x

Bivalyok és panoptikum

Szerettem volna – a telet kihagyva – tavalyi túrabeszámolóm második részét a kellemes, kerékpározásra hívogató kora márciusi napokra időzíteni, de az időjárás felülírta a tervet. Még mindig a hideg az úr, de remélhetőleg egy-két héten belül annál gyorsabban ér ide az igazi tavasz, és a balatoni bringautak is újabb felfedezésre csábítják a túrázni vágyókat.

Az előző napi megrázkódtatás a reggeli napsugarak hatására már csak egy vicces emlékké szelidült. A holmik megszáradtak, a kerékpárokon a kisebb-nagyobb karbantartást is elvégeztük reggeli után. Elsősorban a láncokat kellett megolajozni, mert az eső hatására olyan nyikorgással haladt a bringaoszlop, mintha egy középkori szekeres osztag masírozott volna a magyar tenger északnyugati csücskében. Csodálatos napsütésben kerekeztünk ki a Fő térre, ami Keszthely új büszkesége, hiszen az elmúlt időszakban a sétálóutcával együtt felújították.
A téren található a Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom, ami 1386-ban épült a fenékpusztai római erődítmény kőkockáiból. A török korban várfal vette körül és végvárként is használták. A templomot és a kolostort 1550 körül erőddé alakították át, ahol a védtelen lakosság is menedékre lelt. Néhány perces nézelődés és fotózkodás után a csapat Alsópáhok felé vette az irányt. A balatoni bringakörutat és a Kis Balatont nem köti össze (hivatalos) kerékpárút, ezért a felújítás miatt lezártnak hitt 75-ös főúton kezdtük meg a kört. Sajnos a frissen elkészült utat egy nappal korábban adták át a forgalomnak, így kénytelenek voltunk a négykerekűekkel osztozni az egyébként kiváló új burkolaton. Öröm az ürömben, hogy mivel az út sokáig volt lezárva, még nem fedezték fel maguknak az autósok, így túl nagy forgalom nem volt.

Sármellék, Zalavár, Balatonhidvég

Sármellék mellett elhaladva az első megállónk Zalavár, a Vár-sziget, és a Kis-Balaton bemutatóház volt. Ez utóbbiban az érdeklődők betekintést nyerhetnek a környék madár- és állatvilágába, sőt a vízügyi munkálatokba és fejlesztésekbe is bepillanthatnak. A ház mellett található a Cirill és Methód emlékoszlop, és az ezeréves Zala évfordulóra épült Makovecz Jubileumi Emlékház.
A hely egyben kerékpáros pihenő is, tavasztól őszig kerékpárkölcsönző és szerviz is működik itt.
A Kis-Balaton partján, kerékpárúton folytattuk a túrát. Bal kéz felé hamarosan megpillantottuk a balatonhidvégi madárles kunyhót. A kis építmény érdekessége, hogy egyetlen szög felhasználása nélkül készült, svájci és magyar egyetemisták építették vagy húsz évvel ezelőtt. A kunyhó belsejéből kis kémlelőnyílásokon lehet figyelni a madarakat, persze ehhez nem tízfős csapatban kell érkezni. Gondolom, aki madarakra kiváncsi, az hajnalban kuckózza ide be magát. Az esőtől sem kell tartania, mert a tető teljesen vízzáró megoldás.

A Kányavári sziget

A kerékpárút elvileg innen egészen a Kányavári szigetig tartana, de még nem épült ki, ezért vissza kellett kanyarodnunk a főútra. Így sem tartott sok ideig, hogy elérjük a Kis-Balaton jelképeként elhíresült Kányavári hidat.
A kerékpárokat a méretes parkolóban hagytuk, és felfedezőútra indultunk a sziget belseje felé. A hídon bácsi lógatta a zsinórt, mellette a vödörben szépen gyülekeztek a jól megtermett vörösszárnyú keszegek. Akartam róla egy emlékfotót, de csak a vödrét engedte lefényképezni, mondván, hogy a hídról nem lehet horgászni. A szigeten található madárgyülekező helyek most csendesek voltak, állítólag télen százával nyüzsögnek itt a szemrevaló szárnyasok, meglehetős zajt csapva. Vendéglátóink a kilátók tövében örvendeztettek meg minket a kiszállított ebéddel. Kellett is az energia, hiszen a java út még hátravolt. A következő állomás a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, szinte a szomszédban.
Jártam már itt néhányszor, de kerékpárral sosem, így arról sem volt tudomásom, hogy a bringások kedvezményes belépőjeggyel juthatnak be a területre. A nap sztárja kétségtelenül az az óvodás bivalygyerek volt, "akit" a csapat azonnal a szívébe zárt.

Defektünk is volt

A Bivalyrezervátumon keresztül indultunk tovább Vörsre. Elhagyatott út, szinte nem jár erre senki, csak néhány elvetemült biciklis. Emlékezetes is maradt a szakasz, mert vezetőnknek, Tar Lászlónak sikerült összeszednie a háromnapos túra egyetlen defektjét.
Míg Laciék a belsőt cserélték, gyönyörködtünk a késő délutáni napfényben úszó, szinte érintetlen tájban. Vörs után a következő megálló a Csillagvár volt. A különleges formájú épület több kiállítást is kínál. Az egyik egy történelmi panoptikum, mellette huszárbaba és mackógyűjtemény. Érdekes keveredése a dolgoknak, meg egy kis felújítás se ártana, de ezzel együtt egy kirándulást mindenképpen megér. A Csillagvár mellett található autentikus csárda meg mindenképpen. A ház falát ellepik a régmúltból összegyűjtött használati tárgyak és munkaeszközök.
Amíg készült a vacsora, ezekben gyönyörködtem, de a gyerekek sem unatkozhatnak, amíg a szülők a néprajzi ismereteiket bővítik: az állatsimogató jó szórakozást kínál a kicsiknek. Aki szereti a hagyományos paraszti ételeket, annak bátran ajánlható az itteni vacsora, vegetáriánusok kissé idegenül fogják magukat érezni. De csak addig, amíg le nem csúszik a torkukon az első pohár finom magyar vörösbor.

Egy kis szauna még belefért

Sötétedett már, amikor útra keltünk, hogy még a szállodai szaunázás utolsó félórájára hazaérjünk Keszthelyre. A sötétben bringázásban már rutinunk volt, mégis ekkor történt az egyetlen bukás: az egyik újságíró kolléganő eltalálta a sötétben észrevehetetlen, kerékpárútból kiálló cölöpöt. Balasetveszélyesek ezek az oszlopok, vagy láthatóvá kéne tenni őket, vagy eltávolítani, bármennyire is védenek az illegálisan behajtó autóktól! Még nem tudtuk, hogy harmadnap várt ránk a túra legnehezebb, és talán legszebb szakasza. De erről majd a következő részben.
(A cikk mellett jobb oldalt érdemes megnézni a képgalériát.)

-vp-

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu