x

Horgászni jó

Ez a cikk nem horgászoknak íródott. Ők pontosan tudják, mit jelent az érzés, hajnalban felkelni és beszívni a friss természet illatát. Azoknak született, akik felteszik maguknak a kérdést: vajon mi a jó abban, hogy valaki látszólag semmittevésben a vízparton ül, és várja a kapást?

Az valóban nem lenne élvezetes - ha így lenne. De - leszámítva persze a telekhorgászokat, akik a hétvégi házuk stégjén kipakolják a botjaikat, rátesznek egy elektromos kapásjelzőt, aztán elmennek hátra a kertbe sörözni - egyáltalán nem a semmittevésről szól a horgászat.
Mert meg lehet venni a legdrágább felszerelést, a legjobb csalikat és etetőanyagokat, a halak mozgását, táplálkozási szokásait nekünk kell kitalálni. Különben tényleg csak zsinóráztatás lesz a dolog vége.

A természet szeretete

A jó horgásznak a halfogás nem célja, hanem egy jól eltöltött nap megkoronázása. Olyan, mint a fociban a gól. A játék öröme nélkül mit sem érne. Ősszel már egyébként sem szerencsés a parton órákat ücsörögni egy helyben, ahhoz hideg van. Ilyenkor eljön a vándorhorgászok ideje, akik egy könnyű bottal, kis oldaltáskával járják a vadregényes folyócskák partjait, felderítve az ősz sztárjait, a ragadozóhalakat. Az úgynevezett békés halak ilyenkor (például a keszegfélék), a hideg beálltával elbújnak, és az örökké éhes süllők, csukák bizony jóval aktívabban keresik a táplálékot, mint a nyári, számukra bőségesen terített asztalt nyújtó hazai vizekben. Erre várnak a horgászat legsportszerűbb, legaktívabb válfaját űző fanatikusok, a pergetőhorgászok.

A pergetés - életforma

Itt bizony szó sincsen a már említett széken ücsörgésről. Kőkemény sport ez. A lényegét tekintve a következő: a zsinór végére egy úgynevezett műcsali kerül, ami általában egy kishalat utánzó, fémből, gumiból vagy fából készült, horoggal ellátott eszköz.
Fajtájától függően hívják villantónak, wobblernek, twisternek. A horgász a megfelelő helyen folyamatosan dobálja a vízbe a műcsalit, és megfelelő sebességgel, hol gyorsabban, hol lassabban vontatja ki a vízből, azaz tekeri fel az orsóval a zsinórt. A villantó vagy wobbler az áramlásban megtévesztésig hasonlít egy vergődő, sérült kishalra. Ha megfelelő helyen vagyunk megfelelő időben, és megfelelő csalit vontatunk megfelelő tempóban, akkor... szóval sok itt a ha. És ez adja a dolog szépségét. Sok mindent kell ehhez tudni, hogy eredményesek legyünk. Egy kicsit meteorológusnak kell lenni, egy kicsit vízügyi szakembernek és egy kicsit biológusnak. Emellett határtalan türelemmel kell rendelkezni, valamint fizikailag sem árt, ha kissé rákészülünk a dologra. Egy egész napos dobálás után bizony érezni fogjuk a karunkat.

Élő kishallal

Sokan űzik úgy a ragadozókat, hogy élő kishalat tűznek a horogra. A megkínzott állat horoggal a hátában köröz a víz felszíne alatt, és ha szerencséje van, minél hamarabb megtámadja egy csuka vagy süllő, netán balin vagy domolykó.
Így hamarabb véget ér a szenvedése, mintha a horgon pusztulna el. Sok országban nem is engedélyezik a horgászatnak e nem túl emberséges módszerét. Régen, mikor az ember a napi táplálékáért, a létfenntartásáért küzdött, indokolt lehetett csalihallal horgászni. Napjainkban, amikor az állatvédelem az emberek tudatában már kezd megfelelő helyre kerülni, jobb, ha elkerüljük ezt a módszert. Ráadásul a műcsalis horgászat sokszor eredményesebb is, mert a korszerű wobblereket úgy tervezik, hogy nagyon intenzív áramlásokat keltsen a víz alatt. A halak nemcsak a szemükkel látják, hanem az oldalvonalukkal is érzékelik a rezgéseket, és ez ingerli őket a támadásra.

Ha megakasztottuk a halat...

... akkor jön a játszma második felvonása. A dráma kiteljesedése. Egy ember küzd a sikerélményért, és egy hal az életéért. Kritikus esetekben akár az ember is küzdhet az életéért, ha Hemingway híres regényére gondolunk... Persze ilyen Magyarországon nem nagyon fordulhat elő, maximum a Balatonon, ha egy hetvenkilós harcsa körbe-körbe húzgál minket a tavon, és közben meglep minket a vihar. Volt már ilyen eset, de azért ez nagyon ritka.
A legtöbbször egy-két-háromkilós állatokkal küzdünk, ami nem tűnik egyenlő küzdelemnek, de egy ravasz csuka a kezdő horgászt simán faképnél tudja hagyni. Beszalad a tuskók közé és leszakítja magát, vagy a vízből kiugorva próbálja meg kirázni a szájából a horgot. Ha viszont megfogtuk, akkor érdemes óvatosnak lenni, mert egy csuka bizony csúnya sebet tud ejteni az éles fogaival.

Fogni és visszaengedni...

Sok ember híve annak a módszernek, hogy kifogja a halat, majd visszaengedi a vízbe. Én nem tartozom közéjük. Az ember zsákmányszerzésre született élete hajnalán, ha horgászik, hát zsákmányoljon. Annyit, amennyire szüksége van, és nem többet. Számomra a "szórakozásból kifogom, aztán visszaengedem" nem tűnik sportszerűnek. Minek kínozom, ha nem viszem haza? Minek okozok neki fájdalmat a horoggal, stresszt a kifogás procedúrájával, ha utána nem győzöm le? Ráadásul többnyire egyenlőtlen küzdelemben, hiszen a mai, korszerű, hihetetlenül rugalmas szénszálas botok akkor is kifárasztják szegény jószágot, ha csak tartom és nem csinálok semmit.

Az ősz varázsa

Itt a november. Ködös hajnalok, csípős hideg, levelüket lassan elvesztő, egyre csupaszabb fák.
Nincs szebb, mint baktatni a szakadozott szélű, girbe-gurba folyócskák partján, figyelni a víztükör rezdüléseit, hallgatni a neszeket. Ez adja többek között az őszi horgászat igazi szépségét. Még akkor is, ha esetleg zsákmány nélkül térünk haza. Akit érdekel ez a sport (bár én nem szívesen nevezem annak), az tájékozódjon űzésének feltételeiről. Ugyanis engedélyhez kötött tevékenység, sőt vizsgázni is kell, hogy megkapjuk igazolványunkat. De ez így is van rendjén. A jó horgász egyben természetszerető, környezetvédő, és talán furcsán hangzik - állatokat szerető ember.
Ha nem is kér bocsánatot a zsákmányától, mint annak idején ősei, de tiszteli, csodálja pikkelyes, áramvonalas formáját, és örül, ha a természet ilyen ajándékokkal áldja meg. Érdemes megpróbálni - az ősi érzés az első hal zsákmányolásakor mindenkit megérint.

-vp-
  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu