x

Életmódváltás – de hogyan?

Életmódváltás – de hogyan?

Tavasszal sokan elhatározzák, hogy a természet ébredésekor ők is megújulnak. De néhány nap elteltével sokszor minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. Hogyan érhetjük el, hogy tartósan meg tudjuk változtatni az életmódunkat?

Szokások rabságában

Kialakult életmódunkban a legnehezebb a szokásokon változtatni. Ahhoz, hogy megváltoztassunk bizonyos dolgokat, a szakértők szerint legalább harminc napig el kell hagynunk a régi beidegződéseket, és új cselekvési formákat kell kialakítanunk. Zavar minket a reggeli kávézás, az esti nassolás?
Jegyezzük fel a naptárba a változtatás kezdetét, majd harminc napig szisztematikusan más, hasznosabb dolgot csináljunk helyette. Például a reggeli koffeinbomba helyett csináljunk húsz felülést, az esti nassolás helyett meg fussunk három kört a háztömb körül. A dolog csak akkor hatásos, ha az egy hónap alatt egyetlen napot sem hagyunk ki! Ha egy is kimaradt, kezdjük elölről a számolást. Ez az idő elég arra, hogy új szokásokat alakítsunk ki, és ezentúl már ezek fognak hiányozni nekünk. Már nem lesz erőfeszítés az új tevékenységek végzése.

Rendezzük át a lakást

A régi, megszokott környezet persze csábít arra, hogy a lecserélni kívánt életmódunkat folytassuk. Az első lépés, hogy rendezzük át a lakást. A dolog szempontjából mindegy, hogy hogyan, de kerüljön minden bútor más helyre. Főleg az ágyunk, és az a terület, ahol nappal tartózkodunk és a dolgunkat végezzük. A textíliákat, ágytakarót, terítőt, a díszeket, csecsebecséket is cseréljük ki. Ha dohányzunk, a cigarettát tegyük viszonylag nehezen elérhető helyre, például a szekrény tetejére, hogy csak egy székre állva érhessük el. Ez már elegendő lehet arra, hogy kevesebbszer gyújtsunk rá, bár a teljes leszokáshoz kevés. Ha szeretünk nassolni, akkor mindig jóllakottan menjünk vásárolni, így könnyebb rávenni magunkat, hogy ne vásároljunk édességeket.

A táplálkozás

És el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a legtöbb gondot szokta jelenteni. Sokan küzdenek a súlyukkal, és mégis képtelenek átalakítani táplálkozási szokásaikat. Nehéz is, ha a hűtőben hegyekben áll mindaz, amitől meg akarunk szabadulni. A legjobb, ha heti, esetleg havi lebontásban készítünk egy új táplálkozási tervet. Ehhez segítségül hívhatjuk eddigi ismereteinket, szakkönyveket, vagy az internetet. Ezután az ehhez szükséges egészséges nyersanyagokat akár hetente is beszerezhetjük.
Fontos, hogy soha ne vásároljunk többet, mint amire szükségünk van, ötletszerűen meg pláne ne dobáljuk a kosárba a finomságokat. Fogyasztói társadalomban élünk, ezért nehéz ellenállni egy aktuális csábításnak, de gondoljunk arra, hogy ezt az üzletekben pontosan tudják, és mindig újabb és újabb akciós ajánlatokkal fogják bombázni akaraterőnket. Egy idő után meg fogjuk látni, hogy mi parancsolunk magunknak és nem a csábítónak látszó ajánlatok. A táplálkozásra részletesebben most nem akarok kitérni, mert az egy külön cikket igényelne. Csak három alapelv: ha kevesebb energiát viszünk be, mint amit felhasználunk, akkor biztosan nem fogunk hízni. Mindig bőségesen reggelizzünk, és módjával vacsorázzunk. Kiegészítő tevékenységnek pedig (például filmnézéskor) sohase válasszuk az evést. Inkább kortyolgassunk el egy pohár gyümölcslevet vagy ásványvizet, esetleg egy kis pohár jó minőségű bort.

Új barátok, új szokások

Sokan elmennének sportolni munka előtt vagy után, de egyedül nincs ehhez kellő lelkierejük. Nagyot lendíthet a dolgon, ha szerzünk egy olyan barátot, aki kirángat minket megszokott környezetünkből. Ketten vagy többen bármiféle testmozgás társasági tevékenységgé alakul át. Mivel az ember társas lény, a változásokat így hamarabb tudjuk életünk részévé tenni. A szokások átalakításában nagy szerepet játszanak az érzelmek. Ha nem nyűgként tekintünk egy elvégzendő feladatra, hanem el tudjuk hitetni magunkkal, hogy ez számunkra örömet okoz, akkor már nyert ügyünk van. Ráadásul itt jön a képbe a sikerélmény, ami újabb motívációt ad. A pozitív visszacsatolás megtörténik, és lassan új mederebe terelődik az életünk.

Lakhelyváltoztatás

Sokan ennél drasztikusabban szeretnék megváltoztatni az életmódjukat, de többszöri kísérletre is kudarcot vallanak. Ilyenkor szükség lehet a körülmények megváltoztatására.
Ha módunk van rá, költözzünk el otthonról egy időre, például a nyári időszakban kibérelhetünk egy Pest környéki faluban egy csendes kis zugot. Persze ezt sokan nem tudják a munkájuk miatt megtenni. Nem tudják? Vagy egyszerűen kényelmetlenebb bejárni, korábban kelni... Valamit valamiért. A plusz befektetett energiáért cserébe teljesen biztos, hogy változik az életmódunk. Új szokásokat veszünk fel, és ha újra hazatérünk majd, nagyobb az esélyünk, hogy tényleg megváltozik az életünk.

Egészségünk helyreállítása

Népbetegség lett a depresszió, és rengetegen küzdenek olyan kisebb-nagyobb egészségi problémákkal, amik lelki okokra vezethetők vissza. A városi lét, a sok egyedül élő ember, a rengeteg minket bombázó információ nem természetes számunkra, hiszen évezredekig másképpen éltünk.
A megoldás: töltsünk több időt társaságban, és sokkal kevesebb időt fordítsunk tévézésre, internetezésre. Ha a munkánk során számítógépet kell használnunk, akkor szabadidőnkben lehetőleg ne a monitor előtt ücsörögjünk. Nem véletlen, hogy falun sokkal kevesebb a lelkileg megviselt ember, hiszen sokkal élőbbek a kapcsolatok, szinte mindenki mindenkit ismer. Ha valakinek baja van, azt tudja az egész közösség, segítenek neki. A nagyvárosban sokan még a szomszédjukat sem ismerik. Ha hajlamosak vagyunk a rosszkedvre, koncentrációhiányban szenvedünk, egyéb lelki problémáink vannak, akkor tartsunk egy kis önvizsgálatot, és próbáljunk meg a fentebb leírt módszerek valamelyikével változtatni életmódunkon.

De miért nehéz?

Hogy miért is ilyen nehéz változtatni? A nem megszokott dolgok befogadása, minden újdonság elfogadtatása agyunkkal – új, mégpedig elég komoly energiabefektetés részünkről. Gondoljunk csak arra, hogy este már milyen nehéz egy szakkönyvet olvasni, vagy egy kortárs drámát megnézni a tévében. Nincs elég energiánk az új információkat feldolgozni. Ezzel szemben egy könnyed vígjáték befogadása nem teher, hiszen itt nem nagyon kell gondolkodni. Ezért könnyebb inkább a jól bevált recept szerint élni. Életünk egy olyan intézmény, ami a sikereket nem adja ingyen. A befektetett erőfeszítéseket viszont sohasem felejti el meghálálni.

-ant-
  • 
  • Malomkert Panzió és Étterem

    Malomkert Panzió és Étterem

    Étterem és hotelegyüttesünk a világ zajától távol, csendes, festői szépségű környezetben fekszik Nagybörzsönyben. Az épület uniós pályázat keretein belül épült a 2010 és 2012. év között. Épületkomplexumunk a falu főterén helyezkedik el, mégis csendes, nyugodt helyen.
    Nagybörzsöny