x

A Galapagos-szigetektől a Titicaca-tóig

A Galapagos-szigetektől a Titicaca-tóig

Ecuadortól mintegy ezer kilométerre nyugatra helyezkednek el a Galapagos-szigetek. Ez a hely arról nevezetes, hogy rendkívül sokféle, csak itt megtalálható, úgynevezett endemikus állatfaj él itt. Ezeket tanulmányozta Darwin is, mielőtt megírta evolúciós elméletét közreadó híres művét, A fajok eredete című kötetet. A nem mindennapi szigetcsoport volt Vörös János világutazó újabb célpontja.

Ritkán jutnak el magyarok a Galapagos-szigetekre.

A mi kis csapatunk jelentősen javította a statisztikát, hiszen kilencen voltunk. Nyolc napot töltöttünk a térségben, és hat szigetet néztünk meg. A dolog úgy kezdődött, hogy hajót kellett bérelni, ez általában száz dollárba kerül fejenként.
Nekünk ezt sikerült lealkudni a felére, mert a hajón csak négy ágy volt, így a maradék öt ember hálózsákban aludt. A fedélzeten laktunk, és a nap felét mindig utazással töltöttük egy következő sziget felé. A pénzben benne volt az ellátás is, általában halat készítettek nekünk, ami nagyon ízlett a társaságnak. A szigetekre csak kísérővel lehet menni, így a hajó legénysége a kapitány és a két fő személyzet mellett egy vezetőből állt, aki egyben a csendőri feladatokat is ellátta.

A Galapagos szigetcsoport a kívülálló számára főleg a világon egyedülálló állatvilágáról lehet ismerős. A turista milyen közelségbe kerülhet hozzájuk?


A több száz fős csoportok nem biztos, hogy találkoznak velük, mert ők általában a központi szigetre, St.Cruzra mennek. Nekünk szerencsénk volt, mert nem a divatos, bejáratott helyekre voltunk kíváncsiak.
Az első sziget, amit megnéztünk, St. Cristobal volt. Az első falu szélén tettünk egy kis sétát, és nem hittünk a szemünknek. Mintegy tizenöt méter után a parton egy körülbelül háromezer tagot számláló fókacsapat sütkérezett. Egy kicsit arrébb majdnem ráléptünk az iguana gyíkokra. Ezek nagyon szelíd állatok, akár öt centiméterre is meg lehet közelíteni őket. Általában úgy ötven centisek, de a legnagyobbak akár méteresre is megnőhetnek. A lávaköveken fekszenek, és növényekkel, elsősorban a fügekaktusz gyümölcsével táplálkoznak. Galapagos leghíresebb állata talán az óriásteknős. Velük is sikerült közelebbi ismeretséget kötni, csakúgy, mint a nagyon szép színes pelikánokkal.

Az ide-oda hajókázás miatt nem volt tengeribetegségetek?

Néha szokni kellett a szilárd talajt partraszállás után. De a tengeren is voltak élményeink. Egyik este naplemente előtt megjelent a hajó oldalánál egy félelmetes uszony. Aztán kettő, öt, nyolc, húsz. Pörölyfejű cápák voltak. Mivel a kis hajó oldalán egy vékony pallón kellett közlekedni, aki elől vagy hátul volt, az ott is rekedt egy darabig. A kapitány által kidobott maradékra mohón vetették rá magukat. Egy másik alkalommal egy 30-40 tagú delfincsapat vette körbe a kis vitorlást, és fantasztikus műsort adtak elő. Bohóckodtak, zsonglőrködtek, hihetetlenül feldobták kis csapatunk amúgy is emelkedett hangulatát. A központi sziget, St. Cruz már nem tetszett annyira. Jachtok, turisták mindenütt, szórakozóhelyek várják a pénzüket szóró vendégeket. Találkoztunk egyébként egy svéd állampolgárságú magyarral is.

Ennyi vizes kaland után bizonyára jó érzés volt újra a biztonságot jelentő kontinensre lépni.

Hogy Dél-Amerika mennyire biztonságos, arra mindjárt visszatérek. Ecuadorban folytattuk körutunkat, ami egy gyönyörű ország, mintegy hetven 5000 méter fölötti hegycsúccsal.
A legmagasabb a Chimborazo, amely 6310 méter. Sajnos januárban errefelé felhős az idő, így repülőből csak a tetejét, buszból csak az alját láttuk a hegyeknek. Zuhogó esőben értünk Quitóba. Ecuador fővárosa mintegy ötven dombon helyezkedik el. 2850 méteres tengerszint feletti magasságával Quito a világ második legmagasabban fekvő fővárosa (az első La Paz Bolíviában). Amerre csak nézünk, fehérre meszelt cseréptetős házak állnak mindenütt. Kilátója (El Panecillo) a Krisztus-szoborral jellegzetes dél-amerikai látvány. Nagy élet van, esténként a főtereken, piacokon gyűlnek össze az emberek.
Turistáknak a belvárosból a dombokra csak taxival szabad felmenni, és még így is nagyon veszélyes. Mindennapos errefelé a rablás, de a taxisok védelmet jelentenek, az idegen előtt megvédik a város becsületét. Nyolcadik kerületi gyerek vagyok, egyszer megpróbáltam gyalog felmenni. Így utólag elmondhatom, komoly kamikaze-program volt. A helyiek nem tudják, hogy nemcsak gazdag amerikai, hanem szegényebb európai turisták is vannak a világon, és minden idegenben a gazdag elnyomót látják. Sokfelé jártam a világban, de egyedül Dél-Amerikában bélyegezte meg a kirándulás vidámságát az állandó stressz. Quito kiemelten ilyen hely. Tehát egyedül indultam útnak, és azt vettem észre, hogy egyre többen jönnek mellettem. Már nyúlkáltak a fényképezőgépeimhez, próbáltak belém kötni, amikor szerencsére jött három megmentő. Magukkal cipeltek, és azonnal beletuszkoltak egy taxiba. Megköszönni sem volt időm, pedig valószínűleg az életemet mentették meg. Ezek után nem gyakoroltam a mazo-turizmus gyalogverzióját, a veszélyes helyekre csak taxival közlekedtem. A belváros nem ilyen veszélyes, ott „csak” táska levágások, zsebtolvajlások fordulnak elő. A puma reflexeivel kell rendelkeznie a turistának, ha meg akarja őrizni értékeit.

Ecuador után Peruba repültetek.


Peru fővárosa, Lima hasonlóan kemény hely, de az arany- és ékszermúzeumot, valamint a Fő téren a Parlament kézzel faragott erkélyeit mindenképpen érdemes megnézni. Limától tízenkét órányira van busszal Nasca, ahol a híres Nasca-vonalak találhatóak. Ezeket repülőből kora reggel lehet megnézni, később már nagyon feltámad a szél. Engem a Nasca-vonalaknál sokkal jobban megfogott a közeli indián temető. A helyi őslakosok kiviszik a sivatagba a holttesteket, egyszerűen lerakják, a többit a természet és a madarak végzik el.
Egy ezeréves amerikai tragaccsal vitt ki minket egy helyi sofőr, az autó körülbelül olyan állapotban volt, hogy Európában már a bontóba se engednék be. A dukkózás valamiféle helyi megoldás volt, az alvázon pedig akkora lyuk tátongott, hogy egy-egy fékezésnél a bejövő portól percekig nem láttunk, mintha homokviharba keveredtünk volna. Kiszálláskor pedig a bácsi komolyan megsértődött, hogy erősen csaptuk be az ajtót. Nagyon bíztam benne, hogy a repülőket jobban karbantartják errefelé, hiszen a többiektől elválva légi úton indultam Cusco felé.

Cuscóról legutóbb Däniken egyik könyvében olvastam.


Igen, Peruban ez a leghíresebb város, a régi inka kultúra központja. A spanyolok betelepülése után rengeteg templomot építettek ide, innen irányították az országot. A város körül végignéztük a több ezer éves inka romokat, egy életre szóló élmény volt. Láthattuk a híres sacsayhuamani építményeket, melynek falai több ezer év óta ellenállnak az idő viszontagságainak, pedig hatalmas köveit mindenféle kötőanyag nélkül illesztették össze annak idején. Maga Cusco egyetemi város, egyben kulturális központ, rengeteg fiatallal és szórakozóhellyel. Itt nyugalom van, igaz, sok a rendőr, de a város atmoszférája fantasztikusan jó.
Az 1911-ben felfedezett ősi inka település, Machu Picchu az Andok ködös csúcsai között fekszik, a fények úgy világítják meg a tájat, mintha egy festmény szerves részei lennének. Vonattal folytattuk tovább utunkat - immár újra a többiekkel, akik repülő helyett busszal zötykölődtek Cuscóig. A vonat az Andok havas hegycsúcsai között, csodálatos tájakon haladt. Cusco és Puno között kisgyerekek álltak a sínek mellett, a hasukról felhúzva a ruhájukat, mutatva, hogy éhesek. Szívszorító látvány volt, ahogy a turisták dobálták nekik az ennivalót. Hol volt a végállomás? Egynapos vonatozás után értünk az Andok 5-6000 méteres hegycsúcsai között fekvő Punóba, majd busszal a Titicaca-tó felé vettük utunkat.
A tónál egy ingatag apró fatutajra gurult a járgány, és két markos legény átevezett vele a túloldalra, Bolíviába. Mi szerencsére egy másik vízi alkalmatossággal utaztunk, de gondolatban elbúcsúztunk a csomagjainktól. A holmijaink ugyan megmaradtak, de a mesés Perutól fájó szívvel köszöntünk el. Dél-Amerika hatalmas ország, ezen az úton sokat láttunk, tapasztaltunk a kemény, erőszakos arcából. A varázsa mégis hatalmába ejtett, így el is határoztam, amint lehet, visszatérek ide.
  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu