x

"A lovaglás életforma..."

A főváros betondzsungelében nőtt fel. Lovat nyolcéves koráig legfeljebb a mesekönyvben vagy a tévében láthatott. Aztán egyszer édesapja kivitte egy lovardába, és abban a percben eldőlt, mivel akar foglalkozni egész életében. Eszes Lili nemcsak lovasoktató, hanem kiváló díjugrató versenyző is.

Tényleg igaz, hogy kisgyerekként eldöntötted, mi szeretnél lenni felnőtt korodban?

Pesten születtem, és nyolcéves koromig fogalmam sem volt, hogy néz ki egy ló.
Aztán édesapám kivitt egyszer egy lovardába, és azonnal beleszerettem ebbe a világba. Abban a percben közöltem vele, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, ezt persze ő először nem vette komolyan. Most huszonöt éves vagyok, és ez a vonzalom mai napig tart. Tehát elkezdtem lovagolgatni, táborokban vettem részt, majd, mivel jól ment, megkaptam az első lovamat. Egy nagyon neves edző, Hargitai Mátyás karolt fel, aki számomra mai napig az etalon mind emberileg, mind szakmailag. Ő volt az az ember, aki eljuttatott arra a szintre, ahol most vagyok. Ami persze még csak a fejlődés egyik állomása, remélem...

A családban volt még valaki, aki lovagolt?

Senki. Édesapám tanyasi körülmények között nőtt fel, talán ez volt az egyetlen vonal... Azt szoktam mondani a lovaglásra, hogy olyan mint az opera. Az ember vagy szereti, vagy nagyon nem, én köztes állapotot nem ismerek.

A városi ember nem találkozik napi szinten lovakkal. Mit javasolsz, hová forduljon az, aki lovagolni szeretne?

Azt hiszem, ma már az internet a megfelelő forrás az első lépésekhez. Sok hasonló lovarda van akár a főváros környékén is.

Saját lovardátok van, ami Szentendre mellett, Pannóniatelepen található.

Ez a lovarda 1997 óta a miénk, azelőtt egy tehenészet volt. Ez egy olyan sportistálló, ahol vannak saját lovak, emellett bértartással is foglalkozunk. És ugyanúgy van itt bérlovagoltatás is, mint máshol. Nekem személy szerint most három lovam van.

Egy kezdő milyen lehetőségek közül választhat?

Az első lépés, hogy felmérjük a tudását a hozzánk kilátogatóknak. Utána három dolog közül lehet választani: futószárazás, osztálylovaglás, illetve terep.
Futószárazásnak azt nevezzük, amikor áll az edző a kör közepén, egy futószárat tart a kezében, és úgy adja ki az instrukciókat. Amikor már elérte a lovas azt a szintet, hogy egyedül tudja irányítani a lovat, akkortól vehet részt az osztálylovagláson. Itt különböző feladatokat kell végrehajtani a pályán belül. A legkisebb gyerek, aki ide jár lovagolni, két éves. Az ilyen picik szülei választhatják a póni sétát, ami nem feltétlenül pónilovon van, csak így hívjuk. Ez pedig egy negyedórás ismerkedés a lóval, a ló mozgásával. Nyerget ilyenkor nem teszünk, voltizshevedert kap, amibe tud kapaszkodni, és így ismerkedhet a lovaglás érzésével.

Felnőtt korban is érdemes elkezdeni ezt a sportot?

Ebben az a jó, hogy bármikor el lehet kezdeni, kettőtől száz éves korig. Nem olyan mint a versenysportok többsége, amelyek általában korfüggőek.

Létezik olyan, hogy első benyomás alapján valakinek nem javasoljátok, hogy nyeregbe üljön?

Nyilván vannak olyanok, akiknek picit jobb az egyensúlyuk, picit jobban ráéreznek, ez minden sportban így van. Ez nem egy labdajáték, ahol ügyesnek kell lenni, gyakorlatilag mindenki alkalmas erre valamilyen szinten. Persze azért nyilván megvannak a veszélyei. Sok múlik a megfelelő szakemberen. Olyanról is hallottunk már, hogy a kezdőt kivitték terepre... Ilyenek sajnos vannak, szerintem gondosan kell megválasztani a lovardát, ahová megyünk, hogy ott tényleg olyan oktatók legyenek, akiknek papírjuk van erről. Bár nyilván a lovastudásnak is meg kell lennie, mert Magyarországon sokszor a papír sem garancia a szakértelemre.

Mennyi idő alatt lehet futószárról váltani?

Ez attól függ. Ha ügyes gyerekről vagy felnőttről beszélünk, akkor akár nyolc-tíz alkalom után. Volt olyan már, hogy egy évig futószáraztam valakit, és volt, hogy két hét után egyedül ment. Sok mindentől függ, ki mennyire fejlődik gyorsan, például tehetségtől, kondíciótól, elszántságtól. A kezdőket nyilván kisebb lóra ültetjük. De vannak más szempontok is. Vannak nyugodtabb, és vannak egy picit vehemensebb lovak, ezért mi választjuk ki, hogy melyik az, amire az adott tudású ember felülhet, és melyik az, amelyikre nem. A lovak érzik, ki ül rajtuk, éppen ezért szeleburdiak is tudnak lenni.

Milyen anyagi vonzata van ennek a sportnak? Nyilván nincs mindenkinek pénze saját lovat venni.

Akinek nincs, vagy nem akar saját lovat, az tud nálunk bérletet váltani.
Ez sokkal kedvezményesebb, mintha alkalmanként fizetnének az órákért. Lehet választani futószáras és osztálybérlet között, ezek havi húszezer forint körül vannak. A bérlet nyolc alkalmat jelent, amiből nálunk kevesebb, mint hetet fizetnek ki, a nyolcadik alkalom gyakorlatilag ingyen van.

És ha valaki saját lovat szeretne?

Ez egy sokkal összetettebb kérdés, lelkileg és anyagilag is fel kell rá készülni. Ez nem úgy néz ki, hogy veszek egy macskát... Komolyabb és rendszeres költségvonzata van. Rá kell szánni legalább havi százezer forintot, mert a bértartások lovardánként természetesen változnak, de csak az átlagosan hatvanezer forint. Lovat azért vegyen valaki, mert ez az álma. Tisztában kell lenni azzal, hogy azt az állatot patkolni vagy körmölni kell, oltani kell félévente, féreghajtani három havonta. Szakmai segítséget minden gazda kap, de a költségeket neki kell vállalni.

Jellemző, hogy a lovak megbetegszenek?

Igen, nagyon érzékeny állatok. Van egy betegség, a kólika, ami gyakorlatilag bármitől lehet, egy fronttól, egy kis penésztől a szénában, és akkor hat órán belül tenni kell valamit. A kólika egyfajta bélcsavarodást jelent, és ilyenkor azonnal állatorvosi beavatkozásra van szükség, különben az állat elpusztul. Ezt bele kell kalkulálni, hogy itt mindig lehetnek pluszköltségek.

Ez egy nonstop munka, ahol nyáron nem nagyon lehet elmenni pihenni...

Én körülbelül öt éve most voltam idén először nyaralni. Ha ebbe beleugrik valaki, és lesz egy saját lova, az már nemcsak egy sport, hanem életforma. Akkor sokszor nincs hétvége, nincs nyaralás. Én így csináltam végig az elmúlt tíz évemet, ezalatt voltam összesen kétszer nyaralni, de akkor is lerágtam a körmeimet, hogy mi van a lovakkal. Szóval ez nem egy könnyű szakma.

Nemcsak oktató vagy, hanem versenyzel is.

Igen, idén volt az első idény, amikor azt mondtam, hogy visszaveszek egy kicsit a versenyzésből, mert nagyon sok pénzt visz el.
Egy három napos verseny elég sokba kerül, és ezt idén nem tudtam magamnak megengedni. 1999-ben tettem le a rajtengedély vizsgát, azóta Hargitai Matyi bácsi keze alatt versenyeztem.

Díjugratásban, ha jól tudom...

Igen. A versenypályán szintektől függően különböző számú és magasságú számozott akadály van, ezeket kell minél kevesebb hibával megugrani.

Előfordult, hogy megsérültél?

Volt, persze. Volt olyan, hogy én sérültem, máskor a ló sérült, volt, hogy mindketten, ez benne van a pakliban. Nincs is talán olyan versenyző, aki ne esett volna még le a lóról.

Szoktátok terelgetni a tehetségeseket a versenyzés irányába?

Igen, mi terelgetnénk őket... de az esetek túlnyomó részében a tehetségeseknek nincs pénze lovat venni a versenyzéshez. Sokszor azok vannak ott, akik nem olyan tehetségesek, viszont van pénzük. Ez sajnos ma erről szól.

Magyarországon az európai országokhoz képest milyen a helyzet?

Elég siralmas. A németországi viszonylatokhoz képest sehol nem vagyunk.
Voltam kint versenyeken, nem versenyzőként. Ott a lovakat is más körülmények között tartják, a tenyésztést pedig egészen magas fokon művelik. Itt Magyarországon tenyésztenek egy jó lovat, aztán gyorsan eladják, így igazán jó ló nem nagyon marad bent az országban.

Mik a személyes terveid?

A versenyzéssel kapcsolatban régen sok nagy álmom volt, hogy majd itt fogok, meg ott fogok versenyezni. Mostanában más dolgok lettek nekem a fontosak. Huszonöt éves vagyok, és az évek pedig telnek... De természetesen a magánéletem mellett továbbra is szeretnék foglalkozni az edzősködéssel. Ez egy olyan életforma, amiről teljesen lemondani nem lehet.

Vinnay Péter
  • 

Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu