta, egy gyors és egy lassú konvoj indult útnak. Én az első csoporttal tartottam. A pincétől a főútig még nem volt nagy gond, mert valamennyire láttunk. De úgy öt kilométer múlva teljesen ránk sötétedett, és a vihar újra kitört, megmutatva immár igazi erejét. Az eső szinte vízszintesen esett, mit esett, inkább ömlött és időnként olyan széllökések voltak, hogy minden kerékpáros tapasztalatomat össze kellett szednem, hogy ne lökjön le az útról. A Balaton felett a távolban ötösével csapkodtak a villámok. Eközben szinte vakon, teljes erőmmel tekertem, mert a vezércsapat profi kerekesekből állt, élükön Ángyán Ferivel, és meglehetősen elhúztak. Az életet viszont ebben a pillanatban az a pislákoló vörös fény jelentette számomra, ami után vakon mentem a teljesítőképességem határán, mert egyébként semmit sem lehetett látni. Egy idő után eltűnt a fény, és visszavettem a tempóból, mert nem akartam az Útisúgó hősi halottja lenni úgy Balatongyörök magasságában. A teljesen láthatatlan bicikliút ugyanis nehezítő körülményekkel is szolgált, időnként az út közepén sötét cölöpök álltak ki (hogy ne menjenek rá az autók), viszont ezeket egyáltalán nem lehetett látni. Az egyik lány (szerencsére nem a viharban, hanem már másnap) neki is ment egy ilyen oszlopnak, amiből bukás és kisebb sérülés is keletkezett, de erről majd a következő részben.

Néha megvártak

A vezércsapat időnként megállt és bevártak, az egyik ilyen eset egy sötét vasúti átjáró volt, ahol már messziről kiabáltak, hogy ne rohanjak neki a szintén sötét biztonsági korlátnak. Nem tudom, mennyi idő alatt tehettük meg ezt a körülbelül 19 kilométeres utat - én olyan egy óra időtartamra saccolom - de hogy életem eddigi legnehezebb biciklis kihívása volt, az biztos. De ugyanígy nyilatkozott később a csapat összes tagja, a profikat is beleértve. Én csak a fényképezőgépem miatt aggódtam, ami a hátamon volt egy tokban, és Szigligeten az étteremben egy dupla reklámszatyorba csomóztam bele, de szerencsére nem kapott nedvességet. Viszont mindenki teljesen átázott, az alsóneműkből is csavarni lehetett a vizet, a szállodai hajszárítók pedig időlegesen feladták a vizes cipőkkel történő küzdelmet.

Levontuk a tanulságokat

Még elértük az esti szaunát is a szállodában, bár a kedvünkért félórával meghosszabbították a nyitva tartást. Másnap indulás előtt már sokkal viccesebbnek tűnt a történet, sőt páran kifejezetten sajnáltuk volna, ha kimarad, de vendéglátóink gyakoroltak némi önkritikát: ilyen időben, sötétben nem szabad szétszóródni hagyni a csapatot, és bár baj nem történt, a lehetősége bőven megvolt. A második napi Kis-Balaton túránk már sokkal kellemesebb időben zajlott, erről a következő részben olvashatnak.
-vp-

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu