Lóval a természetben

Milyen lovas tudás szükséges?

Először is a tereplovaglás nem kezdő lovasnak való kihívás, akármennyire is úgy érzi az ember, hogy ő már sokat tud és különben is unalmas a lovaspályán körözni. Nincs arra szabály, hogy hány órát is töltsön el valaki a ló hátán ahhoz, hogy „kész” legyen a terepre. Csakúgy, mint bármilyen más sportnál, van, aki könnyebben és rugalmasabban, rövidebb idő alatt eljut egy biztos lovas szintjére, és van, akinek a kitartás és a szorgalom a segítője.

A jó alapokra építve azonban a terep adta természetes akadályok – leejtők, mászatók, egy-egy kidőlt faág, patak, árok az erdős részek, stb. - kiválóan fejlesztik a lovas készségeit. A kilovaglás során könnyebben elengedi magát, javul az ülése, az állóképessége, a dimbek-dombok pedig az egyensúly megszilárdításában játszanak fontos szerepet. A természetben, a lóval eltöltött idő stresszoldó hatásairól nem is beszélve.

Az viszont bizonyos, hogy amíg a lovas mindhárom jármódban (lépés, ügetés, vágta) nem ül biztos és mély üléssel, egyensúlyban, „kéz-függetlenül” a ló hátán, addig nem javasolt elhagyni a lovarda biztonságát és kikerülni edzőnk, oktatónk látóteréből. Egy jó érzésű túravezető nem is vállalja a kilovaglás kockázatát – akármilyen „birka” legyen is az a ló. Hogy mi is olyan veszélyes a tereplovaglásban, mikor „otthon” minden olyan flottul megy? Kérdezzük meg magát a lovat!

Mit gondol a ló?

A vadregényről…

A lovak rendszerint szívesen mennek terepen és bizony szükségük is van arra, hogy a lovardai alakzatok és edzések kereteiből kicsit kiszellőztessék a fejüket, elengedjék magukat egy frissítő tereplovaglás során. Az ám, de az otthoni biztonságos és megszokott környezet, a társak megnyugtató jelenléte teljesen más hatással van a lóra, mint a „vadregény”!

Az erdő és a mező, a végtelen füves puszták rengeteg meglepetést tartogathatnak mind a lovas, mind a lova számára. Lakóik ott lapulnak minden bokor mögött, s bármikor kiugorhat elénk egy megriadt szarvas csapat vagy felreppenhet egy berzenkedő fácán – sajnos a környezetünket „tarkító” kitett hűtőszekrényről, eldobott nylon zacskókról és társaikról nem is beszélve. Ezekre a váratlanul felbukkanó idegen tárgyakra a ló – menekülő zsákmányállat révén – természetéből adódóan azonnali meneküléssel reagál. A fejvesztettség mértéke tapasztalatától, terep ismeretétől, a lovas magabiztos „hidegvérétől” és a többi ló reakciójától is függ. Egy bizonytalan lovast azonban egy aprócska megugrás is kibillenthet egyensúlyából – az pedig, hogy a hazavezető utat gyalog teszi-e meg, már lova jóindulatán és képzettségén múlik.

A szabadságról…

És ott vannak azok a bizonyos végtelen mezők is, melyek csakúgy, mint álmainkban minket, a lovat is a szabadság ízével kecsegtetik. Még az otthon szorgalmasan és megbízhatóan dolgozó társunkat is megkísértheti egy „ereszd el a hajam” iram lehetősége a nyílt térben, ami bizony döbbenetesen félelmetes is lehet egy ilyet még nem tapasztalt lovas számára. A kitörő boldogságot kísérő, felszabadult bakugrásokról nem is beszélve.

Hazafelé a lovak többsége felélénkül és sietni kezd; az otthon és a társak biztonsága nagy húzóerő számukra. Ha nagyobb a csábítás, mint a lovas képzettsége, bizony előfordulhat, hogy mire az ember feleszmél, a bokszban találja magát lovastul – már ha addig a kapu vagy az istálló ajtaja fel nem fogta lendületét.

Lovasa dolgáról…

Természetesen nem törvényszerű ezen események bekövetkezése, de mindenesetre számba kell vennünk a lehetőségét. Ez nem azt jelenti, hogy halálra váltan kapaszkodjunk a szárba és minden erőnkkel fogjuk a lovat, hanem azt, hogy képesek legyünk határozott lovaglással, a pillanatban való jelenléttel és (magunkat is) megnyugtató magabiztossággal lovunk megbízható „vezetőjévé” válni. Ahhoz, hogy tényleg élvezetes élmény legyen a tereplovaglás, rengeteg gyakorlás, lóval és lóháton eltöltött idő szükséges.

Tóth Betti