x

Kipróbáltuk az új balatoni bringautat

Kipróbáltuk az új balatoni bringautat

Mencshely, Dörgicse és Balatonakali között végigmentünk a nemrégiben átadott Balaton-felvidéki bringakörút egy szakaszán. Nem a négy útvonal (Panoráma bringakörút, Vadhajtás bringakörút, Hegyestű bringakörút és Liget körút) valamelyikét, ha nem egy amolyan körutakon átívelő, ám annál élvezetesebb túrát tettünk meg az évmilliók nyomait őrző, csendes, meghitt tájon.

Mencshelyen az autóparkoló, a Kőkert és egy mindenes, teraszos kocsma – ahol nem csodálkoznának akkor sem, ha ufók szaladnának be egy gyors pisilésre – mind egy helyen van. És ha megállunk a kocsma előtt, akkor épp odalátszik a falu három, különböző felekezet által épített templomtornya.
Amikor Kupa somogyi vezérrel az élén a lázadók csapata Szent István király ellen Veszprém alá vonult, mert nem akarták felvenni a kereszténységet, sem pedig elhagyni a magyarok ősi hitét, István Gizella királynéval Vázsony felé menekült. Ott egy kicsiny faluban egy remete vette a gondjaiba a királynét, amíg a rend és a béke helyreállt. Gizella a remete kunyhójában maradt, míg Szent István leverte a lázadókat, és helyre állította az ország nyugalmát. A király hálából, hogy megmenekült, kápolnát építetett a remetelak helyére, azt elnevezte Menedék-helynek, azaz Mencshelynek. Tehát a falu a nevét erről a kápolnáról kapta legenda szerint.

Az itt élők fő bevételi forrása a szőlőtermesztés volt a közeli Halom-hegy kiváló adottságainak köszönhetően. Ma már kevés a szőlő, több a nyaraló, az üdülőház, de azért amikor a két kilométeres tanösvény szélére érünk, mégiscsak látunk egy táblát, amely egy helyi családi pincébe invitál, mellette még egy tábla hirdeti a 100 százalék olaszrizlinget, vagyis a Balaton borát.

Séta a vulkán gyomrában

A Halom-hegy a balatoni tanúhegyek egyike, valaha félelmetes tűzhányó volt, ma békésen tűri, hogy besétáljunk a gyomrába, megcsodáljuk a köveit, barlangjait, a sűrű növényvilágot, amely boldogan tenyészik a vulkanikus talajon, sőt még a tetejére épített Kossuth-kilátóba is zavartalanul ellátogathatunk.
Igaz, ahogy fölérünk, hogy megcsodáljuk a panorámát, pár percig vad szél rázza alattunk a háromemeletes fatornyot. Odaföntről viszont látjuk a Balatont, a tanúhegyek láncát, a soktornyú falvakat, amelyek helyén valaha a Thetis tenger, a Szkíta-tenger és a Pannon-tenger ringott, aztán laktak erre kelták, rómaiak, frissen letelepült honfoglalók. Végül a múlt században a városiasodással lassan elnéptelenedett a táj. Sokan elköltöztek, és nem tértek vissza. A bánya is rég bezárt. A tájsebeket is benőtte a dús növényzet, és most összeér a domboldalon a régi szőlőskeretekből maradt körtefákkal, diófákkal, elvadult bokrokkal.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága irányítja azt a geoparkot, amely 2012-ben jött létre itt, a kialudt vulkán helyén., és amely a Globális Geopark Hálózat tagja is gazdag földtani értékei révén.

A tanösvényen régi bányaeszközöket köveket látunk, amelyek modellezik az egykor volt vulkáni tevékenységet. Látunk ilyen modellt azt út szélén kövekből összeállítva, és látunk ilyet egy állványzaton is, a hegy oldalához hajolva eredetiben. Oktatótáblák mesélik el a hegy történetét, fölvezetnek a dombra, ahol időösvény, Óriás Kőtérkép kalauzol el a táj múltjában és jelenében. Egy kis színpadocska is áll a hegyoldalban, mellette barlang, ahol a legenda szerint az 1848-as szabadságharc idején Kossuthék egy kovácsműhelye működött. A barlang szája előtt hosszú asztal és pad, a kirándulók számára.

Ebéd a Pántlikában

Túránk következő állomása Dörgicse és a Pántlika étterem, hatalmas udvarával, impozáns kőépületével elegáns, mégis meghitt és barátságos tér, főként, ha a szomszédban kotkodácsoló-kukorékoló aprójószágot meg a kerítésen túl a kedves lovacskát is beleszámítjuk.

Szokás magyar Provance-nak nevezni, szokás itáliai vidékekhez hasonlítani, de az a balzsamos békesség, az a teljesség, amit áraszt a balaton-felvidéki táj, valójában nem hasonlít semmihez. Tempósan érkezik is igazi régi üvegben a szóda, és még bodzaszörp, mentaszörp is van. A helyi borok közül meg egy friss, üde 2014-es olaszrizling, hozzá a szimpatikusan rövid és lényegre törő étlap. Végül is, aki hét-nyolc ételből nem tud választani, az szerintem nem is éhes. De mi éhesek vagyunk nagyon is, hatalmas tálakon kapunk mindenféle előételt: sonkát, kolbászt, sajtot, padlizsánkrémet, pesztókat és friss zöldségeket omlós, falusi házikenyérrel, amilyet gyerekkoromban ettem utoljára.

Kérhetnénk még meggylevest vagy kovászolt töklevest, de inkább valami tartalmasabbat ennék a kerekezés után.

A Porta tarja pácolt disznóhúst újkrumplival kínálják, nem éppen ipari mennyiséggel, de én inkább grillezett zöldségeket kérek hozzá. És nagyon jól járok. Pont így szeretem, meg is van sütve, picit meg is van pörzsölve, mégis friss és roppan, de omlik is. Mások a tojásos nokedlire esküsznek salátával. Nyáron az is nagyon jól tud esni. De úgy látszik, már kevesen ismerik ezt a klasszikus ételpárt, mert vegyes salátát hoznak a fejes saláta helyett. Az olaszrizling után én még megkóstolom a hordós sauvignon blanc-t, és már értem, miért kínálgatta a pincér olyan magabiztos kedvességgel ezt a környékbeli bort. Olyan egzotikus, gyümölcsös zamata van, amire nem lehet felkészülni. Később még egy-egy kortyot mutat néhány más tételből, igaza van, jobb, ha minél többen megtudják, milyen kincseket rejt itt a pince.

Fekszünk a fűben

Balatonakali felé biciklizünk tovább. Közben megállunk egy Árpádkori templomromnál a hegyoldalban. Szinte ránk kiált, azt akarja, hogy odamenjünk a csupasz fehér falai alá, ahol, szól a zene, és idilli békében üldögélnek sörrel, üdítővel az emberek. Még Dörgicsén járunk, amikor egy keskeny, csupa virágos, csupa gyümölcsfás utcán visz az utunk. Szépen rendben tartják azt a házat is, amely a tizennyolcadik században épült, és nem tervezték másmilyenre azt sem, amely csak tíz éve. Így kell mesebeli falut építeni, és olyan utcát, amelyet nem felejt el soha, aki egyszer végigment rajta.

Gurulunk, gurulunk, nincs nagy forgalom, az autók valahogy csak szemből jönnek, kanyarok, lejtők tarkítják az utat, mindet bekeretezi a Balaton kék szalagja, a környékbeli erdők, ligetek. Balatonakalin a kerékpárkölcsönzőben – amely egyben szerviz is – letesszük a bringákat, iszunk, mosdunk egy bicikli alakú kerti csapnál. Ha elszakadt volna a bringás ruhánk, akkor itt tudnánk venni helyette. Még van időnk, ezért lemegyünk a Balaton-partra.

Megint kitör a rejtélyes pannon békesség rajtunk. Fekszünk a fűben, üldögélünk a padokon, hosszan nézzük a júniusi égen azt az egy darab kócos bárányfelhőt, meg a néha belengő nádast, és hallgatjuk, ahogy a partnak ütődnek a hullámok. Vadkacsák szállnak felettünk párosan, egy vízisikló becsusszan a nádasba. Majd hosszú hajú szakállas férfi kapaszkodik fel a szörfdeszkára, fölötte vörös, repülő paplan feszül az égre, és a férfi máris a vízen siklik, nézzük, ahogy beleveszik a háttérbe, aztán bepottyan vízbe, amikor már kisebb, mint egy hangya. Olyan mély a derű, olyan gyengéd bennünk a csönd, a békesség, s a titok az, hogy kell hozzá ez a vízmoraj, a gyerekek sikongatása is, amitől máskor megőrül az ember.

Végül visszaszállunk a buszra, még elmegyünk Zánkára, ahol gyerekkoromban az úttörőtáborban nyaraltam.

Akkor még mozgalmi indulók szóltak a hangosbemondóból, most koncertek, családi és ifjúsági programok, egy gyönyörű park, egy szabadtéri hadtörténeti kiállítás és egy bringapark várják az ideérkezőt, amit én nem próbálnék ki, de itt a vakáció, és lesznek bőven, akik kipróbálják helyettem.

Varga Klára

  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu