x

Bükkszentkereszt, tél, apró örömök

Bükkszentkereszt, tél, apró örömök

Szép csendben, a hótakaró puha paplanán, lábujjhegyen osonva ideért a karácsony. Hogy fokozzuk a hangulatot, most közöljük Pünkösd Katalin ceglédberceli olvasónk egy kedves írását, amit a napokban juttatott el hozzánk. Az élménybeszámoló Bükkszentkeresztre repít. Köszönjük Katalinnak a kedves sorokat!

Az elindulás

December 3. péntek reggel 9 után: Zuglóban hózápor fogad. Toporgok, összehúzom magamat, lesem az autókat, mindenütt latyak…
Végre befut a várva várt kék Opel, Zozó sofőrrel. Barátnőmért megyünk, tea, süti, útvonaltervezés és egy kis szimulált repülőgép vezetés, majd irány Miskolc.

Betévedünk Miskolc-Tapolcára, a hely még ilyen ködös téliesen is gyönyörű. „-A villamos vonal mentén gyertek!” - kapjuk az infót a korábban érkezettektől. Majd lélegzetvisszafojtva elérjük Lillafüredet.
– Hollóstető felé? „– Persze, igen és ott balra!” A Palota Szálló fenséges, a tó komor. Hideg van. Nem csábít kirándulásra semmi sem.

A megérkezés

Aztán a fennsíkról leereszkedünk a sok-sok kanyaron át és befutunk Tündérországba. Bükkszentkereszt. Most így hívják.
Már türelmetlenül vár a hóhányó elő-brigád, hogy együtt ebédelhessünk. A Privát Fogadó éttermében vidáman pattog a tűz a cserépkályhában. Rendelünk sört és pálinkát, s ki-ki hozzálát… Én finomságos juhtúrós sztrapacskát eszem. Mint megtudom, ez itt igazi házi készítésű eledel.
Végre a társaság vonatos-buszos fele is megjön, s megebédel, majd elfoglaljuk helyünk az Ódon Panzióban, ahol a sok kiállított régi tárgyon kívül minden szép, új és modern. A hallban egy fenyőfa, fent faburkolat és lámpák fokozzák a meghitt hangulatot és van konyha, közösségi helyiség, játékok, s könyvek is. Már szürkül egy kicsit, amikor fél négy felé sétára indulunk a környéken. Templom, iskola és máris a Dózsa György utcában keressük, melyik házban lakhatott a híres írónő, Kosáryné Réz Lola. Az utca közepén álló két gyönyörű fehér házra tippelünk, s egy lejjebb lévő modern, kétszintes házba csengetünk. „- Réz Lola? –Ő meg ki volna?” „- Ja, az a ház lehetett az övé, itt kettővel feljebb!” Már sötétedik, a csapat hógolyózik, s szanaszét kampalyog, én meg csak kiabálhatok: - Hahó! Még meg kell néznünk itt a Petőfi utcában a március 15-i emlékművet! (Ami most egy a hóból alig kilátszó kopjafa s tuti, hogy a másik irányban volt, mint ahogy gondoltam.) Hazaértünk kellemes fáradtan, de még előttünk áll az ismerkedési est, ahol nem mindegy, hogy ki-ki magáról milyen képet fest, mert úgy jegyzik meg. Így is történt. Jókat nevettünk, sokáig fent voltunk, a másnapi programról kicsit összevitatkoztunk, s amit a társainkról megtudtunk… azt most nem írom ide, azt megörökítette Erzsike.

Szombat

Reggel 7 óra. Most vágják szegény malacot a közeli Rusztik étteremnél. Lesz hurka, kolbász, bobajka, gombaleves Bükkszentkereszti módra. Máshol mézeskalács házak, forralt bor, puncs, na és töltött káposzta.
Kilencig végeztünk a kiadós reggelivel és az iskola tornaterme mögött. Pont, ahogy Jámbor Flórián polgármester úr mondta, megleltük a szabadtéri néprajzi kiállítást. Volt itt mindenféle érdekes, régi eszköz. A nézelődéssel nem sokáig vesződtünk a nagy hidegben, inkább nekieredtünk a hegynek, akarom mondani a felvégnek. Az út mentén díszített bokrok, a villanyoszlopokon adventi koszorúk, feldíszített régi tűzoltókocsik, kedves gyermekrajzok a fából készült szép buszváró falán. Ezek így együtt a falut nagyon hangulatossá tették, amihez hozzájárul a szép fekvés, a sok fenyő és a míves építmények. Minden nagyon ízléses. Az üveghuták múzeumába is bekukkantottunk, kész regény, amit ott találtunk. Nagyon érdekes, szép gyűjtemény, az őrzője szívesen mesélt. Mesélt volna még, ha a csapat nem lett volna besózva, így visszacaplattunk a buszmegállóba és elutaztunk Hollóstetőre.

Különös fények

Éppen fent voltunk egy üdülő előtt, egy kis dombon, amikor visszafelé nézve láttuk, hogy a nap áttört a ködön és kezdi beragyogni a havas tájat, gyönyörűségesen meseszéppé varázsolva azt. Aztán a vastag hóval lepett fenyvesek között eljutottunk a fogadóhoz, hogy felmelegítsük magunkat egy kis forralt borral. Nagyon jó volt, jókat nevettünk. Lefelé ketten a turistaúton a hóban, öten busszal, a többiek az aszfaltúton gyalog…
Négy idősebb hölggyel maradtam megérkezvén a Bükkszentkereszti buszfordulóban. Betértünk a kis boltba az otthon felejtett fésű helyett valamit venni. Aztán a sarki étterem előtt megláttuk a Mikulást a lovaskocsi mellett… A karácsonyi vásárban vettem egy szép gyertyát, s kezdtünk beszélni a Mikulással, hogy hát szerettünk volna eljutni a gyógyító kövekhez, de mondták, nagy a hó, s korábban eltévedt már egy nyugdíjas csoport. Két napig keresték őket a falubeliek. Mire a Mikulás: - Hát maguk nem olyanok, hogy eltévednének!
Elviszem én magukat (mivel nincs itt gyerek) ha lehet. Így jutottunk el a Lófőtisztás mellett a vágyott fákhoz, kövekhez. Kis ráhangolódás után irány a majd térdig érő hó, a táltosok emelte gyógyító pad, ahol Mária és a fákról velünk szembe néző szentek fénye sugározza be a helyet. Jó volt. Kellettek ezek a finom rezgések, a tiszta levegő, a hóban mászkálás testnek és léleknek. Gyalog sétáltunk vissza innen, érintve a szánkózó helyet, útközben találkozva a lovas szánon elsuhanó, integető barátainkkal. Csak utóbb tudtam meg, hogy a lovas szán megállóhelye a Borostyán étterem mellett van.
A délutáni Béla Bűvész Show után, este jött a mi Mikulásunk. Unta a sok dumát, produkciót, de azért, hogy bemutassam, felolvastam egy kedves kis részt Kosáryné Réz Lola Vaskalitka c. könyvéből. Jutott idő mindenre, tetszett a többiek verse, műsora is. Nagyon szép, szívet melengető este volt ez barátaink körében. Igazán meg lettünk ajándékozva, egymással.

Vasárnap

Reggel az ablakot sem merjük kinyitni, harapni lehet a hideg, tiszta levegőt és máris vidáman süt a nap. A mai nap talán beteljesítheti a másik titkos kívánságomat. Én a minapi napon…
Az út még mindig, vagy talán most még jobban csúszik, mint tegnap. Szerencsére nem felejtettem otthon a cipőre húzható csúszásgátlómat. A templomhoz is fel kell kapaszkodni, de megéri, mert szép belülről is. Betlehemest próbálnak a gyerekek az ifjú apácával, a 10 órás mise előtt. Ez alatt mi még járunk egyet. S úgy is lett, a mamikák épp jöttek kifelé, mire mi már megkerültük a hegyet. A Kisdélre mentünk és láss csodát: odafenn a Tátra havas, hegyes, sziklás csúcsainak látványa várt. A meredek utcákon nehéz volt feljutnunk, kocsival megállni itt, útközben képtelenség, úgy szétrebbentünk, mint a lepkék, ha autó érkezett.
A fenti út már igen jeges volt, de szerencsére senki nem esett el, az idősebbek is jól jöttek. Aztán a hegy a kőkereszt után egyre csak emelkedett, de akkor már megfogott a táj és egyre jobb és szebb kilátást remélve kapaszkodtunk feljebb és feljebb. Nem bántuk meg. A kilátás hihetetlenül szép volt, a táj körben a csillogó hótól és szikrázó napsütéstől tündökölt. A második legmagasabban fekvő magyar faluban jártunk. Mindenki azt mondta, nyáron igazán szép, de én ezt a látványt nem adtam volna semmiért. Kedvem lett volna belevetődni a hóba és legurulni a hegy oldalán, de visszatartott Tóni, ő csak le akart csúszni a Palkó bőrkabátján. Lesétáltunk a kerítés mellett, kis hóban mosdatás még belefért, s volt, aki felszaladt velem együtt a Gyógynövényházba teákért. Aztán volt még, aki ott ebédelt, volt, aki buszhoz készülődött, mi ahogy jöttünk, autóba pakoltunk és a búcsúzás után átvágtunk a Bükkön, a legszebb utat választva, Hollóstetőt elhagyva, Répáshuta felé indulva, kikötve Felsőtárkányban és befutva Egerbe, egy kis szusszanásra, épp csak hogy szétnézzünk a karácsonyi vásárban. Öt is elmúlt már, mire kiszálltunk az Újpesti metróvégállomásnál.
Szép út volt, kellemes. Bükkszentkereszt egy csoda. Aki nem hiszi, járjon utána!

Pünkösd Katalin, 2010. december 14.
(A képek illusztrációk)
  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu