x

Bivalyok testközelben

A Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban mintegy 250 bivaly él. A telep az őshonos bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának hazai központja.

A II. világháború után a Magyarországon megmaradt kevés számú bivaly Balatonnagyberekben élt szilajtartásban. A töredék állomány összegyűjtésére a Kápolnapusztai Állami Gazdaság kapott megbízást, amely a - mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, de a bivalytartásra ideális területen - Zimánypusztán, a Kis-Balatonnál helyezte el az akkor 40-50 darabot számláló bivalycsordát. Jelenlegi helyére - ami 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része - 1976-ban került.

Majdnem kipusztult

1945-től nagyjából a 60-as évekig a terület Kápolnapusztai Állami Gazdaságként működött. A hatvanas években a bivalyállomány elkezdett csökkenni olyannyira, hogy a 80-as évekre alig maradt állat, így az istállókat egy kivételével lebontották. 1992-ben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jogelődje megvásárolta és bivaly, illetve szürkemarha-tartásba kezdett. Ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fennhatósága alatt üzemel azzal az elsődleges céllal, hogy Magyarország ma már legnagyobb bivalyállományát fenntartsa, illetve a bivalyrezervátumot egy bemutatóhellyé alakítva bemutassa az állatokat az odalátogatók részére. Sétaösvényt alakítottak ki, ahonnan egy bemutatócsorda, egy nagyobb bivalycsorda és egy szürkemarha csorda is látható. A nagy bivalycsordának csaknem 40 hektáros területe van, ezért egy távcső segíti a látogatókat abban, hogy ha messzebb legelnek a bivalyok, akkor is láthassuk őket.


Ürgék és barázdabillegetők

Kora tavasztól késő nyárig a szerencsésebbek a távcső segítségével a legelőn élő ürgéket is megtekinthetik. A bivalylegelő ideális élőhely számukra és gyakran előfordul, hogy a bivaly és az ürge egyszerre látható. Nyáron nagy melegben dél és délután kettő óra között a bivalyok szívesen töltik az idejüket a dagonyában, amelynek nemcsak az a szerepe, hogy hűtsék magukat, hanem az élősködők ellen is így próbálnak védekezni. Aki ebben az időszakban érkezik, az erre a célra kialakított padlóösvénynek köszönhetően közelről megfigyelheti, ahogy a barázdabillegetők serényen szedegetik a bivalyokról a legyeket, böglyöket. Téli időszakban az istállóban kialakított kiállításon keresztül be lehet menni a bivalyokhoz, így hó vagy eső esetén sem maradunk le az élményről.



Honnan származik?

A bivaly eredeti hazája Elõ- és Hátsó India. (A háziasított bivaly nem tévesztendő össze az Afrikában élő bivalyokkal.) Hazánkban a nedves, tõzeges legelõkkel rendelkezõ gazdaságok (Somogy, Zala megye) tenyésztették. Igavonó ereje 50%-al nagyobb, mint a szarvasmarháé. Magyarországon kívül jelentősebb állományai Erdélyben találhatók meg. A bivaly szereti a mocsaras, vizes területeket, jól úszik, meleg időben az iszapban fekve pihen, csoportosan él. Az indiai bivaly háziasított formában eléggé elterjedt. Háziállatként már évezredek óta tenyésztik, azonban újra elvadulásukra is számos példa van. A bikák marmagassága kb. 160-180 centiméter. Színük sötét hamuszürke, esetleg sötétbarna, súlyuk elérheti az 1200 kilogrammot is.


„Gonoszakká lesznek”

A Pallas Nagylexikona szerint: „...a bikák sok ideig nem tarthatók, mert hatodik életévükben rendesen oly gonoszakká lesznek, hogy tartásuk veszélyessé válik. A bivaly tenyésztésénél legfontosabb a tejtermelés, mely évi átlagban 1000-1200 literre tehető, de a kiváló bivalytehenek 2000 liter tejet is adnak. Teje a háziállatok között zsirban a leggazdagabb, legalább másfélszer annyit ér, mint a tehéntej, bár kissé pézsmaszagú. Roppant erejét haszonnal lehet igás munkául felhasználni akkor, ha lassan kell nagy terhet vontatni, de hideg időben vagy gyorsabb munkára a bivaly kevésbé alkalmazható. Nyáron nagy melegben a befogott bivaly azzal okozhat kellemetlenséget, hogy a szekérrel vizbe megy, ahonnét egyhamar nem lehet kihajtani.”


Forrás: internet
  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu